Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - FIGYELŐ - Géczi Lajos: Egri Viktor: Ilona

fogalomnál — munkakerülő rétegéről. Nincs alkalma a részletes elemzésre, minden ok és okozat beható vizsgálatára. Meg kell elégednie egy-egy lényeges kérdés megvilágításával, alapos boncolgatásával.

E műben az író azonban mintha többre vállalkozott volna. Az otthonából megszökött diáklány rövid kalandjának mesélése folyamán nem kisebb kérdésekbe ütközünk, mint az elidegenedés, a halálfélelem, az értelmiségi szülők konzervatizmusa gyermekük pályaválasztása tekintetében, ifjúságunk kalandvágya, a családi kötelékek fellazulása, a serdülőkorúak nevelésével való nemtörődömség, közbiztonsági szerveink túlzott humanizmusa a huligánokkal szemben —, hogy csak a lényegesebbeket említsem.

Az író nyilván a banda fiatal tagjaival akart bennünket közelebbről megismertetni, azért tartatta szükségesnek e néhány, a fiatalság között világméretben jelentkező, jobban mondva létező jelenséget felvillantani. Azonban ha már fölvetette például az elidegenedés problémáját, mi több, Ilonával mondatja el, azt nem lehet ilyen simán elintézni: „Nem látta az elidegenedés mélyebb okát, csak érezte, hogy valami mérgező, rontó elem van jelen, ami könyörtelenül félrecsavar, kiforgat és deformál minden egészségest, szüli a betege!, a kalandvágyat — pótlásul valami elmaradtért, a mi világunkban elérhetetlenért."

Csak csodálkozunk azon, hogy egy bajba jutott tizenhét éves lány mi mindent meg nem érez, s máris újabb meglepetések következnek. A lány azt is kitalálja, hogy a vele társalgó fiúban nyilván a halálfélelem idézheti elő az idegenkedést. Föltevését a fiú igazolja is:

„Azért megeshet, hogy egy atombomba esik a fejünkre — tette hozzá. — Téged talán nem ráz ki a hideg, ha olvasol róla? Gürizel, nyakadba veszed az igát, aztán jön egy bomba, készre csinál. Téged, mindent, az egész világot."

Elidegenedés, halálfélelem sűrítve néhány sorban.

Nézzük tovább! Tucskó, a banda kövér tagja, értelmiségi szülők gyermeke. Hugó röviden elmondja, miért került a bandába: „Orvost akarnak csinálni belőle (már mint a szülők), és ő, fajankó, szerelmes azokba az ostoba gépekbe... Miért nem hagyták úgy élni, ahogy akar? Ez a szülői szeretet? Miért akarnak nyakkendós majmot belőle, amikor kezeslábasban szeret mászkálni... Látod, ez kergette Császárhoz..."

Elgondolkodtató, hogy a szülők nem engedik fiúkat a gépekhez, a galeribe igen ...

A legnagyobb homály a banda fejét, Császárt veszi körül. Mindjárt a regény elején találkozunk vele, éppen akkor jött ki a börtönből. Cinikus, mindenre elszánt, társaitól vasfegyelmet követelő vagány. De egy pillanatra az ő arcán is „gyerekes lágyság ömlött el“, — amikor Zvara felügyelő apját említi. Megtudjuk, hogy Császár apja rendes ember, félti a fiát, a fiú is szereti őt, azonban mostohája miatt nem megy vissza hozzá. Inkább galeri- vezér lesz. Vajon miért?

A regény Ilona sorsán kívül általában a banda három tagjának a bemutatásával fog-, lalkozik legtöbbet. De létezésük mintha nem lenne elég meggyőző. Kissé komikusán hat a minduntalan öklét emelgető és főnöke szavait szajkózó Tucskó, aki mellesleg szereti a gépeket, szívesen dolgozna, — ehelyett a bandával csatangol. Hugó gyakorta az iskolába való visszatérésén töpreng, sötéten bámulja Császárt, szeretne tőle megszabadulni, de tétovázik. Akárcsak Ilona. Hiszen még egyikük sem követett el olyasmit, ami esetleg végleg elvágta volna előttük a társadalmunkba visszavezető utat. Kisebb lopás, illetve bűnrészesség a lopásban: egyelőre ennyi a vétkük. De égeti, marcangolja őket a bűntudat ezért is. Miért nem menekülnek hát? Láttuk, hogy Ilona és Hugó az átlagosnál értelmesebb is. Képesek elvont következtetéseik leszűrésére a fiatalság magatartását illetően. Miért nem képesek akkor addig a következtetésig eljutni, hogy mögöttük sokkal hatalmasabb erők állanak a Császárénál? Ilonát védné az üzem, Hugót az iskola, mindkettőjüket az egész társadalom. Az embernek az az érzése, hogy ezek „szándékosan csinált“ galeritagok.

Szeretnék néhány szót ejteni a regény nyelvéről is. Tudom, hogy a huligánok nem törődnek a választékos beszéddel. Sőt! Talán még hencegnek is zsargonjukkal. Azonban bocsásson meg az író, az ehhez hasonló mondatok olvastán, mint: „Dilis lehet a krapek, félangolosra sült, absztrakt hülye, de előled elszippantja az ájert“, — akaratlanul Kolozsvári Grandpierre Emil paródiája, „A fekete bula“ jut eszembe. Ügy tűnik, mintha maga az író élvezné a legjobban ezeket az „ízes“ dialógusokat.

Mindent összevetve: Egri Viktor kisregénye sikerült alkotás. Ilona sorsa aggódást, részvétet kelt az olvasóban. Fiatalok és idősebbek megjegyzései, szavai alapján állítom mindezt: tetszett a regény! A szokásos „csak a befejezés nem jó“-n kívül az újságolvasók elégedettek, másfél hónapig kellemesen szórakoztak.

Várjuk a folytatást!