Irodalmi Szemle, 1966

1966/10 - DISPUTA - Duba Gyula: Vita prózánk helyzetéről

értékei kihasználatlanul maradnának. A hidat — leírtam már egyszer — önmagunkban kell felépíteni! A híd pillérei: a fentebb említett humánum-igény, az élet több síkú szemléletének, több szempontú megítélésének, tehát végeredményben érzelmileg teljesebb és gazdagabb valóságszemléletének a lehetősége. (Hogy csak egy példát említsek: belső szintézis lehetősége Móricz szociológiai szenvedélyű és Čapek intellektuális prózája között.) Mindez több és érdekesebb szellemi impulzust jelenthetne a kísérletezésre, stílusteremtésre. (Ha ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalnánk, paradox módon részben ez is az elmondottakban gyökerezik!) Az epika lehetőségei? Szinte határtalanok. A jó epika megszületése — tehetség kérdése. Dél-Szlovákiában mindig történt valami, mely általános emberi szempontból rendkívüli. A magyar nemzetiség két alapvető élményt élt át egyidőben és rendkívüli körülmények között: nemzetiségi (tehát emberi) egyenjogúsítását és egyéni érdekeinek (föld, vagyon, állat) a szocializmus fejlődésével párhuzamos megrendülését. A szlovákiai magyarság — a kor nagy problémáinak hordozója — epikusára vár.

4. Hogyan fogalmazná meg a regényeink és elbeszéléseink ábrázolta embertípust? Determinálóan hat-e sajátos helyzetünk a témaválasztásra, a jellemek megválasztására és ábrázolására?

A valóság és környezet, mely az írót körülveszi, minden esetben befolyásolja téma- választását és jellemábrázolását. Számomra a legfontosabb és legvonzóbb írói feladat generációm életútjának a megírása. Képzeljünk el egy fiatalembert a harmincon túl, de a negyvenen innen, aki érdekes módon, falu és város között, kissé légüres térben él. Bár értelmiségi ember, erkölcsét és valóságszemléletét dél-szlovákiai magyar faluban szerezte. Ha hazamegy, romantikus emlékek árnya mozdul meg körülötte, s ha igaz emberséget keres, gyakran megy haza. Otthon megtalálja. Nagyvárosban él, de nem városi. Nincs otthon a városban, bár nem tudna már hazamenni a falura. Bizonyára nyelvi nehézségek is teszik, hogy számára a hivatalok „hivatalabbak“, mint más emberek számára. Mintha hiányozna az önbizalma. Műveltsége rendszertelen és eléggé egyoldalú, bár érdekes lelki utat tett meg a falutól és mentalitásától a technikai civilizáció „elidegenedéséig“. Hajlamosak vagyunk a modern életet az elidegenedéssel párosítani. így: modernnek lenni = elidegenedni! Az elidegenedés mibenlétének fejtegetése helyett csupán annyit jegyzek meg, hogy a nyugati típusú elidegenedésforma lényeges alkotórésze a közömbösség és unalom. Bizonyosfajta közönyösséget a mi fiatalemberünkön is észre kell venni, de ez nem a mindennel eltelt ember közönyössége, és inkább a tehetetlenség érzéséből ered. De azt már egészen határozottan állíthatjuk, hogy nála az unalom helyébe a magányosság érzése lép, s a modern társadalom gépezetének való kiszolgáltatottság érzéséhez az egyedüllét megérzése társul. S azért fontos ezt hangsúlyozni, mert a magány mélyén emberi dolog. Az unalom lényege a testi vagy szellemi telítettség, a jóllakottság, míg a magány hiányérzetet jelent. Mélyén romantikus álmodozás, alkalom híján véghez nem vitt nagy tettek utáni vágy is szunnyadhat. Az unalom fantázia nélküli és passzív, a magány utat keres magának a világ felé, s ha bátortalanul is, önmaga felszámolására törekszik. Az unalom, a közöny túlnőtt a lét problémáin (nem1 azért, mert magasabb rendű a létnél, ■de mert nem érdekli a lét), míg a magány érzése létbizonytalanságból ered. Tehát ennek a mi fiatalemberünknek a valósága a lét alapjaiból táplálkozik.

5. Szépprózai alkotásainkban hogyan érvényesülnek a prózaírás modern törekvései? Életérzésünk, valamint az irodalmunkban végbemenő folyamatok roko- níthatók-e az európai szellemi élet áramlataival?

Már az első kérdésnél említettem, hogy a sematizmus egyik velejárója a stíius- oitánérzés volt. Stíluson ebben az esetben nem csupán szórendet, mondatszerkesztést és nyelvi technikát értek, de valóságszemléletet és írói állásfoglalást is, s ilyen értelemben a stílus lényegében maga az írói egyéniség lényege. Ezen a téren még ma is gyengén állunk. Bár a hagyományos stílus mellett akadnak modernista törekvések, de ezek (a ló másik oldala) többnyire újra utánérzésekből (nyugati írók mű-