Irodalmi Szemle, 1966
1966/6 - Turczel Lajos: Gömöry János halálára
Turczel Lajos Gömöry János halálára Az Élet és Irodalom május 14-i számában „Búcsú a legöregebb magyar írótól“ címen rövid nekrológ jelent meg. Ahhoz a pátriárkakort elért és a kilencvenhetedik születésnapján eltemetett személyhez, akiről Sándor Dezső nekrológja szól, nekünk, szlovákiai magyaroknak a legtöbb közUnk van. A Nyíregyházán 1869-ben született Gömöry János tehetségének és szellemi energiáinak javát a szlovákiai magyarságnak áldozta. Először a hírneves eperjesi kollégium történelemtanáraként, igazgatójaként és története feldolgozójaként tette ismertté nevét; 1926-tól pedig Kassán tartózkodott, és itt — közírói és sokoldalú közéleti tevékenysége mellett — hosszú ideig a kisebbségi irodalmunk fejlődésében jelentős szerepet betöltő Kazinczy Társaság elnöke volt. Gömöry János rokonszenves emberi, nevelői és írói egyéniségében az egyik legszebb jellemvonás a más nemzetiségűek megbecsülésével párosuló tiszta nemzeti érzés volt. Szlovák ismerősei és munkatársai szeretetét már főiskolás és fiatal tanár korában megnyerte azzal, hogy az akkor uralkodó magyarosítási tendenciát nem helyeselte, sőt elítélte. A kisebbségi élet nehéz körülményei sem tették őt elfogult nacionalistává, vagy megalkuvóvá; a demagógia és az öncélú sérelmi politika módszereit elutasítva, gerincesen és céltudatosan harcolt a magyar nyelv és az anyanyelvi művelődés jogaiért, és az erőszakos és mesterséges asszimiláció megnyilvánulásait több cikkében pellengérezte ki. Gömöry nemes értelemben vett liberális gondolkodását, érdekmentes és következetes magyarságát a baloldali magyar körökben is nagyra becsülték. 1937-ben a Magyar Fiatalok Szövetsége és a Magyar Nap által rendezett kassai iskolaankét résztvevői közül a Magyar Nap beszámolója „a illusztris Gömöry János, ny. igazgatót“ emeli ki, „akinek megjelenése láthatóan jóleső érzést váltott ki az ankét résztvevőiből, ...és értékes szavait a közönség lelkes tapsokkal ünnepelte.“ Gömöry hetvenhét éves korában a lakosságcsere keretében került át Magyarországra. Itt néhány évig Sóskúton tartózkodott, felesége halála után pedig a pesthidegkúti nyugdíjas pedagógusok otthonának lakója lett. Szellemi frisseségét magas kora ellenére megőrizte. Tevékenységben gazdag életének hattyúdalát; az „Emlékeim egy letűnt világról“ című emlékiratát — melynek a csehszlovákiai magyar irodalom viszonylatában is több tekintetben forrásértéke van — kilencvenhárom-kilencvenöt éves korában írta meg. A hatalmas kort elért gazdag életű ember utolsó éveit a tanítványai és tisztelői szeretete aranyozta be. Azok az egykori szlovákiai magyar írók és sarlósok, akik most Pesten élnek, gyakran felkeresték őt pesthidegkúti otthonában. Az egyik ilyen tisztelgő látogatásnak két évvel ezelőtt én is részese lehettem. Most, amikor ezeket a búcsúsorokat írom, festményszerűen elevenedik meg előttem az akkor átélt felejthetetlen élmény. Én a halála után is ennek az élménynek eleven látomását: a kilencvenöt esztendős fővel sziporkázó és kuruc nótát éneklő derűs szemű és derűs lelkű aggastyán képét fogom őrizni Gömöry Jánosról.
