Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - Duba Gyula: Valaki kopogott az ablakon
Duba Gyula Egy hideg január végi éjszakán Morvái szerkesztő fütyörészve ment haza. A sóval felhintett járdán a hó piszkosszürke homoknak tűnt, szinte érezte a hidegét, ahogy a cipője belemerült. Éjfélre járt az idő. Morvái dúdolva sietett a Hviezdoslav park sétányán, átvágott a Hal téren, és betért a Vödric felé. Két prémgalléros, csizmás rendőr hosszan utánanézett, és megfontoltan lóbálta tömpe, fekete gumibotját. A zsinagóga sötéten ült a tér felett, két kupolája sejtelmes homályban gömbölyödött. Mögöttük a dóm meresztette óriási tömegű koronás tornyát az ég felé. Néptelen a Hal tér, csak a sörgyár vendéglőjéből hallatszanak még kusza rikkantások és összefüggéstelen nótaszó. A söröző még él, de már készül szétszórni kései vendégeit, a vendéglői részben eloltották, majd újra felgyújtották a lámpákat. Záróra. A fiatal szerkesztő saját lakásába ment haza ezen az éjszakán, s ha erre gondolt, megelégedett büszkeség töltötte el. Ezért is fütyült és dúdolt olyan magabiztosan. Bár a lakására nem lehetett nagyon büszke, s ezt ő is tudta. Roskadozó váraljai ház udvarán, egyetlen szobából állt a lakás. A szomszéd ház málladozó tűzfala árnyékába, az udvar hátuljába építették, egy szűk, rövid udvar befejezése lett, és elölről úgy nézett ki, mint egy lapos fedelű, ütött-kopott kutyaól. Szögletes, skatulyaszerű szoba, kétszer három méter. Egyetlen ablaka a boltozatos kapubejárattal az udvarra nézett. A szerkesztő kétezer-ötszáz korona lelépést fizetett érte előbbi főbérlőjének, aki szövetkezeti lakásba költözött. Kétezer-ötszáz koronát sajtolt ki tőle az az átkozott Shylockja, a kérlelhetetlen, izzadságszagú hiéna, Fekete úr, a hatvanéves agglegény. Azzal érvelt, hogy ezt a városrészt rövidesen lebontják, és akkor a szerkesztő elvtárs új állami lakást kap. Modern tízemeletes betonépületben helyezik majd el, ahol központi fűtés lesz és állandó melegvíz. És fürdőszoba, zuhanynyal. Beépített konyhafülke. Ékesszólóan egy gyönyörű modern lakás egész vízióját vázolta fel. A szekresztő elvtárs a fogát csikorgatta, célzásokat tett, hogy Fekete úr lényegében szívtelen és tekintet nélküli kufár, és alkudni akart, de hiába. Végül baráti kölcsönök segítségével kifizette az összeget. Mióta felnőtt embernek tudta magát, állandóan albérletben lakott, és számtalan elkeserítő epizódot élt át lompos háziasz- szonyokkal és a szeniliBségtől szeszélyessé vált háziurakkal. Szívből utálta az albérleteket. Sóhajtva kifizette hát a kétezer-ötszáz koronát, és két bőröndjével beköltözött a kutyaólba. Fekete úr, a mohó és telhetetlen dög nagylelkűen ráhagyta a szoba berendezését, azt mondta, ez benne van a két és fél ezerben. A berendezés egy rozoga faágyból, lyukas díványból, kicsi kerek vaskályhából, egy sima deszkaasztalból, támlátlan székből, horpadozott pléhmosdóból állt. — Jó — egyezett bele akkor melankolikus búval —, hagyja itt! Életem egyik jelentős pillanata lesz, amikor az udvar közepén elégethetem az egész kacatot. — Fiatalember — mondta erre feddő hangon Fekete úr —, én a maga korában szerényebb voltam, és jobban megbecsültem az ingóságaimat. Üj lakásába természetesen nem vitte magával a siralmas roncsokat Fekete úr. — Lesz hol aludnia a szerkesztő elvtársnak — mondta jóakaróan —, enélkül nagyon sivár lenne a szoba. Két bőrönd nem mondható berendezésnek, igazán... valaki kOpOgOfi az ablakon 1.
