Irodalmi Szemle, 1966

1966/3 - DISPUTA - Ladislav Novomeský: Korforduló

és a szláv törzsek harcának kimenetele, a cári hadseregek restaurálták a császár és a király ihatalmát, s elvonultak. A cár megelégedett azzal, hogy az ő hatalma is megerősödik a Habsburgok hatalmának és módszereinek helyreállítása révén. Csak egy ködös és bizonytalan reményt ébresztettek, mivel irreális remény volt ez a teljes reménytelenség állapotában, idétlen életet adtak egy koncepciónak, amelyről Štúr ír 1851-ben Szreznevszkinek -címzett levelében: „Már több délszláv újságban fölvetődött a gondolat, egy részükben az, hogy az orosz, más részükben az, hogy az ószláv nyelv legyen az általános irodalmi nyelv, s ez szinte hihetetlen érdeklődést váltott ki. A mi régi dogmánk: Akivel az Úristen, azzal az összes szentek, mi pedig úgy látjuk, hogy az Üristen a szent Oroszhonnal tart. — Egyik katolikus egyházi kiadványunkban, amelynek „Cyril és Method“ a címe, s amelyet Ján Paliarik, katolikus pap ad ki, a pravoszláv egyházat nyilvánították a szlávok egyesítése egyetlen eszközének, s a szerzőt ezért épp mostanában a ferencesek kolostorába zárták.“23

Am ez csak utójáték már. Szalmaszál utáni kapkodás a baljós örvényben.

Ugyancsak az Izmail Ivanovics Szreznevszkinek Štúr szigorú és jellemző tömörítésben vázolta a szlovák felkelés lefolyását, a hozzá fűzött reményeket, várakozásokat és hiú eredményeit: „A magyarok a függetlenséget áhítva s uralomra vágyva az összes többi nép fölött, kezükben karddal felkeltek az osztrák kormány ellen, s mi azt vélvén, itt az alkalmas idő, hogy levessük a gyűlölt örökös jármot, fölkeltünk ellenük, előbb egymagunk, de megveretve, mint az osztrák hadak szövetségesei. Csaknem egy éven át viseltük a kardot, s összesen mintegy 20 000 főnyi ember harcolt különböző időszakokban. Ezért az osztrák kormány a többi nemzetek jogaival egyenlő jogokat ígért nekünk, de nem tartották be, és semmit nem is tartanak be — németek! Mi megint csúf helyzetbe kerültünk, s az elégedetlenség nemcsak nálunk, de a többi hasonló sorsra jutott ausztriai szláv népekben is igen nagy és általános lett.“24

Marx és Engels fiatalos lelkesedésükben kétségtelenül túlértékelték a magyar és lengyel forradalom lehetőségeit. Várakozásaik nem teljesültek, mert nem teljesülhettek. Olyan megoldásokat reméltek tőlük, amilyenekre azok nem értek meg, s nem is érhettek meg. A

23 Ľ. Štúr levelei. Ľ. Štúr I. I. Szreznevszkinek címzett, 1851. január 23-án keltezett levele.

24 Ľ. Štúr levelei. Ľ. Štúr I. I. Szreznevszkinek címzett, 1850. december 12-én keltezett levele.

magyar forradalom elsősorban azért, mert nem vette tudomásul Magyarország soknemzetiségű voltát. Am Marx és Engels mégiscsak tudtak „valamit“ a reakciók természetéről általában, s a Habsburg-reakcióról különösen; a szlovákok, főképpen ők, nemzeti fölkelésük, s a bécsi reakcióval kötött szövetségük eredményein okulva, saját történelmükbe fundamentális igazságként feljegyezhetik Marx aranyfedezetű mondatát: „...A politikában bizonyos cél érdekében szövetkezhetsz az ördöggel is, csak bizonyosodj meg arról, hogy nem az ördög szed rá téged, hanem te szeded rá az ördögöt.“ — Ezt Marx ugyan Kossutk Lajost illető bírálatában mondta ki, amikor a magyar függetlenségi harc veresége után azon kapta rajta, hogy Bonaparte Lajossal paktál25 — de ez nekünk is szól. Az ördög egyszerűen bennünket szedett rá. S ennek felismeréséről és beismeréséről van szó ebben az eszmefuttatásban. A magyarokat megverte, és bennünket — nem magyarokat — rászedett.

S végül, Štúrnak volt elég ideje és bátorsága arra, hogy beismerje a Habsburg-ördög- gel kötött szövetség megalázó eredményeit. S ezzel is tanító és okulással szolgáltató tényezője nemzeti életünknek: „Reánk hovatovább rosszabb idők járnak“ — írja Szreznev- szkinek a megszomorodott szivbéli jóbarát, Ľudevít Štúr. „Azelőtt, habár magyar járom alatt is, mégiscsak volt valamiféle életünk és voltak kapcsolataink, de most német vezényszó alatt, az ostromállapot idején, semmink sincs, szétszóródtunk és tespedünk. Szomorú,

25 Mikor Mazzini és Kossuth fölismerték, hogy Franciaország nélkül nem lehet számolni a forradalom sikerével Magyarországon, s főképpen Olaszországban, terveik megvalósításához Franciaországban kerestek szövetségest, mégpedig Bonaparte Lajos személyében. Marx ezt a forradalmi köntösbe burkolt intrikát leleplezte, és 1852. október 19-én ezt írta róla a New York Daily Tribünében: ,,Igy hát Magyarország felszabadítása a Lajos Napoleon 'és Kossy th cég által már eldöntött ügy... A forradalmárok vezére életre-halálra szóló szövetséget kötött a zsarnokkal.“ . . . ,,az a benyomásom, hogy Bonaparte Lajos egy csapással két legyet akar ütni. Meg akarja szerezni Kossutk és Mazzini bizalmát, hogy aztán elárulja őket Ausztriának, mely viszonzásképpen jóváhagyná Bo- napartenek a francia korona elragadását. Azonfelül meg van győződve arról, hogy Kossuth és Mazzini a forradalmi pártban elvesztik minden befolyásukat, mihelyt köztudomásúvá válik, 'hogy tárgyaltak, vagy szövetséget kötöttek vele. Egyébként az abszolutista hatalmak nagyon határozotton állást foglaltak az ellen, hogy beiktassák őt a francia trónra, s így kalandor természete mellett lehetséges, bár nem nagyon valószínű, hogy kész kikezdeni az összeesküvőkkel“.