Irodalmi Szemle, 1966

1966/5 - Lehocky Teréz: Siqqurratu

— Vesszen a gyümölcse! — hangzik Ur Nammu kéttáblás törvénye.

Niláme a tamgarü házában vajúdik a szülő- bakon. Szelíd. Tudja, hogy aki a méhéből előjön, a halál fia. Elcserélni se lehet a gyereket. Ádáz papszernek figyelik minden mozdulatát. A kezük akár a sirruš karma.

A fiúcska, akit megszül, olyan, mint a többi kisded. Vagy olyan, mint az a szerencsétlen jószág, akit a melléhez szorítva hazahozott a templomajtóból. Ennek is nyitva szeme, nem lát még, de mintha mosoly bujkálna a

szája szögletében, mikor az anyja keze szépen, tisztán becsomagolja az első és utolsó útjára.

Egy napot élt. Tiszavirágélet. Aztán rézcsákányok szakították föl a siqqurratu alját. A nyílásba befalazták az élő csecsemőt.

Niláme ismeri a járást föl a toronyra. Szélvihar volt éppen, tépte, rángatta az ingét, belesüvöltött a fülébe. De ő csak ment süketen, vakon, mit lehet tudni, talán részegen.

A gigunü hajladozó cédrusai közül levetette- magát a mélybe. Hogy sár legyen újra, amiből életre kelt...

F.ryk Lipifiski: A lengyel kultúra nyomai mindenütt fellelhetők