Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - FIGYELŐ - Szergej Zaligin: Az Irtis partján
Az éjszaka nyugalom volt az irodában: Pe- csurát megint behívták a kerületre, a muzsikok pedig csendesen diskuráltak, s úgy telefüstölték a szobát, hogy alig ismerték fel egymást. Arról beszélgettek, hogy végre sikerült összegyűjteniük a vetőmagot. A lovak már régen a kolhozistállóban nye- ritettek, az ekék, a vető- és aratógépek ott sorakoztak a közös kocsiszínben, de a termény begyűjtése sehogy se ment: eldugdasták a parasztok a kamrában és a szurdékokban. Most, hogy felfeszítették Alekszandr Udar- cev kamrájában a padlót, teljesen végére jártak a dolognak. A szikár, ritka szakállú, jércehangú Udarcev — Pofanovval teljesen ellentétben — szemfüles volt; valamikor hajcsároskodott az országúton, jószághajtásra szegődött, és itt-ott marhakereskedéssel is foglalkozott. Azután, amikor meggazdagodott, felhagyott az egészszel ... De egy dologban balszerencséje volt: az Udarcev-porta — takaros ház, kamra, udvar és konyhakert — közvetlenül az Irtis partján terült el, s a meredek partot a víz egyre beljebb mosta. Most már csak alig ötven lépés választotta el a házat a szakadéktól. Amikor a minap kisöpörték Udarcev gabonáját, elkezdett siránkozni, majdcsaknem könnyezett; a felesége, öreg apja meg a saját betegségére panaszkodott, a végén pedig földhöz csapta a sapkáját: — Seperjétek ki mind! Kotorjátok ki egy szemig! De ha a szavatokat nem tartjátok be?! A becsületszavatokat, hogy családostul átvisztek Mitroh régi telkére! Megígértétek! Vagy talán már el is felejtettétek? ... Nem válaszolt neki senki, de mikor befejezték a dolgot, és este egybegyűltek a kolhoz irodájában, Udarcevet is ott találták, behúzódott a sarokba, és csendben hallgatta, miről beszélnek körülötte. Megkínálta a muzsikokat szűzdohánnyal, újságpapírt is adott hozzá, ő maga pedig csak figyelt, le se vette a szemét Fofanovról. Később azt mondta neki Fofanov: — Földhöz vágtad a sapkádat, Alekszandr, bizony ... — No és? — Nem volt miért földhöz vágnod a sapkádat ... — De volt! — Először a vetőmagot kellett volna behoznod a kolhozba ... Udarcev megint lekapta a báránybőr sapkáját, de csak ránézett mérgesen, és újra a fejére csapta. — így bizony, muzsikocskáim, mi csak éljünk békességben... Az egyik ember jó, a másik lehet, hogy rossz, de azért békességben kell élni... Vajon, hogy fogtok majd rám bámulni, ha a fiacskáimmal együtt elvisz az árvíz? Nem macskakölykök azok, hogy nevetni lehessen rajtuk, amikor viszi őket a víz! ... Udarcevet most se méltatták szóra. Kisvártatva kitántorgott az irodából, ahol tovább folyt a beszélgetés arról, hogy ügyelni kell: össze ne keveredjen a magtárban a különböző fajta termény, az osztályozott búza a hulladék búzával, hogy a termény üszköt vagy más betegséget ne kapjon. Ekkor valaki éles hangon kiabálni kezdett az utcán: — Tűz van, segítség! Emberek, segítség! Éppen kibújt a hold a felhők közül, s mintha csak segítségére sietne, hatalmas lángoszlop csapott az ég felé. Kigyulladt a magtár ... Mire az emberek odaszaladtak, a tűz már nem lobogott annyira, hanem bevette magát a földbe süppedt, megfeketedett magtár belsejébe, s szökőkútként okádta a szikrát. Csak a hó csillogott némán és fényesen a falvak tövében, s akik rohantak a tüzet oltani, egy pillanatra megtorpantak a délibábos ragyogástól. — Jézusom, a termény ég! A vetőmag! — csodálkozott valaki. — Nem a nagy magtár... Csak a toldalék- szárny ... De nézd csak, hogy ágaskodik, megint kezd lángolni! A füst ráborult az emberekre. Talpuk alatt cuppogott a latyakos rózsaszínű hó. — így hát elvetettük az egészet! — siránkozott egy asszonyhang, melybe belehasított Kuzma Fofanov érdes parancsoló hangja: — Törjétek be az ajtót! Ki kell hordani a terményt! — Havat rá, emberek! Vágjatok hótéglákat lapáttal! — Aki bátor: a padlásra! Hókockákat dobálni a tűzbe. — Aki jól tud célozni, az menjen ... — Mit készülődtök annyit? Nocsak, emberek, segítsetek fel! A magtár másik oldalán a felszakított ajtókon kersztül dőlt a füst, és a nagy bódulatban egyszerre többen is kiabálták: — Irhabudára a terményt! Terítsétek szőrével a földre, így ni, kettőt egymásra! Eny- nyien mihamar kihordhatjuk!... — Irhabunda? Nem jó az ide! Asszonyok, le a szoknyákat! — A lányok is? — Hallgass, te taknyos! Inkább hányd el a havat, és ne szórd a hóra a terményt!
