Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Versek
a művész Drótfészkéből kiröpül a baljóslatú madár és száll a felhők fölé, miket rajzszögekkel erősített meg egy kataszteri alkalmazott az angyalok hálóingére. S a rózsák s a kikericsek, mik a mi kertünket díszítik, egytől egyig olajjal szagtalanított művirágok! Nos, mindegy, hogy mi az ön véleménye a művészetről, a művész véleménye önről a lehető legrosszabb, mert a művész átlát a szitán, a filozófus agyvelejében példának okáért Herakleitos tételei mögött paprikás szalonnát lát s egy küblit tele selejtes ambícióval, lépcsőket, melyek a hülyeség katedráira vezetnek ... s a hadvezér szemei mögött ballisztikus egyenleteket és ágyúmetallurgiát, de véreskötényű henteslegényeket is, kik ott állanak a pult mögött — s az orvosokon néha láthatóvá válik az önfeledtség pillanataiban a tunguz sámánok ördögmaszkja — jaj nekem, ha rám rontanak e dühös ördögűzők! tágult orrcimpákkal szagolom a szép természetet, melyben vadul ugatnak a kutyák, minekutána a sarokkövek előtt illetlenül fölemelt hátsó lábuk — miként megszentelt zászlótartó — az ég felé mutat... Majdnem ilyen a művész, mikor ceruzájával hozzátok közelít: ennélfogva rettegjetek! az otthon A falak értelmetlenül összerótt síkok — a híd szélrácsa értelmes szilárdságtani lény, a kotrógépek zöreje is fontos eleme romantikus lényünknek; nem úgy az idegeinkre hurkolt padló — rája szögecselt lakótársakat rejteget, rideg anyagok — gombaszövődmény, drótorganizmusok fityegnek a padmaly réseiből, meglapult ablakok a külvilág projekcióival, bútorok aprítva és nyírva: temetkezésre fekete rokonok koszorúi. A tér, a meglopott s eltékozlott tér, a fény, a spórolt fény, a kispolgár petróleummécsese, az otthon: a rácsok és hüvelykszorítók a szélrózsa minden nyila felől —
