Irodalmi Szemle, 1965

1965/9 - FIGYELŐ - Egri Viktor: A megnőtt élet

Egri Viktor m A megnőtt élet

Húsz év magyar elbeszéléseiből

A budapesti Szépirodalmi Könyvkiadó a Magyar Népköztársaság felszabadulásának huszadik évfordulójára Illés Endre válogatásában és szerkesztésében egy testes, ezerszáznegyven oldalas antológiát jelentetett meg, amely a magyar széppróza ötvenhat élő és elhunyt jeles művelőjének egy-egy, a felszabadulás óta írt művét tartalmazza. Noha a kötet alcímében jelzi, hogy elbeszélések gyűjteményéről van szó, a szerkesztő, a műfaj tágabb értelmezésével élve, regényrészieteket, önéletrajzi vallomásnak minősíthető szépprózát és irodalmi riportokat is bevett az antológiába, hogy így átfogóbb képet adhasson a magyar elbeszélőirodalom mai tárgyköréből és problémáiról.

A dúsított anyag tagadhatatlanul a magyar valóságnak teljesebb és hitelesebb képét adja, felöleli a jelent, keresi a közösségi életforma nehézségeivel és sok ellentmondásával birkózó hősei jellemének kulcsát, de nem egy írásban a közelmúlt és a világháború előtti évek problémagazdag világára is írói reflektorfényt bocsát.

Az Élet és Irodalom idei évfolyamának 32. számában egy érdekes interjút közöl, amelyet Illés Endre, a gyűjtemény szerkesztője adott Erki Editnek, a hetilap munkatársának. Erki Edit a bevezetőben megjegyzi, hogy Illés Ambrus Zoltántól tanulta „megvetni a síkos hátú szavakat, irtózni az olcsóságtól, a zavartól, az ürességtől“, és hogy „soha nem lehet méltatlan szenvedély az értelemre, a világosságra esküdni".

Ez a síkos hátú szavaktól, olcsóságtól, zavartól és ürességtől való irtózat példásan jellemzi a válogatás munkáját, amely nem csupán hazugságot nem tűrő társadalmi mondanivalót követel az írótól, hanem művészi fegyelmet, elmélyedt gondolkodást és alapos tárgyi tudást, filozófiai műveltséget is.

Nem vitás, hogy a szerkesztő igen nehéz feladatra vállalkozott, amikor ilyen követelményekkel és eltökéltséggel félszáznál is több írói alkatot — egy átfogó és teljes kép megadásával — közös nevezőre próbált hozni. Mi az, amit egy ilyen visszapillantó és összefoglaló gyűjteménynek elsősorban egyértelműen kell reprezentálóan az olvasó tudomására hozni? Kétségtelenül a felszabadulást követő két évtized nagy történelmi változásélményeit, a közösségi életforma vállalásából eredő nagy emberi konfliktusokat, a visszahúzó és előre lendítő erők összecsapását, a magyar élet szüntelen mozgását a szocializmus felé. Egy új

rend építése nemcsak építőitől kér izgalmas erőfeszítést, vállalkozó harcos kedvet, s nemegyszer áldozatot, hanem az írótól is, aki a felborulások, bukások és tévedések közepett is előrefelé próbál tájékozódni, és mindig — József Attila szavaival élve — a rendezés lehetőségeit keresi.

Illés Endre úgy szerkesztett és válogatott, hogy ez a fentebb vázolt feltétel a kötetben erőteljes hangsúlyt kapott. Számbelileg túlsúlyban vannak azok az írások, amelyekben az országépítés gondja, a felszabadulással hozott változásélmény áll az előtérben, és híradást adnak az új emberről. Tematikailag a világháború élményei lényegesen kevesebb írót foglalkoztatnak, és még kevesebb helyet foglal el az antológiában a gyűjtőtáborok poklát idéző emlékirodalom. Ötvenhat novembere is mindössze két elbeszélésben kap erőteljesebb hangot, ami azért feltűnő, mert a magyar társadalmi változásoknak ezekről a tragikus napjairól bőséges irodalmi anyag állhatott a válogató rendelkezésére. Mindhárom esetben, de különösen a legutóbbiban, a választásnál alighanem az igényesség, a művészi színvonal szempontja volt a döntő, és billentette a mérleg nyelvét az építés, a születendő új életforma problémáival küzdő új ember javára.

Ilyen új ember a Zalából jött Panni is — Barta Lajos Az új naptár című elbeszélésének egyik főhőse —, aki eleinte cselédeskedik. majd takarítást vállal, és végül „függetlenítve“ magát a férfiaktól villamoskalauzként lép színtérre öntudatosítása útján. Nincs különösebb hiba Panni életútja körül, hitelesnek és igaznak érzünk mindent, amit írója jelleméről, fejlődéséről állít, ám sajnálatosan túlsók publicisztikai elem tévedt Barta írásába, és a sok politikai szólam a konfliktusok társadalmi hátterének felvázolásában erősen csökkenti az elbeszélés művészi értékét. Szerencsére a gyűjtemény többi „örege“ elkerüli ezt a publicisztikai harsányságot és szólamszerűséget, mint Veres Péter a Próbatétel című kisregényében, amely már azért is jelentős írás, mert közel másfél évtizeddel ezelőtt az elsők közt mutatta meg, mennyi buktatója van az új termelési rendre szövetkezett falu életének, milyen nehéz az önző szerzésvágytól, irigységtől, kényelmességtől szabadulva ösz- szerázkódni és elfogadni a rendszerető, földhöz értő, okos Kis Gáborok vezetését. Veres nem lelkendezik, nem használ plakátízű szólamokat, amikor politikai, gazdasági és kultu-