Irodalmi Szemle, 1966
1966/1 - Lovicsek Béla: Ballada a szerelemről
■dességet! Szinte hihetetlen!... Még huszonöt kilométer, és otthon vagyunk! — Nekem meg pontosan negyvenkettőt kell legyalogolnom — mondja Karcsi. Hajnalra én is otthon leszek! Már túl vannak Párkányon. A Garam mentén kanyargó úton szedik a lábukat, s néha- néha szólnak egymáshoz. Csillagtalan, sötét az éj. Mégis úgy érzik, hogy valahol, talán nem is olyan messzi, egyre fényesedő reménysugár világítja be előttük az utat. Mint a mesékben: hol volt, hol nem volt, volt egyszer három szegény vándor, akik nagy-nagy veszedelmek között útnak indultak, hogy meghódítsák a világot. Talán már éjfél is elmúlt. Közben kiderült az ég. Kemény a hideg. Ágnes ugyan nem fázik, de nagyon fáradt. Életében még soha nem tett meg ekkora utat gyalogosan. Beérnek a kisvárosnak nevezett faluba. Bélának itt már minden fa, oszlop, kerítés és nagyobb épület ismerős. Sokszor járt itt. Innen már nincs messze szülőfaluja. Jobbra kell fordulni a faiskolánál, átmenni a Garam-hídon, s onnan már csak öt kilométernyire van a felvidéki kicsi ház, ahol meleggel, terített asztallal és szeretettel várják őket. Mert biztosan hazavárják. Mindennap. A nap minden órájában és percében. A faiskola sarkánál megáll a tizedes. — No, pajtás, mi itt elbúcsúzunk — mondja a sofőrnek. Egy pillanatra összeborulnak, megveregetik egymás hátát, aztán elválnak. Karcsi elindul tovább az úton, most már egyedül. Alakját csakhamar elnyeli a sötétség, már csak bakancsának a kopogását hallani, azt is mind elhalóbban... — Fáradt vagy, kicsi lány? — Igen. Elfáradtam. — "Legjobb lesz, ha most bemegyünk a nagynénémhez, mert ő itt lakik. Hiszen mondtam már. Emlékszel? — Igen, emlékszem ... Azt is mondtad, hogy ide jártál polgáriba, később moziba, mulatságba ... Nem volna jobb mégis tovább menni? Most már úgyis mindegy, azt a néhány kilométert már kibírom — mondja a lány. Belekarol a tizedesbe, és elindulnak. — Igaz, de ki tudja, mi van a Garam túloldalán? Jobb lesz, ha most mégis bemegyünk előbb Boriska nénihez, hidd el, hogy jobb lesz. Legalább megtudjuk tőle, hogy mi a helyzet. — Ahogy gondolod. — Ne félj, mindjárt odaérünk! — súgja Béla a lány fülébe. — Azt mondjuk majd, hogy ipolysági vagy ... Ápolónő ... A kórházban ismerkedtünk meg. A neved maradhat... Szép név __ B oriska néninek egy csapásra kiröppen az álom a szeméből, amikor megpillantja a küszöbön álló Bélát. — Hát te? — csapja össze a tenyerét. — Honnan a csudából cseppentél ide?... No, gyertek, gyertek gyorsan, mert nagyon jön a hideg! Gyufa sercen. Lángja a petróleumlámpa kanócába kap, de a cilinder csak nem akar a helyére igazodni. Végül pattan és szétfröcs- csen az üveg. — Jézusmária! Ez rosszat jelent! — mondja ijedten. ' — Boriska néni mindig babonás volt. Nem jelent ez semmit! Egyszerűen összetört, ennyi az egész. Van másik? — Van, van, még az a szerencse. Ágnes csak áll, áll a szoba közepén. Eddig mintha észre sem vették volna, hogy ő is ott van. Most fordul feléje Boriska néni, jól szemügyre veszi, majd kérdőn Bélára néz. — A menyasszonyom — mondja Béla mosolyogva. — Menyasszonyod? — kérdi az asszony különös, majdnem hideg hangsúllyal. — Hogy még a menyasszonyod! Majd néz nagyot szegény anyád!... Éppen a hét elején járt nálunk. A gyógyszertárban volt... Hát üljön le, kedves ...! — Ágnes vagyok! ... mondja a lány valami visszafojtott fájdalommal, és könny szalad a szeme sarkába. — Ejnye, no, csak nem fog itt pityeregni!... Tessék, üljön le. Kihűlt ez a konyha, rögtön begyújtok. Mindjárt meleg lesz itt. Be van készítve a gyújtós, csak gyufa kell alá. Tíz percen belül vígan pattog a tűz, és kellemes meleget sugároz. Most már lekerül Ágnesről a kabát. Cigaretta füstje száll, s a komor hangulat is mindinkább feloldódik. — Van jó kacsahúsunk. Megfőztem még tegnap, holnap karácsony, ne kelljen — mondja az asszony, és tálalni kezd. — A napokban volt ám nagy csetepaté a túloldalon! Ott már ruszkik is vannak... A hidat még csütörtökön felrobbantották a németek. Azt hittem, összedűl a házunk. Két ablakot kivitt a légnyomás... Lehet, hogy már reggelre itt lesznek. Mindenki azt mondja, hogy most már rövidesen átjönnek a Ga- ramon... Sok német van itt. Magyar katonák nincsenek is... Jól járnál, ha átjönnének. Legalább nem kellene visszamenned. Mennyi szabadságot kaptál? — Két hetet. — Csuda, hogy elengedtek. Hogyan jöttetek? — Esztergomtól gyalog. — Jó kis séta volt. Biztosan elfáradtatok...
