Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - FIGYELŐ - Jaroslava Pašiaková: Az ember tragédiája szlovákul — harmadszor
korok szerint filozófiailag úgy magyarázni, ahogy az a fordító világszemléletének a legjobban megfelel. Hviezdoslav a Tragédia elején még „ködös világokat“ („svety v hmlách") lát, a végén azonban a „Hospodin“-nal együtt mondja: „Povedal som. človeče, i čuj raz ešte: Bor sa a vždy dôveruj!“ A jövő ködös képzeteinek megfelelően serkenti emberét „harcra“ és „bizalomra". Ebben a„bizalomban" még mindig az emberiség fejlődését idealista módon magyarázó Hviezdoslav szemlélete érződik. Meglepően kifejezőbben, emberileg magabiztosabban hangzik Beniak variánsa: „Riekol som: človek bojuj, drž sa, dúfaj!". Az utolsó szóban („dúfaj“) potencionálisan már jelen van az ember erejének lehetősége. Ezt húzza alá Beniak a „bojuj, drž sa" kifejezésekkel. Štítnický szövegén érződik a llekiismeretes, becsületes gondolati megfontolás, amely után a „Riekol som: bojuj človeče, a ver!“ verzió mellett döntött. Az első változat azonban úgy hangzik: „Riekol som: bojuj, vytrvaj, a ver si!“ (Slovenské pohľady 1964/10, 73—80-ig.) Zavarban vagyok: melyik a szerencsésebb a két variáns közül. Biztos, hogy ha Štítnický az elsőnél marad, jobban megközelíti a mai ember szemléletét a világról, de a Madách eredetijétől jobban eltávolodott volna. Valóban vitatható, hogy lehet-e a ma már küldetésünkben klasszikus müveket nyelvben és tartalmilag egyidejűleg modernizálni? Alkalmasint Štít- nickýnek van igaza: a második változat „hitesebb": a hit, amint tudjuk, nemcsak az idealisták dolga! Külön elemző figyelmet érdemelne Lucifer nyelve, már csak azért is, hogy bebizonyítsuk, milyen tudatosan határolta el hősét Madách Goethe Mefisztójától, s milyen céltudatosan egyénítette nyelvét, különítette el Adámétól. Ezzel az Ádámmal szemben Lucifer a tagadás, s ebben a tagadásban a metsző, az érzelmet nem ismerő hideg ész képviselője ugyan, de ez a hideg ész egy esetben (mikor az izgató s az emberi történelmet mindig megújító asszonyi erőről van szó) kihagy. Ebben Lucifer megegyezik Mefisztőval ,s Madách Goethével. S meginog Lucifer magabiztossága az 5. képben is, mikor rá annyira jellemzően megelégedéssel beszél az emberi nyomorúságról: „Szép tréfa volt, Mi jó értelemnek / Kacagni ott, hol szívek megrepednek." (56) S utána: „Csak a mindig megifjuló, örökké Szépnek látása ne zavarna folyvást.. . Mért késik oly soká az én világom, A torzalak, a kétes rémület, Hogy elriassza a káprázatot, Mely küzdelmemben a már-már bukó Embert mindannyiszor fölkelti újra." (56) Hviezdoslav: „Prekrásny žartík. Rozum zakoprca sa smiechom, až keď pukajú sa srdcia..." (179) Beniak: „Parádny žart to bol, no, nech sa učia múdri jak prakskne srdce, ked ho mučia...“ (50) Štítnický: „Môj žart mi vyšiel! Zasa vyhral rozum nad doráňaným srdcom plným žiaľu... (46) Štítnický „Zasa vyhral rozum“ fordítása itt is modern s adekvát értelmi-formai megfelelője az eredetinek. Ügy tűnik, nem véletlen, hogy Hviezdoslav „a torzalak, a kétes rémület" sort ilyen archaikus módon fordította: „ten potvorný tva*, povážlivý úžas“, s az sem, hogy Beniak Luciferrel így mondatja ugyanezt: -„svet príšer a strachu, svet zúfalý“, s ugyanakkor Štítnický „az örök kételkedést" (večné pochybnosti) hangsúlyozza és fokozza: „...svet príšer, hrôz a večných pochybností;” Milyen „torzalakról“, káprázatról" van itt szó? Ezt Goethe Faustjának záró gondolatából tudjuk meg: „Das Ewig — Weibliche zieht uns hinan“. Ebben a gondolatban Goethe és Madách egy, s utolérhetetlenek. S így jutunk el Madách' befejezésének belső, dialektikus logikájához^ amelyet oly gyakran bélyegeztek logikátlannak. Éva közbelépése a Tragédiában nem „deus ex machina“, hanem annak a metafizikai problémának törvényszerű, szükséges és természetes megoldása, amelyet Madách elemzett, felnagyított vagy karikírozott (a helyzetek szerint) az egész Az ember tragédiájában. Mindenesetre az a tény, hogy Madách az élet érdekében nem követett el logikátlanságot, nem meghirdetett, nem demonstrált, lényegében keserű, de mégis győzelmes történelmi optimizmusa mellett szól. S mi, mikor ma válaszolni akarunk az alsósztregovai remete által száz évvel ezelőtt feltett kérdésre, úgy érezzük, jogunk és kötelességünk vele együtt gondolkodni sok mindenről, és kételkedni sok mindenben. Az ember tragédiájának új szlovák fordítása nemcsak a valóban költői tett nyugtázására, hanem termékeny gondolkodásra is serkent bennünket. Ebben látom a magyar eredeti s az új szlovák fordítás elevenségének és aktualitásának meggyőző bizonyítékát. (tő fordítása)
