Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - Fábry Zoltán: Az elévülés: azonosulás
ben, egy funkcióban, egy elkötelezettségben. A szellem: erkölcs, és rendeltetésének eredője és summája: a lelkiismeret. Az írói magatartás alapállása a lelkiismerettel egyenlített vox humana. A vox humana az emberi értelem felelősségszava, melyet épp a német fasizmus volt kénytelen intelligencbestiává hazudni, és könyvmáglyákon semmivé égetni. A német helyzet kezd kísértetiesen a tegnaphoz hasonulni. Aki író ma Nyugat-Német- országban jelent valamit, az veszélyt jelez, vétót mond: ellenáll. Aki az elévülhetetlent nem hagyja elévülni, az nem azonosul, az elkülönbözik, különb lesz, más: lelkiismeret. A német lelkiismereti elkötelezettséget újra a becsület irodalma jelenti. Hogy milyen mértékben és milyen célzattal, azt pontosan lemérhetjük Erhard kancellár dühkitörésén, leplezetlen reagálásán. A non possumus provokál és álarcot tép, és Erhard, aki eddig igyekezett annak a látszatát kelteni, hogy az ő „demokráciája“ más, különb, több, mint Adenauer szenilis makacssága, ma kénytelen túllicitálni vétózó atomtudósokat sarokba állító elődjét — és ordináré módon lepocskondiázni a non- konformista irodalom egészét: „tehetségtelenek“. ... „felelőtlenek“.. . „minden, amit mondanak, ostobaság“. És ha Adenauer volt külügyminisztere, von Brentano azzal vált hírhedtté, hogy Brechtet a nácik strici költőjével, Horst Wessellel egyenlítette, Erhardra is hasonlóképp fognak majd emlékezni: ahá, az a német kancellár, aki Hochhuthot pincsikutyához hasonlította! A ledorongolt német írók nevében egy Martin Walser csak ezt mondhatta: „Az ilyen beszédre már nem lehet ember módján, civilizált nyelven felelni“. Amikor Erhard azt állítja a Gruppé 47 íróiról: „Van egy fajta intellek- tualizmus, mely már idiotizmus“, akkor holnapi Goebbelse az idiotizmust már nyugodt lelkiismerettel fordíthatja „bestializmus“-ra. És ezzel el is értünk az elévülhetetlen goeb- belsi azonossághoz: az intelligencbestiához, melyről egy Thomas Mann állíthatta: „jó agyonverő formula“. És innen a könyvmáglya már csak egy lépés! Az álarcok a vártnál gyorsabban hullnak. Ernst Bloch szerint „a szövetségi kancellár beszédmodora a felismerhetőségig változott meg“. Mi a magyarázat? A második német világháború elévülését kimondó, győzelmet szabotáló johnsoni azonosság. Az azonosulás. Vietnam letagadhatatlan rokonság: háborús szellem, mint a fasizált lelkiség elkötelezettsége és felmentvénye! — és ez az elkötelett- ség közös ellenséget rohamoz: a háborút elvető, békét realizáló értelmi lelkiismertet és értelmiséget. Egy évvel ezelőtt beszélhetett volna pincsikutyáról Erhard? Mára Vietnam egyformán oldotta meg a nyelveket Bonnban és Washingtonban. Bonn kivirult kardcsörtető intranzigenciája, atomkövetelése, Erhard durva értelmiségi attakja elképzelhetetlen Johnson világfumigálása nélkül. A tekintetnélküliség igenlői a háborúban. A felelőtlenség maximumában találkoznak és azonosulnak. Az író, a tudós, az értelem korunk felelősséghordozója. Az irodalom a megismerés és kifejezés bátorsága. A szellem: erkölcs. És ez a szellem az erkölcstelenség mai teljességének, az agresszív háborúnak, a fasizált tekintetnélküliségnek — a Thomas Mann-i meg- engedhetetlenségnek — csak vétója lehet. Johnson háborúját az amerikai értelmiség — a tudós és diákja, az író és olvasója — egyértelműen ítéli el. A párizsi „Express“ jelenti: „A kaliforniai Berkeley-egyetem 36 órás nonstop vitáján különös dolog történt: vért vettek az önkéntes jelentkezőktől, az amerikaiak vietnami bombatámadásainak áldozatai számára. 100 liter vér gyűlt össze azzal a jelszóvei, hogy „Johnson napalmot küld nekik, mi a vérünket küldjük“. Sőt, azt javasolta valaki, hogy Vietcong-párti dandárt alakítsanak, a spanyol háború nemzetközi dandárainak mintájára.“ Az egyetemek tiltakozása napirendi permanencia; ismerjük a százak ellenállását, Johnsonhoz juttatott memorandumát, olvassuk a Nobel-díjasok vétóját Linus Paulingtól Szent-Györgyi Albertig; Robert Lowell, a költő visszaküldi a Fehér Házba az elnöki meghívót; húsz más író követi példáját. A tiltakozások „félelemről“, „bizalmatlanságról“ beszélnek, „háborús kéjelgésről“. A fasizmus kéjgyilkossággá ocsmányult háború: írtuk tegnap. Az azonosulás, az identitás ténye döbbentő grimaszt vág. Johnson az intellektuális bojkottra, a jól értesült Alsop szerint „órákig tartó düh- rohamokkal“ felel. Hitler haragjában szőnyeget rágott, a fogoly Ossietzkybe rúgott és tilalmi rendelettel likvidálta a Nobel-díjskat. Ki beszél még elévülésről? Az elévülés: azonosság. Az azonos tegnapi bűnök elévülésének szentesítése utat nyit új bűnözésre. Johnson Amerikájának május ki- lencediki tüntető szolidaritásgesztusa a bűn- cimboraság megnyilvánulása. Vietnam agresz- szora másképp nem cselekedhetett! A nyugatnémet Stern nemrég közölte Sebestian Haffner angol újság „Bűntett“ című kommentárját: „Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy világosan kimondjam: az amerikai tettek Vietnamban és Santo Domingóban nemcsak politikai hibát, jelentenek, hanem bűnt is. Nagyon nehéz lenne különbséget felfedezni a között, amit Johnson elnök most tesz, és amiért Ribbentropot Nürnbergben felakasztották.“ És ez a hangvétel nem kivételes világjelenség. A Hitler-ellenes koalíció angol marsallja, Lord
