Irodalmi Szemle, 1965
1965/10 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Bányai Pál és a magyar szocialista regényírás kezdetei
ven beszélnek, és mégsem érezzük a valóság teljes maradéktalan megragadását. Bányai Pál kisregénye, a „Felsőgaram“, a szocialista realizmus példája lehetne, ha adekvát vetíti a Garam valóságát, de Bányait a szavak zenéje elragadja, az emberi sorsok ízét kóstolgatja, szelet zúgat és az erdő orgonáját. Bányai a mai, hellyel, idővel pontosan kicöve- kelt kemény nyers valóságból túlsók lírát facsar: élvezi önmagát, a hangját, a kicsengést“ (Korunk 1935. 155. lap). Kitűnő kritikát írt a „Felsőgaram"-ról Szalatnai Rezső is a Masaryk-Akadémia folyóiratába, a Magyar Figyelőbe; jellemző megállapításaiból idézzük: „A Pór Bertalan kitűnő rajzú címlapjával megjelent regényke tipikus szlovák hegyvidékre vezeti az olvasót, a Garam mentére, erdők világába, szegényke falvak mozdulatlan, dohos szája elé, melyből a végén felsikít a zendülés szava. Ami közben van: az a falu örök élete és parasztok, favágók, munkások dicstelen éposza, az életigazság szomorú zátonyra futása, melyet jól ismerünk egyébként is tapasztalatból, érdemes híradásokból, ennek a különös kis országnak szemünkhöz tapadó társadalmi fátumából. Piviár Janó, a nagydarab ember, a regény főhőse olybá tűnik, mintha az egész vidék, az egész sors szimbóluma volna. Épp annyi benne a valóság vérremenő elhitetése, mint a hasonló tárgyú nagy regényekből átderengő hősök körvonala, mint a kikerekített példakép klisévalósága. S ilyen felemás matériából gyúrti az író az egész regényt. Lehet, s nyilvánvaló, tudatos apriorisztikus gondolat eredményeként állt mindig így elő, az író elvonta a valóságból, mert hisz többször is épp az önkéntelen, apró helyeken, olyan jeleket találhatunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a forró anyagot az író saját tapasztalatai révén szerezte. De ez a regény minta után készült, a tudatosság alkotó eszközeivel, döntő ihle- tettség híján. Szabályos és pontos írásmü, mindent elmond, amit el akart mondani, mint egy jó riport. Természetesen a cselekményre fordít főleg gondot. S a regény csupa cselekmény. A jellemző általánosságok ismert sorrendje ez, melyek magukkal viszik a történetet, anélkül, hogy ezen az űton kimélyítenék, megindokolnák az egészet, anélkül, hogy bekapcsolnák a művészeti alkotás fokozatába. A különösségek, minden regény sajátos s emlékezetes ízei: hiányzanak belőle. Csak az általános talált itt otthont. Innen van, hogy a kis regény alakjai is tiszták, jók vagy rosszak, romantikus körvonalúak. Ami a mai regényt rangos olvasmánnyá teszi: a lélektani elemzés, az esszé vegyítése a lírával s az értelmi anyag súlya és könnyed kezelése: ez bizony majdnem teljesen hiányzik ebből a könyvből.“ A „Felsőgaram" úttörő jelentőségét mindenekelőtt abban kell látnunk, hogy az első marxista szellemű, munkástárgyú regényalkotás a csehszlovákiai magyar irodalomban, de zömmel megtalálhatók benne mindazok a hibák és hiányosságok, melyek a felszabadulás után rendkívül elterjedt, sematikusan szocialista irodalmunkat jellemzik. Bizonyos marxista igazságokat ismeretterjesztő módon, sablonosán mond el, hősei nem eléggé élet- szerűek, inkább az előre elgondolt politikai tétel illusztrálására szolgáló figurák. Egy Garam menti szlovák favágó munkanélkülivé válik, családjával együtt nyomorban él. Majd megindul egy vasútépítkezés, munkához jut, de a vállalkozónak egy váratlan rendelkezése súlyosbítja a munkások helyzetét, ezért kitör a sztrájk. (Ezek az események szinte szó szerint meg is történtek a harmincas évek elején, a felszabadulás után szlovák film is készült a felső-garami vasútépítők sztrájkjáról.) Az író tehát a valóságot írta meg, s müve erősen hasonlít az európai szocialista irodalom számos epikus alkotásához: szovjet, német, csehszlovák regényekhez, s a magyar Szilágyi Andráséhoz is. Fogyatékossága is ezekével azonos jellegű: bizonyos politikai igazságokat nem eléggé művészi módon ábrázol. Mindez bizonyos történeti szükségszerűségből fakadt: Bányai kezdő író volt, a proletárirodalomnak szinte csak a programját ismerte, s ezt kevésbé fejlett művészi eszközökkel valósította meg. Az író ábrázolásmódjára jellemző bizonyos filmszerűség, röviden vázolt cselekmények gyors váltakozása, amit akkor montázstechnikának neveztek, és más „proletárírók“ alkotásaiban is feltűntek, pL Az Üt folyóiratban. A programszerűen alkotott „proletárirodalom“ nem kerülte a naturalisztikus kifejezéseket sem; ezt láthatjuk az ilyen részletekből: „Borzasztó elszántságot érzett magában. Jobb meghalni, mint szégyenben élni! Nagyot kiáltott: — Hej, szarok vagytok, nem férfiak! — Lehajolt, követ emelt, követ dobott. — A-áá kurva!“ 1936-ban jelent meg Pozsonyban a Humanitás kiadónál (ez állítólag egy mecénás társaság fedőneve volt) Bányai második, az előzőnél lényegesen jobb és tanulságosabb regénye, a „Fakó földek“. Ez is szlovák tárgyú, és állást foglal „Szlovenszkó négerei“, a cigányok mellett, s ezzel bizonyára proletár internacionalizmusát kívánja hangsúlyozni, de az eszmei célt az írónak itt sokkal fejlettebb művészi színvonalon sikerül megvalósítania, mint a „Felsőgaram“-ban. A műből az is vilá
