Irodalmi Szemle, 1966
1966/5 - Török Elemér: Téli kép - Gergely József: Nem mozdul - Zs. Nagy Lajos: Költők tavasszal
Török Elemér Gergely József téli kép nem mozdul Tegnap még nyári láztól remegett a fű szuronya, ma, mint mély hangú kürt, dudál szüntelen a szél. Most csak fekszik saját levében a halál már ott matat csontujjaival homlokán fogom forró kezét íittyedt szája vörös párát lövell Felhőktől roskad az ég, akár egy zsákot cipelő munkás: itt vihar dühe forr. Hamuszín foglyok kara kapargál a letarolt ugaron. Dermedt fehérségben félénken szökdel a nyúl is a ticcék felé, hol nádasok izzanak sárgán. Az élet e járatlan földektől most be messze dobog! Bozontos dombsorok, erdők sötétülnek, csonlsžíň bogáncsok emelik az égre aszott ujjukat. elnézem szerethették lányok asszonyok szoknya alá tévedő tömpe ujjait vérrózsás húsos száját izmos combjait melyeken apró rángásokban áramlott gyakran a vér tavaszi üzekedések idején lépte inas korában súlyos volt már zömök olyan Toldi-féle Angyalföld macskakövei tudják tegnap még hucutul csipkedte a Vilma térdét most csak fekszik tuskóként már nem is mozdul Füzesek gallyain csüng a nap rézszínű korongja. Hangyatojás-buborékok pattannak el a Laborc tükrén, Zs. Nagy Lajos s én e lósörényű' ég alatt nézem benne vízi másomat... költők tavasszal És felhasadtak ismét a jegek, és trombitálnak újra a hegyek. Fényes békák tizenkét menetben párzanak a muskátlis egekben. Burjánzó, zöld, tavaszi szavakkal ragyogunk a részeg madarakkal.
