Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - Bábi Tibor: Könny a mikroszkóp alatt (részletek)
Volt egyszer Volt egyszer egy forradalom — vagy nem is volt talán? Kisiklott, mint a vakvágányra futtatott páncélvonat — egy másik meg túl korán, vagy későn robbant el, akár a rosszul időzített bombaszerkezet. Ki tartja számon, hány testvérünket ölte meg e két különös jósolatlan katasztrófa? Talán Mont Blanc, vagy egy piramis omlott rám, és összetörte minden fiatal csontomat. A lelkem háromszorosan annektált terület, lánctalpakkal felszántott táj; sorsom kikényszerített áldozat és furcsa jóvátétel, harc a föld alatt és harc a temetővel; Sztálingrádnál térdre kényszerült a germán hódító, de máig az antant légióit űzöm. Ö, hogy összefogtak a demokrata condotierek és Horthy szédelgő tengerészkabátja. Csalás, szélhámos látszat volt minden ellentétük, máig (hű szövetségben öldösnek mindent, ami gondolat. így lettünk mindannyian kalandorok zsákmánya, ágyútöltelék. Meg se születtem, s eldöntötték, mint éljek, haljak; veretlen állok bár, engem sújt mégis minden vereség, a háború s a béke egyaránt rajtam dúl, engem öl, tapos minden törpe zsarnok és minden felbőszített náció, önnön testvérem is csak rajtam üt. Hatalmak nyílt vagy titkos kötése köt és kényszerít, hogy tűrjem, amit ember el nem tűrhet: a rossz apák otromba bűneit hetediziglen sújtó vád engem állított pellengérre, s az ősök megcsúfolt erénye fiukban jutalmát soha el nem nyerheti. Az ószövetség haragos istenét idézi fel vad erkölcsében korom, e furcsa század, mely önnön embertelensége ellen fonák és embertelen emberséggel lázad. A szakadék, s a káosz fia vagyok. Nem a történelmet, magamat folytatom, nem kell a múlt, a jövő se kell: magamat akarom! Éhségem, szomjúságom, vágyam én csillapítom, én töltöm be; gondolataimat én gondolom — elvégzem, amit végeznem kell, s ha meghalok, hát én halok meg, magamat külön summaként a történelemhez hozzáadom. A permanens háború kellős közepén így vívom csendes forradalmam; a békét minden áldott nap
