Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Pavel Bunčák: Versek
Pavel Bunčák ha valaha visszatér az elmúlt álmok Illata Ez nem esőfelhő S nem a szelek illata Öngyilkos részeg galamb Nem tétszett néki a világ amit teremtett Csőrre merevült nevetés Ujjai megforgatják a sírással teli poharakat Olyan kedves vendég hogy szót se váltunk Hullt csillagokat kikötőbe visz a hajó Sohase láttam őt Jégvirágtól illatosan Csak zászlót a távolságok színeivel Szájon csókoltam a szelet Nem te vele nem találkozol Ö újra visszatér s többé nem hagy el Vagy én megyek vele ember Megáll a hegyek között Fák vizek madarak között S azt mondja enyém A homok ízét csak a gyermekek érzik És nem tudják még megnevezni azt S míg az anyák látomásukat hímezik Azt mondja enyém Átsétál a városon mint évszázadokon Melyek leginkább álmaihoz hasonlítanak S azt mondja enyém Később maga köré gyűjt apró tárgyakat Virágcserepeket melyekben szerelem virít Napi gondok hangyabolyát Akváriumot melyben fantázia villan Balgaságok emlékműveit És azt mondja ősz hajszálaim Háború volt született egy gyermek Jött a másik és mindent felperzselt A boldogtalanság merre van merre a fájdalom ereje Sírját évről évre a fű növi be egyszerű beszéd Szót szó után napra napot könyvet könyv után s évről évre írom az igazságot a jövőnek S ha már te sem maradsz nekem mindenki megleli amit szeret Elmúlt a nap Holnap mi lesz Levelek remegnek félelmükben lehullnak Mindent megtölt az éj távoli vonulással néki is megvan a maga igaza gyermekek igazsága anyák igazsága s a kialvó életeké is De én a lelket figyelő keresem az utakat felétek gyermekeim Építek napot napra szót szóra s téglát téglára fel Ez nem én vagyok ez magányos kéz napóra mutatója árnyék és semmi más hajt a szél s a vitorlás a felszínre dalt ír Gál Sándor fordításai
