Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - FIGYELŐ - Szergej Zaligin: Az Irtis partján
hol a sapkáját, hol a nemezcsizmácskáját veszítette el, s mezítelen lábacskájával kapá- lódzva, szánalmasan sírdogált: — É-é-é ... i-i-i—. .. Olga néha megállt, leguggolt, az egyik gyermekét a térdére ültette, amíg a másiknak felhúzta a csizmáját vagy a sapkáját... — Uram isten, mi lesz velünk? Miért kellett ennek megtörténnie? Uram, teremtőm!... Elöl a muzsikok talpa alatt keményen és hangosan ropogott a hó, senki ügyet se vetett Olgára... Udarcevék kapuja közelében Csauzov felemelte a kezét: — Vigyázzatok, emberek! Ne tapossátok el a nyomokat! Gyufalángok lobbantak, de a gyengén befújt úton a hold fényénél is jól lehetett látni a kozákszán keskeny, vasalt talpának nyomát... — Ügy van, ahogyan a felesége mondta... Megszökött... — Nem hajtott az országútra, hanem lefordult a dűlőúton, megkerülte a fürdőhelyet, s eltűnt a kertek alatt... — Azt mondod, a városba ment? Hogy is ne! Az állomásra hajtott... És uzsgyi, a kirgizeihez! ... — A fél sztyepp komája ... — Legények, hát bemegyünk? Mi lesz? — Ügy sincs az itthon! Ki tudja, merre ment? — Nem! Még nincs vége a mesének! — Átkutatjuk a házat!... Kitárták a kaput, és bementek a házba. — Van itt valaki? Gyújtsatok világot! A meleg, békés sötétségből öreges hang szűrődött ki: — Te vagy az, Olga? Mi történik ott bent, a faluban? Hallani lehetett, amint egy kéz a kályhán matat, majd megtalálja a gyufát. A muzsikok erre szintén próbálgatni kezdték a gyufa fejét a skatulyán... Valaki előrement, és meggyújtotta a falnál a konyhaasztal fölött lógó lámpát. A kemence mellett a függőágyon előtűnt egy borzos öreg fej, nyomban utána egy kéz — égő gyufaszállal... Az öreg, míg csak körmére nem égett a gyufa, mereven nézett előre, méltóságteljesen, mit sem törődve az idegenekkel, nem is szólt hozzájuk. Hatalmas szakállából hirtelen nehéz vaskereszt esett ki, és mint egy inga, lengeni kezdett a hosszú láncon... Mikor eldobta a gyufát, ajkához szorított ujjal megkérdezte: — Mostanában már nem szokás levenni a sapkát a házban, vagy mifene? A kolhozban nem kell? — Ásított. Beharapta szájaszélét ritkás, hosszú fogaival, aztán leeresztette a kemencéről szikár, csontos lábát, melyet térdig eltakart alsónadrágja, majd lassan maga is leereszkedett. Leült az asztalhoz, nagyot • ásított, a Jézus-keresztet becsúsztatta hálóinge alá, s csak úgy, magának nyöszörögte: — Nem való ez semmire ... Sztyepan Csauzov hozzáhajolt, és a fülébe kiáltotta: — Hol van a fiad? Hol van Alekszandr? — A fiam? Hiszen nem az enyém ő!... A tietek. Kolhozgyerek az ... Közös ... Ti tudjátok, hol van! Hová küldtétek! Kinek a parancsát teljesíti! A muzsikok lármázni kezdtek, valaki odakiáltotta: — Ne bolondozz öreg! A fiad felgyújtotta a magtárt! A vetőmagot!... Érted? — No nézd csak! ... Mire vetemedett a paraszt ... Felgyújtja a gabonát! A vetőmagot! A kenyérnekvalót! Istenem, micsoda idők?!... Lesz még tűz, hajaj ... Sok termény fog még megégni... Ejnye, ejnye, öreg! Alekszandr pedig még ma is kérte, hogy mindenképpen költöztessék át Mitroh régi portájára ... — Hogy mondod? — Ezt, a ti házatokat átvinni, mondom! — Még mást is mondtál. Megint gazda nélkül marad ez a ház? Vagy az egész falu lesz a gazdája, ahogy ti mondjátok... Közös lesz. De a köznek is gondoskodni kell ám róla, ha az Irtis nyaldossa a falait... Hogy minden rendben legyen. Jól mondom? ... — Ne csűrd-csavard a dolgot, öreg! — mondta haragosan Jegorka Gilev. — Eléggé össze vagyunk mi már csavarodva nélküled is. Ha valamit túlcsavarnak, tudod te, mekkora erővel göngyölödik az szét, s milyet csap visszafelé! — Minden lehetséges, minden megeshet... Látod, Jegorsa, te is éjnek idején hívatlanul beállítasz hozzám, s még a sapkádat se veszed le, és nem is akárhogyan: fegyveresen jössz, he? — Az öreg elvette Jegorkától a feszítővasat, és odatipegett a lámpához. — Éles legalább ez a vasdarab? — Végighúzgálta az élén bütykös ujját. — Ügy látszik, az... — Hirtelen vállára vetette a vasdarabot, meg-i fordult, felhördült, és vadul ordítozni kezdett: — Kifelé, átkozottak!!! Takarodjatok a szemem elől! Agyonvágok valakit! Nem nézek se istent, se embert, agyonverlek benneteket! ... Nappal a terményt viszitek el, éjszaka meg betyár módjára betörtök!... kifelé, kutyák! Udarcev apó hosszú hálóingében és térdig elnyűtt gatyájában kissé visszahúzódott, magasra lendítette a vasdarabot, és jobb oldalát — melyen kiálltak a bordák — előre
