Irodalmi Szemle, 1966

1966/2 - HAGYOMÁNY - Kókay György: A pozsonyi újságírás kezdetei

akkor, amikor — különösen a kifejlődő nemesi nacionalizmus hatására — egyre kevesebb lett a megértés a többi hazai nép hasonló törek­vése iránt. Rátot atifeudalizmusa és huma­nizmusa azonban arra tanította, hogy a nem­zeti kultúra kifejlődését nem a többi nép hasonló mozgalma, hanem éppen az elidegene­dő magyar arisztokrácia akadályozza meg. Ha­ladó felfogásának kialakulásában jelentős sze­repe volt a pozsonyi evangélikus líceum humanista szellemének, a göttingai újhuma­nizmusnak, és kétségtelenül Herder hatásának is. Rát évfolyamtársa volt egyébként Pozsony­ban Hajnóczynak, akiből a magyar jakobinus mozgalom egyik vezetője lett. Bár 1782 végén, három évi szerkesztői munka után visszavo­nult az újságírástól, továbbra is foglalkozott tudományos tervekkel, és csaknem élete vé­géig kapcsolatban állt Batsányival és Kazinczy- val, aki egyszerre nevezte őt igaz magyarnak és a világosság fiának. Rát után a nyomdász-kiadó — mert az újság szerkesztője annak csak alkalmazottja volt, egy évig egy tehetségtelen írót alkalmazott. Csak amikor ennek kedvezőtlen hatását az előfizetők számának csökkenésén is le lehetett mérni, fogadta fel Paczkó Révai Miklóst, akit pedig már Rát is utódjának szemelt ki. Révai is Rát programját kívánta megvalósítani, sőt még tovább is lépett, különösen a nyelvmű­velés terén. Az a jelentős mozgalom, amely Kazinczy által bontakozott ki, és amelyet nyelvújítás néven szoktunk emlegetni, nagy­részt az első magyar újságírók kezdeménye­zésével indult meg. Az újság szerkesztésé­nél ugyanis, főleg a fordításoknál, sok olyan új fogalommal találkoztak, amelynek még nem volt magyar neve. így a mindennapos újságírói gyakorlat során új szavak születtek. Az új szavak alkotásánál Rát is, Révai is kellő mér­tékletességgel és jó érzékkel járt el: nem egy általuk alkotott szó — mint pl. az újságíró — ma is él nyelvünkben. De Révai nemcsak nyelvi téren, hanem az újságírói stílus szempontjából is továbbfejlesztette Rát kezdeményezését, ő ugyanis határozottan közérthetőségre töreke­dett azért, hogy az újság által közölt isme­reteket minél többen magukévá tudják tenni. Azonban újságírói terveinek megvalósítását éppen csak hogy megkezdeni tudta, mert egy­házi felettesei — Révai piarista volt — meg­tiltották neki az újságírói tevékenységet. A Magyar Hírmondó azonban tovább is meg­jelent. Bár a szerkesztők elég gyakran válta­koztak, és ennek megfelelően némileg mindig módosult az újság irányzata is, mégis jelentős hatást ért el az előfizetők körében, akiknek száma elérte az akkori viszonyok között igen tekintélyesnek mondható öt-hatszáz főt. Tágí­totta az emberek érdeklődési körét, tájékoz­tatott a hazai és világeseményekről, és hírt adott irodalmi életünk szervezkedéséről. Tud­juk például, hogy Batsányi és Kazinczy kez­dettől fogva szorgalmas olvasói voltak a Ma­gyar Hírmondónak, és számos ösztönzést kap­tak tőle. A lap 1788 októberéig jelent meg Pozsony­ban. Paczkó Pesten folytatta kiadását, de ott már Magyar Merkurius volt a címe, és csak a következő év végéig élt. Közben azonban a pozsonyi Magyar Hírmondó egyik szerkesz­tője, Szatsvai Sándor Bécsben maga is indított egy újságot, amelyet rövidesen még két magyar lap követett. így tehát ha a pozsonyi Magyar Hírmondó meg -is szűnt, mégis belőle nőtt ki a magyar újságírás. És ez a kezdet méltó a magyar publicisztika későbbi haladó képvise­lőihez, hiszen Ráték is a saját koruk legfon­tosabb kérdéseit tárgyalták az újságban, a kor haladó szemléletének, a felvilágosodásnak és a humanista patriotizmusnak a szellemében. E szellemnek az eredménye, hogy a Magyar Hírmondó története nemcsak a magyar hírlap- irodalom kezdetei számára jelentős, hanem a szlovák és a magyar kulturális törekvések kapcsolatai szempontjából is. Mégpedig nem­csak azért, mert ezekben az években jelent meg az első, akkor még cseh nyelvű, szlovák újság is Pozsonyban, a Presspurské Noviny, hanem azért elsősorban, mert Rát személyében azt a publicistát Ismertük meg, aki a hazai feudális és a bécsi elnyomó törekvések elle­nében szükségesnek tartotta a magyar nemzeti törekvések mellett a szlovák és a többi ma­gyarországi nép hasonló törekvéseinek támo­gatását is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom