Irodalmi Szemle, 1965
1965/3 - Mihai Beniuc: Versek (Veres János fordításai) - Mihail Eminescu: Ha ablakomra (F.ranyo Zoltán ford.)
Mihai Beniuc a dal Haja sötét volt, mint az éj, most szürke, mint az alkony; nem ég már rózsás szenvedély a viasszá vált arcon. Az évek sora elmerül, elfut a vidám élet, mely homlokára kézjegyül sok éles ráncot vésett. Ha villan szemén néha láng, csak mécsvilágnak néznéd, vaskörmű, nehéz paripák tiporták el a fényét. Csalódnál, ha e vad lovak riadt szökését várnád; elviszik legszebb vágyamat, bús szivem régi vágyát. a lány és a tenger Faun-arcom tükre a tenger színe, kőpadról nézek a csodás vízre, gyászosan felsír egy hullám fodra s győztesen tornyosul, sziklát mosva. Áradón kicsap a kopár földre, kérkedve rámtör a dagály dölyfe, kegyesen megkérdi: „Nem jössz hozzám? Halaim s medúzám elédhoznám. Temérdek hajóroncs vár a mélyben, halandót szolgáltak egykor régen. Kincseket őriznek kúszó algák, lépteid figyelik, hívogatják, rejtőket találnak, enyhét, újat, ha indájuk zöldjét fogná ujjad.“ Hullámok hívását alig hallom, egy lány jön felém a fényes parton... Sirályok hangjától cseng a vidék, fennen kiáltják: „Minden a tiéd!“ Veres János fordításai Mihail Eminescu ha ablakomra Ha ablakomra gally legyint s a nyárfa összerezdül, Ügy érzem, itt suhansz megint A lelkemen keresztül. Ha lent a tóban csillag ég és tündöklőn merül le, Mint hogyha gyászom oszlanék. És gondom felderülne. S ha foszló -felhőn át tekint A hold a földi rögre, — Az emlék hozzád visz megint, Örökre, mindörökre ... Franyó Zoltán fordítása Plekner István: Hazatérés.
