Irodalmi Szemle, 1965
1965/10 - FOLYÓIRATSZEMLE - Koncsol László: Literární noviny
sikereinek örül, s minden más nemzetet kizár a boldogulásból. A kozmopolitizmus uniformizálni akar. Meg kell őriznünk a nemzetek sajátos vonásait, a nemzeti kultúrák egyéniségét, értékeit, hogy kölcsönösen gazdagíthassák egymást. A civilizációt csak közös erővel lehet megmenteni, az igazságot csak közös erővel találhatjuk meg, a kölcsönös bizalom légkörében, egymás megismerése által, kapcsolatok, beszélgetések, konferenciák, viták, eszmecserék közben. így ismerjük s értjük majd meg egymást, s egy francia közmondás szerint a megértés megbocsátást jelent. „Két nagy háború sújtotta önöket, szenvedtek pusztításaitól, újra felépítették civilizációjukat, hazájuk fejlődik, s bizonyos vagyok, mindent elkövetnek, hogy egy új rombolásnak elejét vegyék. Intellektuális összetartás, nemzetköziség, igazságszeretet és emberszeretet: ezek az élet fő alapelvei. Semmi sem szükség- szerű, semmi sem elveszett, az ember naponta üj erőt talál magában, hogy javítson a helyzetén, ha roszul cselekedett, s kitartson, ha jó úton jár. Minden új nap felhozza az élet reményét.“ A lap 41. számában Milena Tauchmanová a külföldi és a hazai főiskolák problémáit ismerteti. Első a humán és a reál műveltség között tátongó szakadék kérdése. Második probléma a tudományos munkára való nevelés és a gyakorlati, illetve a gyakorlat számára történő nevelés viszonya. A főiskolák kísérleteznek, pl. új, szokatlan szakkombinációkat alakítanak ki, mert a gyakorlatnak egyre kevésbé van szüksége szűk képzettséggel rendelkező specialistákra. A nyugati világot a főiskolák demokratizálása is izgatja, ez a folyamat azonban kizárólag a megnövekedett szakemberkeresletnek köszönhető. Ezért hódíthatnak tért a nők is a nyugati egyetemeken. Ugyanilyen izgató a középiskolai oktatás színvonala, ez ugyanis sohasem elégítette ki a főiskolai előadók igényeit. A vitákban fontos szerepet tölt be a modern híradástechnika, az oktatás mechanizálásának kérdése. Nyugaton a főiskolák most élik történelmük legviharosabb fejlődési korszakát, s ez elsősorban a tudományos és technikai forradalomnak, másrészt a szovjet tudomány eredményeinek köszönhető, anyagilag pedig olyan állami és magánbefektetéseknek, amelyek segítségével az amerikai egyetemek mind a hazai, mind a nyugat-európai szakembereket vonzani tudják. Az angol egyetemek szempontjából rendkívül nagy jelentőségű a parlament által 1963- ban jóváhagyott Robbinson-jelentés. Hét új főiskolát építenek, a régi intézményeket bővítik. Rendkívül nehéz azonban kiváló képzettségű előadók alkalmazása, mert a főiskoláknak nem csupán a hazai ipar és a tudományos intézmények egész sora jelent konkur- renciát, hanem a nagy amerikai egyetemek is, mert magasabb fizetés mellett még jobb munkafeltételeket is biztosítanak a professzorok számára. Angliában a tanárok fizetését 12—20 százalékkal emelték, s ettől várják a helyzet javulását. Hasonló fejlődésen mennek át a francia és a nyugatnémet főiskolák. A szerző végül sorra veszi azokat a hibákat és eredményeket, amelyek a hazai főiskolák fejlődését gátolták, illetve elősegítették, s a feladatok lényegét abban foglalja össze, hogy mindenekelőtt több pénzre s a régóta ígérgetett nyugalomra van szükség, átszervezések nélkül, a közvélemény részéről pedig megfelelő bizalomra és tiszteletre a műveltség iránt. Jan Trefulka az LN 42. számában a Tvár kérdésével foglalkozik. Abból indul ki, hogy művészkörökben már évek óta beszélnek a viszonyok „normalizálásának“ szükségességéről A helyzet abnormitása abban rejlik, hogy a nem marxista vagy nem hagyományos értelemben vett marxista folyóiratok, művészek és szakemberek fölött állandóan ott lebeg a beavatkozás veszélye. Nem a régi értelemben ugyan, de az uralkodó légkör így is alig alkalmas arra, hogy nyugodt véleménycserére kerülhessen sor. A nem marxisták nem fejthetik ki pontosan nézeteiket, a marxisták viszont nem vitatkozhatnak nyíltan, mert akarva-akaratlanul kedvezőtlen morális helyzetben érzik magukat, s ezt az előnyt kihasználni esztétikai és filozófiai vitákban népszerűtlen dolog lenne, nem is szólva arról, hogy semmi eredményt sem hozhat. A nemzedékek kérdésével foglalkozva kifejti, hogy a régi forradalmárnemzedék tapasztalatai és céljai több ponton is eltérnek a fiatalok céljaitól, tapasztalataitól, elképzeléseitől. Ebből a feszültségből erednek a Tvár komplexusai s az a mód, az a kapkodás, ahogy a múlt mulasztásait mind hazai, mind világméretekben pótolni akarja. Végül a kritika kérdése. „A modern ember életéhez az is hozzátartozik, hogy joga legyen önálló nézeteket alkotni a dolgokról, valamint az, hogy véleményét nyíltan kifejthesse, még akkor is, ha történetesen eltér azok véleményétől, akik a társadalom egy-egy területét irányítják. Viták nélkül, erős és hatékony kritikai szellem nélkül lényegében minden társadalom és minden művészet elsekélyesedik. A szabadság a társadalomban nem választás ügye, tehát nem önkényes ügy, hanem szükségszerűség, az önfenntartás feltétele. Ha lehetővé tesszük, hogy azok az emberek, akiknek a szocializmus művelődéspolitikájáról a mienktől eltérő, de okos és konstruktív elképzelésük van, szabadon nyilatkozhassanak, a pénz nem vész kárba, ellenkezőleg, a mi egészségünket fogja szolgálni. Az LN 43. száma is foglalkozik az iskolaügy problémáival. Ezúttal dr. Čestmír Císaf, az akkori iskola- és művelődésügyi miniszter, Václav Hendrych és dr. Ladislav Hanka, a miniszter két helyettese beszélgetett a szerkesztőségben a nevelésügy legégetőbb kérdéseiről, mint a gyermekek differenciálása (oktatási és nevelési szempont, pszichológiai tanácsadók, pályaválasztás, tehetséges gyermekek kiemelése), a pszichológia alkalmazásáról (a pszichológia