Irodalmi Szemle, 1966

1966/3 - DISPUTA - Ladislav Novomeský: Korforduló

politikai tanulmányok alapján jutottak el következtetéseikhez. Számukra maga a szlovák nép plebejus és nemtelen nép volt, tehát — ahogy akkoriban pejorative mondani szokták

— kommunista nép, ezért a birtokosoknak és tisztességes embereknek óvakodniuk kell tőle. Sőt a szlovák polgárok társadalma is elsajátította ezeket a nézeteket, s erről is Húrban értesít: „Az elhízott polgár képtelen volt bármilyen gondolat befogadására, csak a megyei biztos úr által diktált frázisokat és sztereotip fogalmakat tudta ismételni, csak azokon kérődzőit. Ezért az egyszerű néptől, a becsületes és tisztességes parasztoktól is félt, s a kommunizmusról koholt frázisokat szajkózott“.15 hogy a háborús fordulatok közben „az egyszerű emberek“ mentalitása, akár ezen, akár a túlsó oldalon harcoltak is, nagyon megváltozott. Öntudatuk megerősödött, megnövekedett emberi méltóságuk tudata, a jog és igazság iránti érzékük, ugyanakkor csökkent a nagyurak tekintélye és hatalma, akik ezen az oldalon is „a király nevében és a császár akaratával“ hadakoztak. „Az egyszerű nép“ elképzelésében a nemzeti eszme gyakran nagyon is konkrét szociális követelményekkel párosult, sőt — azt is mondhatjuk, hogy a nemzeti szabadságjogokról alkotott elképzelései szinte azonosak voltak szociális követeléseivel. Ez a motívum nem kerülheti el figyelmünket: mégpedig a szlovák nemzeti mozgalom zászlóbontása óta, melynek jegyében elégették vagy elásták a dereseket, a sokféle kérelmen át egész a mikuláši kérelemig, mely „a falvakban, városokban, tanyákon lakó polgártársak megelégedésére“ az erdők, legelők, szántóföldek, iparengedélyek, műhelyek és egyéb tulajdon visszaadását követelte, amitől annak előtte megfosztották őket. Sőt a szlovák zsellérek és magyar birtokos urak közötti összetűzések, veszekedések és félreértések közvetlen oka ilyesfajta szociális ösztönzések sokasága volt, csakhogy a feltörekvő polgárság — sem ezen az oldalon, sem a túlsó oldalon — mindezt nem tekintette létfontosságú érdeknek. Épp ellenkezőleg: a nép gondoskodjék arról, hogy soraiban most minél kevesebben legyenek azok, akik „csak a zsidókat és urakat akarják kirabolni, mint ahogy Dohnány parafrázist csinál Húrban egy beszédéből, s a fenyegetett földesurak is szüntelen rámutatnak „a szlovák nép kommunista hajlamaira“. Saját „elhízott polgárságunktól“, barátainktól és ellenségeinktől egyaránt hallottuk emlegetni a szlovák nép kommunista

15 J. M. Húrban, Ľ. Stúr, Visszaemlékezések, 739. old.

hajlamait. „Ügy látszik, az egyszerű emberek elfordulása a szinte közmondásossá vált engedelmességtől volt az első, s talán legkiemelkedőbb pozitív tényező a szlovákok magatartásában az ellenforradalomban való részvételük során. Ezeket a tényeket nem az ellenforradalom mentegetése érdekében említjük. Végeredményben nem annak az érdeme, hogy ez a tünet úgy elhatalmasodott, hogy az érintettek leegyszerűsítve „a szlovák nép kommunista hajlamainak megnövekedése" -ként emlegették, mondom, nem az ellenforradalom hívta életre, sőt félelmetesen épp az ellenforradalom idején jelentkezett. Ha a felelősségteljes történelemírás megengedné, hogy utólagosan felemlítsük az elkésett és elhanyagolt alkalmakat, azt mondhatnánk, hogy itt a radikális népi mozgalmak potenciális szövetségese jelentkezett, s ezeknek a forradalom oldalán, a magyar táborban is éppen olyan tudomásul nem vett, sőt üldözött ideológusai és vezérei voltak.

A szlovák „elhízott polgároknak“, a magyar és magyarosító mágnások és a királyi biztosoknak „a szlovák nép kommunista hajlamait“ illető panaszai egyenesen arányosak a szlovák mozgalom vezetőinek azzal az igyekezetével, hogy bebizonyítsák a szlovák nép fenntartás nélküli odaadását, s főleg az „egyszerű nép" odaadását és hűségét a trón és az uralkodó iránt. Szinte elképesztő, főleg Húrban Emlékirataiban, hogyan kötötte össze a szlovák nép jövőjét — mert hiszen nem lehet kétségbe vonni, hogy mindenek felett erről volt szó — a dinasztia sorsával.

Érdekes megfigyelni Húrban érvelését, mikor követőinek és barátainak szűk körében, 1848. március 18-án, a hlbokai plébánián megtartott József-napi összejövetelen nem hivatalosan proklamálja a szlovák felkelést. Štúr már nem jöhetett el, a pozsonyi magyar utca űzőbe vette, s a Szlovák Nemzeti Üjság két munkatársa révén csak üdvözletét küldhette a felvidult társaságnak. A jövevények nyugtalanító híreket hoztak arról, mi történik és mi készül az országban. „Ifjúságunk reményektől duzzadt, és tettre készülődött, s gyakori összetűzéseket okozott azokkal, akik borúlátóan tekintettek a világra." „Népünk nem készült fel, nem lesz támaszunk, s végül cserbenhagy“ — okoskodott az egyik. „Az arisztokrácia nincs velünk, püspökeink s a gazdag plébániákon ülő papok Kossuth előtt hajlon- gonak!“ — mondta a másik. „Dehát testvéreim

— állt fel Húrban — ugyan mire várjunk még? Talán arra, hogy mindenki elvegye, ami őt megilleti, de azzal együtt azt is, ami a miénk? Vagy mire?“ — „Én ugyan nem tudom, hogy a magyarok mit akarnak, de tu-