Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - Lehocky Teréz: Siqqurratu
sovány volt az istenadta, mint a hét szűk esztendő. Miből hízott volna meg? A kétszarvú Nabü újdonsült isten, és még nem sikerült szereznie megnyúzásra való híveket. Am, csak rá kellett pillantani, rögvest világossá vált, hogy valaha šangamaxxu lesz, főpap. — Hozzad a májat! — parancsol a testes hívő. A šangával jön a bélnéző azud. Az is meg akarja szedni magát. Pálcikával tologatják a máj mezőit, hiszen nem mindegy ez a vörös belsőség. Ez az egész kozmosz kicsiben. Még csöpög a vértől, ahogy azon frissiben hozták a papi vágóhídról. — Nosza, mondd a bajodat és nevezd meg anyádat!* — Én Náibum, Irkallü fia, láttam egy írnokot fönt az ékalluban, Šagarukturiašnál. Szüzet. Nem tudom, kicsoda. A két jómadár tüstént tudja, ki az a nőszemély, aki a tamgarü máját rángatja. Azt mondják, dühös ma a Nabü, meg kell engesztelni. — Hát engeszteld meg! Nabü csökönyös. Nem nyitja a száját. — Kényszerítsd, hogy beszéljen! Szedd elő a mágiádat! Nagy rendelés ez. Sok ezüst jár érte. A pap magára csatolja a négy szárnyat, a fejére sátánálarcot illeszt. Alóla huhog ki, hogy: „ki rišti, libiki, la libiíki, piš pišti“ és így tovább. Szóval csupa értelmetlen huncutságot, akár úgy is mondhatná, hókuszpókusz dadarógusz. Na most! — Legyen a tiéd a lány! — bőgi mérgesen a szobor. — Minden ötödik napon megkörnyékezheted. De elébb ródd le a háládat, nehogy örömödet ürömre változtassam! A tamgarü már nem bír térdelni, ráül a sarkaira. Még jó, hogy így történt, különben eldőlne a falánkságtól az után, amit Nabü közöl vele. Az írnok isten jutalma gyanánt több papi jövedelmet kíván magának. Csak tavaly vette meg Náibum magának. És tessék: most egy évre kicsúszik kezéből a dato- lyapálinka-főző meg a démonűző és álomfejtő papok šekelje. Mindezek után még Ur Nammu öccsét is kártalanítania kell, minthogy a kiscsirkét az ő tányérjára akarták szervírozni. Szóval hét bőrt nyúztak le róla. Mindezek után megetették, megitatták Na- büt. A zsíros száját megtörölték. S íme, idétlen szájából végre szavak hullaiak: * A matriarchát us maradványa — Menj Kullabü negyed határára! Ott találod Šu’azide asszony boltját. A sörkimérést. A lány az ő fattya. Aztán csattanás. A mennylakó ábrázatja ismét olybá válik, mintha két ujjon se tudna számlálni. Pedig ő mindentudó. A szűz mindennap ugyanazon az úton ballag haza. Szűk lenruhája miatt csak aprókat lépeget. Gyámoltalan. Félénk. Nincs önbizalma. Pedig nincs oka a kishitűségre. A sok gazdag tengerésztiszt, tanácsnok meg kalmárcsemete közül, akikkel évekig ült az agyagpadban, egyedül ő kapott elismerést, noha Šu’azide soha gyűrűpénzt, se italt nem adott az ummiá- nak vagy a felvigyázónak. Sohase koppintottak a körmére rossz betűzgetéséért. Magától ment minden, a szumer és akkád.kiejtés is. A törteket is tudta a hatos számrendszer szerint.* Túl hosszú neve van, akár egy charvána: „Ninlil lábafejét megfogtam“. A csibészek kicsúfolják érte. Amikor hazafelé megy, hóna alá szorítva a kellékeit, sárkupacok puffannak a hátán. Nyávognak, kukorékolnak, csaholnak a drágalátos kölykök, hogy ezt meg amazt fogtam meg Ninlilen. Nem haragszik érte. Nincsen víg élete, és sok mindent megért. Tudja, hogy a sok gézengúz csak azért teszi, mert az anyjának csapszéke van, és házat bérel, míg ők sárkalyibá- ban élik le az életet. Az is baj, hogy írni tud, mint a papok. Mégse megy kerülővel. A Kullabü tetves, mocskos negyedén át rója az utat. Közben olyanokról álmodozik, hogy ha Urukagina lehetne, a szegények királya, akkor kosárból adogatná a munkából kivénhedteknek a búzakenyeret. Nem tehet róla, hogy jószívű. Eleget rápirít az anyja. Még el is püföli, ha jótékonykodáson kapja. Egyszer hazacipelt nagy jámboran egy magatehetetlen csecsemőt. A templomajtóban találta, a tűző napon nyöszörgött. Ügy vitte haza, mint egy kincset, enyhén magához szorítva. ' — Mit hoztál, te... — Lenézés csendül Šu’azide szavaiban. Megfagyott benne a vér. — Szedd a lábad vele! — Hová vigyem? — áll a rikácsoló anyja előtt bűntudattal. Mindig mindenki előtt bűnösnek érzi magát. • — Akárhová. Bánom is én! Az a pici elszunnyadt a karjaiban. A száját mozgatta, mintha szopna. Kicsi, kimosott kezecskéi voltak, túl hosszú körmökkel. Pár* Ismerték a decimális rendszert is
