Irodalmi Szemle, 1966
1966/2 - FIGYELŐ - Polák Imre: Duba Gyula: Na, ki vagyok?
Veresnek vannak tagadhatatlanul erős élményei és érdekes emlékei, amelyeket érdemes rögzítenie; novellái jó részében van egészséges mag, amelyet érdemes kibontania, képzelete azonban meglehetősen csapongó és fegyelmezetlen; nem egy elbeszélésében túlburjánzik a mese, és úgy hat, mint egy nagyobb regény csontváza. A kölcsönbe vett élményeket is mellőzhetné, nem esne akkor olyan hibába, hogy a Vér és festék Borsos nevű rokonszenves hőse — megfeledkezve az illegális harc legelemibb szabályairól — egy „mézízű, derűs reggelen“ festi a feliratot a kerítésre, ezzel az ügyetlenségével előidézve halálát. Ahelyett, hogy megrendítene és gyűlöletet ébresztene értelmetlen halála, lehangol és bosszant, pedig Veres máskülönben jól megkomponálta, fordulatosán és érdekesen írta meg a novellát. Jobban kellene ismernie a novella műfajának sajátos követelményeit, nem szabadna csupán külsőségesen, a lélekrajz teljes mellőzésével alkalmaznia a modern elbeszélés sűrűn alkalmazott módját: a jelen és múlt összekapcsolását. Nem elég aztán csupán a történés váza, izomzat, hús és ideg is kell, az agysejtek rejtelmes munkálkodása, a vergődő szív, melynek hallhatóvá váló hangjai megremegtetnek, e- gyüttérzést, részvétet keltenek. Ilyen együttérzést és részvétet ébreszthetne bennünk a színésznőből bárzongoristává lett, mámorba menekülő szerencsétlen Vierka, ha Veres a lány elzüllésének okozójával, a szólamokat recsegtető rendezővel közelebbről megismertetne. Az írás végéhez fűzött sorokkal egy sematikus riport befejezhető, de egy novellából „kilógnak“ a fellengzős mondatok. Ha tekintetbe veszem, hogy kísérletek nélkül nincs fejlődés — értem ezt nemcsak Veresre, hanem egész irodalmunkra — a novellaválogatás megjelentetését nem tartom feleslegesnek. Látnunk kell, hol tart a lírikus alkatú Veres, mit várhatunk el tőle prózában. Nem vitás, hogy nem idegenek előtte közösségi céljaink és eszményeink, jól érzi az életet előre- lendítő áramlatokat, és van tehetsége is, hogy részt kérhessen abból a munkából, amely irodalmunk művelőire vár. Kívánatos volna, hogy ezt a munkát differenciáltabban, nagyobb elmélyedéssel és fegyelmezettebben végezze, s mint novellista mihamarabb levesse a krónika- író modorosságát. Polák Imre Duba Gyula: Na, ki vagyok? Amikor Duba Gyula „Csillagtalan égen strucc- madár“ című novelláskötete megjelent, a kritika egyöntetű elismerő hangjából valami ilyesfélét lehetett érezni: „Na végre, hogy megkomolyodott ez a Duba. Mert szó se róla, azok a kis „izék“ is jók voltak, ügyesek, szellemesek, vidámak, de ez mégis más, rangosabb Irodalom, illetve ez már irodalom ... Koncsol László két ízben is foglalkozott az említett kötettel az Irodalmi Szemlében, már Duba „humorista múltjáról" is beszélt, sőt irószövetségi felszólalásában megpendítette, hogy az új, komoly kötet „kezdet is lehetne“, függetlenül attól, hogy Koncsol „nem híve az egy műfajú, egyhúrú irodalom művelőinek“. Érdekes, hogy mindezt maga Duba is igazolni látszott, mikor a humort „rokonszenves, de sekély műfajnak“ nevezte. És most kezünkben az új Duba-kötet, a „Na, ki vagyok?“. A humorista Duba kötete. Benne negyvenhét, javarészt sziporkázóan szellemes, frappáns humoreszk, szatíra. Duba tehát mégsem javult meg egészen. S ez nagyon jól van így. Humoros írásai — ha úgy tetszik — hézagpótlóak prózaírásunkban. Folyóiratainkból immár évek óta hiányzik ez a zsáner. Tegyük még hozzá: nagyon érezhető ez a hiány! Emlékezzünk csak vissza: „A nevető ember“ szerény viszonyaink között is siker volt. De már ezt megelőzően mind az olvasók, mind a szakemberek figyelmét felkeltették Duba első humoros (!) írásai. Gály Iván „A nevettetés művészete“ című kritikájában az ugyancsak kiváló humorérzékkel rendelkező Sas Andor tanár elismerő véleményét idézi Duba Gyula első írásairól. De ugyanebben a cikkben lényegében pontosan körvonalazza az induló humorista egyik gyengéjét is: „... humoreszkjeinek túlnyomó része a műfaj korlátok közé zártsága következtében nem túlságosan veszedelmes hibák ellen használja a gúny fegyverét". A legújabb humoreszkgyüjteményről ez már aligha mondható el. Igaz ugyan, hogy a humorista számára mindig is csemegét jelentettek azok a hibák (A facsavar, Pacalleves, Bacilus
