Irodalmi Szemle, 1965

1965/9 - Bábi Tibor: Részletek „Könny a mikroszkóp alatt” című versciklusból

Talán félt és szomorkodott, a búcsúzók fájdalma borongott arcán, de nem hitt a halálban, elszunnyadt végül, mint ifjú korában fárasztó nap után.

A halál érintésétől elpirult szemérmes arca, '

csak a homloka sápadt meg.

Ajka körött ott bujkált még a lemondó mosoly.

Némán és engedelmesen feküdt a ravatalon,

mint egy megőszült, szomorú gyermek.

Az élet elgyötört szegény kezére rótta egyformán múló dolgos napjai történetét.

Elmúlt korok hőstetteit márványba vésték; ó, nincs beszédesebb márvány az ő halott, elbágyadt kezénél.

*

Nyolcunkat szült, nevelt, s mi nyolcán világgá hordtuk öt, mint a pitypang pelyhes magvát a szél.

Talán meg se halt, talán még most is él; valahol itt van bennem és köröttem, fiam szemében, a lányom mosolyában, a csipkefüggöny

omló, lágy fodraiban, a kilincs is őrzi még jó tenyere

símogatását, hű melegét.

Ám arcát, lényét fölitta rég a táj,

az égbolt, a Nap, levegő, szomjas föld.

Ha eltemetnek, az ő fekete kötényébe rejtem halott, szomorú arcom.

77 í