Irodalmi Szemle, 1966
1966/3 - Dobos László: Jugoszláviai útijegyzetek (II.)
zetiségi élet belső struktúrája milyen hatással van a gondolkodásra, a mikrovilág szellemi mozgására? A jugoszláviai magyar kultúra egysejtrendszerű, a könyv és lapkiadásnak monopolhelyzete van. A mi életünk szélesebb körűen intézményesített, „szervezettebb“. Melyik a racionálisabb, a „szükségesebb“ megoldás? Még féltucatnyi kérdést írhatnék ide a mikro- és makrovilág viszonyáról. De most nem is ez a fontos, hanem a párbeszéd, a konfrontálás lehetőségének és szükségességének a hangsúlyozása. Monológok helyett dialógusokat kíván a kor. S a párbeszéd fontos tartozéka: változtassuk a kulisszákat. A történelmieket, a tájat, az emberi környezetet. A szükséges felismerések és tanulságok csak így kristályosodhatnak. A jugoszláviai magyar irodalmat csak szórványosan, nagy vonalaiban érzem. Ismereteim, enyhén szólva, hiányosak. így csak élményekre, benyomásokra szorítkozhatom. A kölcsönös ismerkedés első foka ez: az idegen világ valóságának visszhangja bennem, egy más valóság tapasztalása. Egy más élet hajszálereinek érzékelése .. . Újvidékről délnek megyünk. Ütitársam Acs Károly költő. Az útirány: Belgrád, Szarajevó, Dubrovnik (Raguza) és a tenger... Átlóként fogjuk be az országot. Ha kerülgetjük is a hegyeket, „tenger iránt“ haladunk, hogy minél előbb vizet érjünk. Az idegen városnevek izgalomba hoznak: az ismeretlenségnek visszhangja kél bennem. Szarajevó: előbb csak a szótagok egymáshoz tapadását érzem, együtthangzásukat. Aztán mesévé törnek a betűk, majd tankönyv lapjaira szorulnak... Szarajevó: egy pillanatra a tizennégyes merénylet képe villan elém, aztán katonanóta szövegébe illeszkedik... Gavrilo Princip, a Miljačka folyó hídja, a Fiatal Bosznia mozgalom... Nevek, arcok, évszámok, uralkodók, csaták, hadiutak, békekötések... És kezdődhet minden elölről: régi haragvások, új ellentétek, hadüzenetek. Összefolyik az idő: évtizedek, századok, fél évezred. Évszámok zuhataga, s mind, mind csatát, harcot, üldözést, bujdoklást, bosszúállást, leszámolást jelez. A cseh föld félszáznyi rangos főúri kastélyt őriz, kultúrát, békét. Olasz és német mesterek művészetét. A Balkán: hadiutak szövevénye. Világhódító tervek első hulláma itt sepert: seregek vonultak ide, hogy védjék Európát. A védekezés, a harc, az ellenállás emberi tulajdonsággá vált. Az igazság akarása öröklődő szenvedély lett. Idegenben más a dolgok akusztikája. A hegyek, városok akusztikája is más. Saját gondolataim, mondataim, szavaim akusztikája is más. A Duna partján autózunk. Jó lenne a természetbe kapaszkodni, felejteni a komolykodást. Váltani kellene a hangulat komorságán ... — Ez a Pétervárad-erőd ... — Ez Karlóca — figyelmeztet ismételten útitársam. Az emlékezet zavartan visszalapoz. „Igen, a törökhódoltság utolsó évei, Savoyai Jenő csatanyerése 1697-ben Zen- tánál, aztán angol közvetítéssel 1699-ben létrejön a karlócai béke. Véget ért egy korszak, a Temesköztől eltekintve, Magyarország felszabadult a török uralma alól.“ Terhes történelem ez. Terhes és zavaró az emlékezés is. A Fruska Gora meredekeire kapaszkodunk. Ez már nyugtatóbb táj. Hallgatok. Szinte félek kérdezni, mert attól tartok, hogy csatát őrző emlékműre kell figyelnem. A mai táj arcát kívánom érzékelni, az erdőt, az útkanyarokat, a völgyek szőlőrengetegét. ízlelni a Fruska Gora borát, kissé megszédülni. Gondtalanul szórni a szavakat, hogy hozzájuk melegedhessek az emberekhez. Restellek erről szólni, de csak ezt akarom, az emberekhez melegedni, nem is annyira gondjaikhoz vagy hangulataikhoz, hanem szenvedélyeikhez. Élénk mozdulataik s hangos szóváltásaik hajszálgyökereihez. Az emlékezés rideg és fárasztó. Elég egy rövid mondat, és máris századokat lépünk visszafelé. Az időnek itt mélysége van, rétegeződik, mint a föld. Egy pillanat évszázadokat képes felidézni, egy pillanat száz évet egyenlít. Rácsapunk az évszámokra, aztán visszakapjuk kezünket, az akkordok összhangját keresem magamban. A száz évek és a jelen pillanat összefüggéseit. A Fruska Gora legtetejéről lefutunk a Szerémség síkjára. Ez is nyugtató. Gazdag fekete föld. Az út két szélén jegenyék sora. Azon túl falvak, hosszú parasztporták egymásutánja. Autóból nézve keveset mond mindez: legfeljebb a falak élénk színeiből, a kerítésék hosszából és magasságából lehet következtetni a paraszti nyíltságra, avagy
