Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - Fábián Zoltán: A csupasz homokon
— Te meg azt értsd meg: ha egyszer nem kell nekik földosztás, akkor nem kell nekik. Miért erőszakolod rájuk. Az asszony sírni kezdett, zokogni. A férfi állt fölötte; nem tudott sem lehajolni, sem gyöngédet, vigasztalót szólni. Tudta, hogy ez kegyetlenség, de ez a kegyetlenség volt most a menedéke. Körülöttük az este nyugodt volt és csöndes, felszívta magába az asszony jajgató sírását. A szél elállt, a bokrok is hallgattak. A folyó locsogott csak lenn a homokpart aljában. A férfi hirtelen az asszony elé guggolt, a karjába szorította: — Gyere! Segíts nekem! Az asszony nem felelt, sírt tovább; sírt hangtalanul, rázkódó vállal. — Jó — motyogta a férfi. Bólogatott. — Maradj. Te maradhatsz. — Felegyenesedett, s elindult. — Azt mutasd meg csak, hol van a ladik. Ezt az egyet mutasd még meg. Az éjszaka feljebb szállt, zöld fény suhant odalenn a folyón. Hajnalodott, Mély lett a magasság. A férfi és az asszony jött lefelé a csupasz homokon, jött elő a nagy, puhakék árnyékból. Lementek a víz mellé a csónakhoz. A férfi szállt be először, az evezők mellé ült. Az asszony vízre taszította a csónakot, s a végébe kuporodott. A folyó szelíden hömpölygött lefelé, a ladik körül halk csobogással sodrot vert. Kelet felől halványlila volt a vízbarázdák háta, a másik felől hűvöszöld. Az asszony szólalt meg először: — Nem tudok lemondani rólad. — Én sem tudok rólad. — Te sem — bólintott. — Mert már lemondtál. — Gondolod? — Tudom. — Semmit sem tudsz. Az asszony előreejtette a fejét. Megbomlott, hosszú, sötét haja keskeny homlokába hullt, elfödte hosszúkás arcát, s fénylett. Nem volt illata, csak csillogott. Szikrák kéltek tőle a férfi szemében. — Semmit sem tudsz — ismételte meg. — Mindent tudok — mondta az asszony zuhatag haja mögül. — Én már mindent tudok. A férfi megborzongott, lehúnyta a szemét. Széles, tatáros arcán feszesre simult a bőr. Nem tudott válaszolni. Megmarkolta a lapátok nyelét, evezett tovább; nyiszogott a két villa a ladik oldalán. Az asszony sokáig némán ült, mozdulatlanul. Aztán kézbe vette a meregető- kanalat, s kezdte kilapátolni a csónakból a talpuk alatt tocsogó vizet.
