Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - FOLYÓIRATSZEMLE - Somló Miklós: Egy nemzedék felelősségérzete
Eltekintve témájától, a könyv formai szempontból sem könnyű olvasmány. Aki ismerte -Neumann írásait, a modern német irodalom legbriliánsabb paródiáit, a „Tényállás“ olvasása közben azt hihetné, hogy a szerző itt akaratlanul a saját stílusát parodizálja: olyan szövevényes a nyelvezete. Az egész könyv mintha borzalmas lidércnyomás lenne, rettenetes álom, amelyben az ember a náciborzalmak német precizitással kiagyalt poklában ide-oda hányódik, és be kell járnia e pokol minden zugát, labirintusát. A szerző sokszor groteszk- ségek árán is szörnyű víziókat kelt, hogy feleletet kapjon honfitársai millióitól a kérdésre: Emberek, hogyan tűrhettétek mindezt?! — De válaszolni senki sem akar... Walter Matthias Diggelmann A hagyaték című műve a másik, szinte vádiratnak beillő regény. A fiatal svájci író művészi pályafutását az egyik zürichi színháznál rendező- asszisztensként kezdte, később az ottani rádiónál dramaturg volt. Első nagyobb munkáit, a „Harry Wind kihallgatása“ című regényét és „A számla“ elbeszélésgyűjteményét a svájci Einsiedeln-kiadó jelentette meg, a szóban forgó könyvet azonban elutasította. „A hagyaték“ (Die Hinterlassenschaft) aztán az ismert müncheni Piper cég gondozásában jelent meg, és már hónapok óta szerepel a német bestseller- listán. Diggelmann regényének tárgya: hogyan viselkedett a hagyományos demokráciájáról ismert Svájc az „ezeréves német birodalom“ évei alatt. Tényleg „a béke segítséget nyújtó szigete“ volt-e, avagy szennyfoltok árnyékolják-e be múltját? Egy David Boiler nevezetű zürichi fiatalember elveszti édesapját. Röviddel a temetés után tudja csak meg, hogy az öreg nem az apja, hanem a nagyapja volt. Szülei már a háború alatt meghaltak. David sok más dologról is értesül. Édesanyját, egy svájci kommunista lányt, annak idején Reuwen Fenigstein esseni fiatalember, egy nagyon jó hírű német- országi zsidó család tagja vette feleségül. A fiatal házaspár kisfiúkkal, Daviddal, sajnos, későn igyekezett Svájcba menekülni a fiatal- asszony Zürichben élő apjához. A svájci határrendőrség a gyereket beengedte, a szülőket pedig kiszolgáltatta Hitler pribékjeinek, és a Fenigstein házaspár a gázkamrában fejezi be az életét. Az öreg Boiler a kis unokát saját gyermekeként neveli fel, aki csak nagyapja halála után tudja meg, kik voltak a szülei, és mi volt a sorsuk. A tények, melyekről csak a temetés után értesül, érlelik meg benne az égető kíváncsiságot, hogy megtudja, mi késztette a svájci hatóságokat embertelen magatartásukra. Kitartó nyomozások után rájön 1956-ban, hogy hazájában ugyanazok az erők, amelyek a háború alatt minden eszközzel megakadályozták antifasiszta és zsidó személyek menekülését Svájcba, most is a legvadabb módon uszítanak a kommunisták és általában a balodali elemek ellen. A fiatal Boiler, egyre több dokumentációs anyag birtokában, lapot alapít, és abban hozza nyilvánosságra a svájci hatóságok háború alatti ténykedésének részleteit. Vállalkozása azonban hiábavalónak bizonyul: a nyilvánosságot nem érdeklik a régi bűnök. A regény hőse, az igazságért, tiszta demokráciáért egyedül küzdő harcos egy kocsmai verekedés áldozataként fejezi be életét. Könyvében az író Prof. Dr. Karl Ludwig Bernben megjelent művére „A menekültek problémája Svájcban az 1933—1955. években“ (Die Flüchtlingspolitik dér Schweiz in dér Jahren 1933—1955) című hivatalos jelentésre támaszkodik, amelyet a szerző hivatalos megbízásból nyújtott be a svájci szövetségi tanácsnak. Ez a munka részletes felvilágosítást nyújt azokról a tárgyalásokról, amelyeket svájci hivatalos körök folytattak a nácikkal, hogy megakadályozhassák a német útlevéllel rendelkező zsidók beutazását Svájcba. Abban az időben ugyanis a két ország között nem volt vízumkényszer. Ha tehát egy német állampolgárságú zsidó érvényes útlevéllel rendelkezett, Svájcba utazhatott, és ott menedékjogot kérhetett. Ezt akarták a svájciak megakadályozni, s megbízták Dr. Rothmund rendőrfőnöküket, hogy folytasson tárgyalásokat Koecher berni német követtel. Dr. Rothmund tárgyalásainak jegyzőkönyveit Diggelmann kivonatosan közli is regényében. Ezekből a kivonatokból tudjuk meg, hogy a németek a svájci hatóságok kívánságára jelölték meg J betűvel (Jude) a német zsidók máskülönben érvényes útleveleit. A svájciak ezekről a tényekről már régen tudnak, és ha a szerző csak arra szorítkozott volna, hogy általában támadja a svájci hatóságok menekültpolitikáját, talán nem is lett volna szavuk a könyv ellen. Diggelmann azonban tovább ment: regényének egyik szereplője, Ulrich Frauenfelder ugyanazokat mondja, amiket annak idején Svájcban annyi német szajkózott, hogy aláássák a kis semleges ország függetlenségét, és ugyanazok a Frauenfelde- rek, akik akkor Hitleréknek tettek jó szolgálatokat, ma kommunistaellenes pogromokat szítanak. Ezek a tények, ezek a vádak nyugtalanítanak ma annyi embert Svájcban; a múlt és a jelen e kapcsolata, annak a körülmény-
