Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (2. folytatás)

képpen annyit jelent, hogy győzött a választásokon, amely aztán többé-kevésbé csak formaság. A köztársaságiak öreg, érdemes szenátorai is inkább konzervatívok. Ilyen körülmények között a választási eltolódások

— akár a pártok között, akár azok frakcióiban — alig befolyásolják a fő szenátusi szervek összetételét. A külső politikai légkör és a közvélemény változásai különben csak nagyon lassan hatolnak be a szenátus falai közé. A választási eredményekre és az ország igazi politikai helyzetére való tekintet nélkül, különösen döntő fontosságú bizottságokat szilárdan kezében tartja a konzervatív koalíció. 1963 novemberében a három kulcsfontosságú belpolitikai bizottságot (a pénzügyit, jogit, költségvetésit) így töltötték be: a három elnök közül kettő déli, és egy konzervatív demokrata Nyugatról. A három köztársasági elnökhelyettes közül az egyik szélső- jobboldali, egy nagyon konzervatív és egy mérsékelt volt.

A szenátusban, amit az amerikaiak „a világ legexkluzívabb klubjának“ neveznek, természetesen sok függ az elnökségtől. Amíg a demokrata többség vezetője Lyndon Johnson volt, a kollégák panaszkodtak, hogy igen rövidre fogja a gyeplőt; nem tagadhatták azonban, hogy tökéletesen ismeri a politikai erők viszonyát minden törvényjavaslattal kapcsolatban, és művészi tökéletességgel kezeli igényes — törvényhozói és elnöki — mesterségének minden „hadifortélyát“. Utódja, Mike Mansfield, szabadelvűbb, mégpedig mind a politikai elvek, mind a funkcióját illető felfogás tekintetében: nem noszogatja olyan mértékben a szenátorokat, több szabadságot biztosít nekik, s ezt most gyakran szemére vetik. Nem tűnik azonban úgy fel, hogy ez csak az ő hibája lenne. Helyzete a kezdet kezdetétől fogva erősen bizonytalan volt. Amikor Johnson távozott, hogy elfoglalja az alelnöki hivatalt (aki egyúttal a szenátus elnöke is az Egyesült Államokban), elődeitől eltérően a szenátusi demokraták „közgyűlésének“ elnökévé választatta magát. Ezzel a húzással, amelyben több szenátor „hatalomrablást“ látott, Mansfield tekintélyét Johnson csaknem a nullára csökkentette.“ Ahogy ezt a „The New Republic“ című hetilap feltételezte (1961. január 16.), ez a kettős hatalom megbosszulta magát a demokratákon. Man- sfield-nak nem megy a munka. Épp azokban a napokban, amikor a szenátusi többségnek leginkább szüksége lett volna egy elvhű és ügyes, a politikában szabadelvű, de a párt konzervatív tagjaival szemben a lehető legszigorúbb vezetőre, a washingtoni hírmagyarázókat meghökkentette egy kellemetlen tény:

ott, ahol a demokrata szenátorokat vezetnfc kellene, „légüres tér tátong“.

Igaz, hogy a New York Herald Tribune nyilatkozott így a helyzetről, s ez a köztársaságiakhoz áll közelebb (1963. november 12.). De hét nappal korábban a New York Times^ semmi lelkesítőbbet nem Irt a Mississippi állambeli demokraták között uralkodó viszonyokról, bár a lap inkább a demokraták, sőt, nem is a legreakciósabb demokraták pártján áll.

„Tisztogatás Mississippiben“ cím alatt, ezzel az alcímmel: „Sok mérsékelt elem elhagyja az államot a (fehér) Polgárok Tanácsának nyomására“, így kezdődik a cikk: „A hadművelet, melynek az a célja, hogy „megtisztítsa“ Mississippit a közéleti tényezőktől, akik ugyan fehérek, de nem értenek egyet az állam makacs szegregációs politikájával^ az elmúlt hónapokban egyre több sikerrel jár." A bevezető után következtek a részletek:

„A hadjárat, melynek élén a fehér Polgárok Tanácsa áll, már néhány éve tart... Sok fehér közéleti személyiség elhagyta Mississippi területét — vagy a nyomás miatt, vagy azért, mert az adott viszonyok között úgysem tehettek semmit. Mások ugyan ott maradtak az állam területén, de el kellett hagyniuk a befolyásos helyeket, mert ellenséges fogadtatásban részesültek, és inkább maguk léptek vissza. Legészrevehetőbben a politikában, az iskolaügyben és az egyházi felekezetekben nyilvánul meg az ellenállás ...

Néhány évvel ezelőtt a Polgári Jogok Bizottsága (amit a szövetségi kormány alakított Washingtonban — D. P.) meg akarta szervezni Mississippi államban a maga Tanácsadó Bizottságát. Beleütközött azonban egy nagy akadályba: nehezen talált a fehérek között olyan politikai személyiségeket, akik hajlandók lettek volna dacolni a Polgárok Tanácsa és hasonló csoportosulások nyomásával. Ekkor egyezett bele egy jacksoni közéleti dolgozó, W. I. Schutt asszony, hogy belép a Tanácsadó- Bizottságba ... Főleg olyan bizottságokat igyekezett szervezni, amelyekben mindkét faj képviselői helyet kaptak volna; így akart hozzájárulni, hogy a fehérek és a négerek között kialakuljon egy bizonyos kapcsolat. Néhány héttel ezelőtt Schutt asszony kilépett a bizottságból, váratlanul, minden magyarázat nélkül. Az ok a férjére gyakorolt leplezetlen gazdasági nyomás volt, aki építész ...

Az utolsó néhány év folyamán az állami törvényhozó gépezet három tagja bírálta a helyi szervek túlkapásait az integráció elleni harcban. Hármuk közül egy sem tér vissza januárban a törvényhozó nemzetgyűlésbe...