Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - VETÉS - Szitási Ferenc: Csillagot hajtok - Simkó Csaba: Versek
Szitási Ferenc csillagot hajtok Gyere, szépek a csillagok. A virágok könnye a harmat: a fű között hever a hatalmad. Egy tenyérből eszik a világ; megbámulják a halak. Nyújtsd a kezed feléjük, ők nem bántanak, hiszen nincsen vérük. Pikkelyeik csillogásából élnek a partok, mint belőled én. Csillagot hajtok, hogy fénye te legyél, de mindenki ismerjen rám is. Simkó Csaba ebben az elhagyott éjszakában Az est sötét unalmában vad táncba kezdenek a nesztelen álmok. Ha tudsz, most szeress egy kicsit. Lassan lehullnak a kék szirmú virágok. A vonuló napi dühöket befedi a lehulló csillagok pora. Ha nem hiszel az estém fájdalmában, nem fogsz te hinni, tudom, már soha. Kocsmák falához dőlnek és végül kiégnek a száműzött álmok. Ha tudsz, mast szeress egy kicsit. Lassan lehullnak a kék szirmú virágok. este Most térnek nyugovóra a boldog álmú parasztok. Az antik estben aláhull egy romantikus csillag, elhagyott utcákon sápadt kamaszálmok zarándokolnak. A nagy hold cintányérján csillagfény verők szólózzák a csendet. Olykor vidoran egy farsangi kutya belehegedül. Valahol messze mozdul a város. Neon alá állnak a tegnapi remények — és kinyitnak a bárok. Az antik éjben aláhull egy romantikus csillag; most térnek nyugovóra a boldog álmú falusi parasztok.
