Irodalmi Szemle, 1966
1966/4 - Monoszlóy Dezső: Tetovált angyalok
A köztársaság nevében: Az eperjesi járásbíróság, a bratislavai járás- bíróság, a besztercebányai járásbíróság tanácsa X. Y. tanácselnök vezetésével a következőképpen döntött... A bíróság X. Y. esetében javító nevelést rendel el... Megokolás: A szülők a gyermek nevelésére képtelenek, a kiskorú szülei külön élnek. És megint egy külön ág, egy külön göröngy: Nevezettnél a Wechsler-Harvic próba az intelligenciakoefficienst 102/66-nak állapította meg, ami a debilitás határsávja. A mentális hiányosságokat természetesen a hanyag nevelés is súlyosbította. És megint számok és betűk: 2 Ne 228/64-5, 279/64..., és kérdőívek. Ilyenek: Kihallgat- ták-e már valamikor a rendőrségi szervek? Igen... Miért?... Lopás... Miért?... Csavargás... Miért?... A szavak összefolynak, nagyon oda kell figyelni, hogy a mondatok külön értelmével együtt lehessen haladni. Különben teljesen elsikkadnának az ilyen konkrét meghatározások: szexuális eltévelyedett (teljesen árva), és pár sorral lejjebb: Enurésis nokturna! Hát ez meg, micsoda? Ja igen, ide van írva: éjszakánként az ágyba vizel. Melyik is ez? Apja neve... (ismeretlen). Anyja neve... Az anyja neve megvan. Az anyáknak mindig van nevük. Csak zárójelben van utána írva: (meghalt). Alighanem rosszul tette, hogy meghalt, ha nem hal meg, talán ez a különös görög-latin kifejezés sem állna itt, vagy legalábbis én nem olvashatnám. Kár, hogy meghalt, és így kitakarta az egyetlen gyerekét. Ezen azonban nincs idő sokáig töprengeni, mert tovább tornyosulnak az aktahegyek, és az olvasást is abba kell hagyni, mert különös szédülés fog el. Leteszem az angyalok karto- tékait, becsukom a szemem, s próbálom elképzelni, milyenek lehetnek. Nem sikerül. Mindössze szavak táncolnak a szemem előtt. Kinyitom az igazgatói szoba ajtaját, és elhatározom, hogy sétálni megyek. De az ajtó előtt törékeny seprűs lény ácsorog. A szájának csillogó dióbarna színe van. Ez a szín némi vadságot kölcsönöz az arcának. Ő is farkasszemet néz velem egy ideig, aztán falnak támasztja a seprűt, és kissé előrefeszíti a mellét: — Mit bámul, nem vagyok én ýj kapu! Vajon melyik angyal lehet — gondolom magamban. — Kutyafrász! — hallatszik a felső emeletről. — Megyek már — mondja új ismerősöm, s még egyszer kellő undorral végigmér. — Maga nem rendőrségi pacák? — Nem. Ettől a választól mind a ketten megköny- nyebbülünk. — És mit keres itt? — Szeretnék megismerkedni magukkal. — A kartotékokból? — Nem. — Akkor meg minek silabizálja őket? Link duma az egész. — Ügy érti, hogy azok a bejegyzések nem felelnek meg a valóságnak? — Mit cifrázza annyira. .., link duma az egész. — Kutyafrász! — hallatszik ismét felülről. — Jól van na, megyek már, mit ordibáltok? Önkéntelenül is valamilyen név után kutatok, az emlékezetemben. Ez vajon melyik eset? így kívülről szép, tizenhat éves lány. De csak egyetlen név maradt meg az emlékezetemben: Terebessy. — Terebessy — mondom hangosan. — Azzal akar beszélni? — Igen — hagyom rá. — Ott kinn van a kertben a gereblyével. — Az a kopasz? — Nem, a másik. Tudja, ezt már le se nyírjuk. Értetlenül nézek rá. — Hát most hozták vissza. Szökésben volt. — És ... ? — És, és . .. Maga ugyancsak nehéz felfogású. A szökevényeket itt kopaszra nyírják. De a Terebessyt nem, annak már mindegy. Az az ott, az a nagy mameluk lány. Hát én megyek. Nincs egy csikkje? Előveszem a cigarettatárcámat: — Parancsoljon. — Na, azért ne csináljon ilyen nyilvános körmenetet! Itt alma a dohányzás. Vehetek kettőt? Vagy most fél adni? — Nem; vegyen csak nyugodtan. — Kösz ... És azzal a Terebessyvel vigyázzon. Sü-sü — a kezével mutatja. — Érti, nem? Vasutas. Egyszóval ez az első angyalismerősöm; a második kint áll, a havat kapargálja egy gereblyével. Fogalmam sincs róla, mit csinálhat. — Mit csinál azzal a gereblyével? — kérdezem tőle. — Semmit. Persze, ez az a Wechsler-Harvic próbás, intelligenciakoefficiens 66. Hirtelen nem tudom, mit kérdezzek tőle. — Van egy csikkje? Készségesen rántom elő a cigarettatárcám. — Ne itt, ide látni! — Ja, persze... Ha ráér, akkor sétálhatnánk egyet, itt a kertben.
