Irodalmi Szemle, 1965
1965/9 - FIGYELŐ - Deme László: Mi szép a szépprózában
szolgai kutyahűséget, a petőfii „Kutyák dala“ által kifejezhető eszmeiséget. Jól tudjuk, hogy az Ebek lázadásának írója az emberiség és emberség fejlődéseszményét nem a „Kutyák dalá“-nak megfelelően képzeli el, de zavarosan kibontott metaforája csak ilyesfajta tanulságot alakít ki. Ha a metafora alapkoncepciójának azt a felfogást tekintjük, amelyre az Új Szó kritikusa, Gály Iván helyesen következtet — „a fasizmus egyenlő a hűtlenséggel, s lényege nem más, mint hűtlenség az emberiség nemes eszményeivel, a haladással, a fejlődéssel szemben“ —, akkor a kutyatörténet példázata és logikája alapján az emberiség nemes eszményeinek fogalmába elsősorban a felelősség iránt érzett feltétlen engedelmességet helyettesíthetjük be. Szabó Béla regényének művészi értékei — sokszor műfajt rontó hatállyal — a részletekben: érdekes szituációk, „kutyaintrikák“, „kutyaszerelmek leírásában-megelevenítésé- ben, kutyaportrék frappáns rajzában, az embervilág és kutyavilág közti párhuzamok ötletes meghúzásában mutatkoznak meg. A szituációk megteremtésénél és a jellemzésnél az író gyakran alkalmazza a komikus eposzoknál és a szatíránál szokásos eljárást: nevetséges és jelentéktelen dolgokat és tulajdonságokat a fontosságnak vagy egyenesen a fennköltségnek dicsfényével övez körül. Erre legjobb példaként a kutyák eskütételének kigondolása és leírása szolgálhat. Kár, hogy ennek alapötletét az író a történet folyamán túl sűrűn felhasználja. Ehhez hasonló más leírásoknál a naturalista részletezés nem egyszer öncélú ízléstelenséget eredményez. A most felsorolt részértékek és a kuriozitásukkal vonzó tartalmi és stílusérdekességek a regényt meglehetősen olvasmányossá teszik. Kár, hogy a művészileg és eszmeileg ki nem teljesedhetett metafora nem gyakorolhat ilyen vonzást. Ebben az esetben nemcsak egy kurió- zus olvasmányélménnyel, hanem egy értékes műfajban sikeresen végrehajtott kísérlet érett eredményével is gazdagabbak lennénk. Deme László ■ Mi szép a szépprózában (Mács József: Megbillen az ég. Slovenské vydavateľstvo krásnej literatúry. 1964.) Az én nemzedékem (lassanként már mondani sem merem: hányasoké) még Lehr Albert Toldi-kiadásán meg Négyesy László stilisztikáján nevelkedett, s ezekből az irodalmi ,,szép“-et valami önmagában és önmagával jellemezhető dolognak tanulta. A „szépen írás“-nak megvoltak ott a maga határozott követelményei és ismérvéi: szép szavak válogatása, hasonlatok, szólások, megszemélyesítések sűrű alkalmazása, arányosra kerekített mondatszerkesztés, és így tovább; s amint voltak kimondottan szépírásba való nyelvi elemek, azonképpen oda nem valók is jócskán: a „szép“ a levegőben lebegett a téma fölött, s valahogyan önálló életet élt. Hosszú volna most elmondani, hogy ettől az önelvű esztétikai platformtól hogyan jutottunk el addig a funkcionálisig, amelyet az Irodalmi Szemle júliusi számában próbáltam meg felvázolni. Erről most csak annyit, ismétlő indításul: hogy ebben a folyamatban nem az esztétika fejlesztette át az irodalmat, hanem az irodalom figyelése az esztétikát; s az irodalom átalakulása sem nagy agyak belső terméke, hanem az életé, amelyet tükröznie kell. Az esztétika az irodalom gyakorlatából, az meg az élet mindennapjaiból meríti az újat: a közöttük levő kölcsönös összefüggésnek kétségkívül ez az alapvonala. Ámde ami fő irány, az azért nem föltétlenül egyetlen. A viszonyok kölcsönösek és funkciósak: az irodalom azért tükrözi a valót, hogy tényeit szelektálva és általánosítva egyúttal fejlessze is; az esztétika — s persze a stilisztika is — azért figyel meg újabb és újabb törvényeket az írói gyakorlatban, hogy segítőén visszahathasson rá ... Ma már banalitások ezek, közhelyek; de talán mégsem fölösleges emlegetni őket. Hadd legyen világos, hogy a kritikusi mércére az írók összessége rója a grádusokat, nem a bírálói önkény; s hogy ami itt bírálat, az nem puszta megrovás, hanem segítés akar lenni. De talán elég is a bevezetésből; beszéljünk Mácsról! Mács József a falu írója. E kötetében alig- alig kalandozik el a paraszti témától; a pataki diák vagy a fizetett pártmunkás apa éppúgy paraszti indulású alak, mint a falujából most szökött újdonsült bányász; s még a szerelmeskedő tanítópár mögött is a falu a háttér. S mindezek a figurák egyébként is kitérőt jelentenek csak számára; a kötet középpontjában az eleven, az „aktív“ paraszt áll.
