Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - Dobos László: Jugoszláviai útijegyzetek (II.)
szebbre. Az egyetlen elsőhöz senki sem lehet hűtlen. Idegenben a dolgoknak visszhangjuk kél: naiv és mégis megdöbbentő felismerés. Az idegein világ akusztikája hasonlít az otthonihoz. Közép-Európa kisország. S e kisországiban vonalak húzódnak, az országhatárokon legfeljebb megreszket a kéz: párhuzamosokat lehet húzni Prága és Belgrád között, Morva és Slavónia között, a Csallóköz és a Szerémség között, tájak és emberek között. Hasonlít a falvak színe, a faluról szakadt első városi generációk romantizmusa, a falu nosztalgiája ... Hasonlít, de nem egyezik. Merőlegeseket húzhatunk egymásra: a metszőpontokban feszültség izzik. Ezt lenne érdekes kitapintani, a feszültség okát és eredőit. A szenvedélyeket, amelyekből a szellem és a kultúra lesz. Hol tisztább az elhatározás megvalósulása? Közép-Európa nagyvárosainak majd mindegyike történelmi memento. Lehet, hogy a humanizmus és a civilizáció szuperfokán ezt írják majd az ősi városcímerekre: emlékezz a csatákra. Belgrád is memento: többszörös figyelmeztető. Szinte hihetetlennek tűnik, hogy e város — a valamikori Nándorfehérvár — falai alatt megsemmisült egy megszállott török császár világuralmi terve. „Egy isten az égben, egy uralkodó a földön“ — II. Mohamed vallotta ezt. Hitte és hirdette: hadsereggel, fegyverrel, álnoksággal és gyűlölettel. II. Mohamed nem lett a világ ura. Nándorfehérvár ura sem lehetett. Belebukott a világmegváltásba. A fanatikus uralkodó-hadvezérek szokványsorsa ez, belebuknak a világmegváltásba. Eddig a világ minden megváltója megbukott. Utólag hihetetlennek tűnik a letűnt korok fanatizmusa. Hihetetlen és nevetség II. Mohamed figurája is: előtte és utána hányan keltek szent csatára! Keresztesek, marsallbotosok, vörössapkások, fekete és zöldruhás hadseregek. Jelkép, zászló, igazoló „eszme“ mindig találtatott, akadt zászlótartó. is... Sajnos, csak utólag döbbenünk rá a fanatikus világmegváltók szörnyarcára. „Szóljanak a harangok“ — így rendelhette el a pápa Hunyadi 1456-os győzelmének örömére a déli harangszót. Belgrádhoz közeledve abban reménykedtem, hogy ebben a városban szüntelenül szólnak a harangok. Csalódtam. A néhai vár falai között a temetők csendje reszket. Legfeljebb kíváncsi nézők cipőinek kopogása hallik, azon túl Belgrád lármája, s harangszó is csupán képzelt visszhang. Csatákra csaták emléke kövesül: a valamikori vár most hadtörténeti múzeum. A jugoszláv partizánháború fegyvereit őrzik a várfalak közti térségek. Győzelemhez győzelmet, hősiességhez hősiességet írnak: „Szóljanak a harangok!“ Várak és folyók. Ezek Közép-Európa nagyvárosainak jelképei. Belgrád törökül Kale- megdán: csaták köve. A vár lábainál összefolyik a Duna és a Száva. Ügy, mint a dévényi vár alatt a Dunába vész a Morva folyó. A csaták kövét körbefogja a víz: őrzi, védi. Vigyázza az emléket. Várak és folyók, a történelem vízválasztói. Prágának, Budának, 'Becsnek, Belgrádnak, Pozsonynak történelmi kilátói vannak: várak és várromok. Innen városok és századok tekinthetők át. Az idegen ezt keresi, ezt érzi először: az óvárosokat. Belgárd őssejtje: a Kalemegdán. Nem véletlen, hogy az ismerkedő kíváncsiság előbb a városok egysejtállapotát kívánja érzékelni. Innen kezdődhet a rokono- dás, a világvárosok bonyolult idegenrendszerének, történelmi reflexióinak és szociális rétegeződésének az észlelése. Hózivatar veri a várost. Hideg van, aki teheti, fedél alá húzódik. Melegedni térünk egy ügyes, csinos étterembe. Stambol Kapija — ez van a cégtáblára írva. Forró szilvapálinkát iszunk. Első ízlelésre szokatlanul furcsa italféleség. Különös zamatára csak a sokadik pohár után jön rá az ember. A forralt bor lassan hat, a forralt pálinka egyszerre. Pillanatok alatt felszívja a végtagok hidegét; az első pohár a másodikat, a második a harmadikat kívánja, de a harmadik már nem marasztal. A hirtelen bódulat menésre ösztökél. Ösztönösen kialakul a napirend: „bemelegítünk“, és rójuk az utcákat. Belgrád főterét, a Tereziát, háromszor is körbejárjuk, aztán ismét „bemelegítünk“. Dalmát halkocsma zajába vegyülünk. Száz szemmel innám a sokszínű lármát; ha tehetném, mozdulatlanná merevítenék mindent. Színekre váltanám ezt az ismétel- hetetlen hangegyveleget. Indulatos mozdulat kísér minden szót, azt is hihetem, hogy adásvételi szerződést kötnek a boritta abroszok felett, pedig a napi gondok cserélnek gazdát, úgy, mint a világtájak valamennyi kocsmájában.
