Irodalmi Szemle, 1965

1965/8 - FIGYELŐ - Tolvaj Bertalan: Illyés Gyula: Ingyen lakoma

lyett azonban mégis csak tanácsosabb volna valamit ebből a kritikusi gyakorlatból is elsajátítanunk, magunkévá tennünk — hátha hamarabb hozna eredményt, mint a sárral és mocsokkal fröcskölés! Ennek a módszernek egyik legimpozánsabb példája éppen Illyésnek Weöres Sándor első verskötetéről 1934-ben írott kritikája.

Až egyik, de nem az egyetlen. A két kötet százat megközelítő írásának tekintélyes részét kitevő kritika mind hasonló hangvételű. Egyetlen sivár, száraz, szenvtelen mondatot sem találni a közel ezer oldalon. De egyetlen bántót sem. Az akadémikus vagy tudálékos modor iiem az ő sajátja. Mer állást foglalni, lelkesedni vagy visszautasítani. Tud higgadtan mérlegelni és meggyőző erővel rábeszélni. Észrevétlenül nevel műélvezetre, az olvasás művészetére. Világosan, lényegretörően, pontosan fogalmaz. És ami ma lassan ritkaságszámba megy: szépen. A közfelfogás szerint Illyés prózája a legszebb magyar próza. Nem tévedés és nem túlzás. Az Ingyen lakoma ezért sem lehet csupán egyszeri olvasmány. Ő maga írja: „A remekműnek az a tulajdonsága, hogy valahányszor elénk kerül, mindig fedezünk fel rajta valami ismeretlent." így vagyok én is az Ingyen lakomával. Tartalmi és formai szempontból egyaránt.

Mégis, vannak, akiknek Illyés nem tetszik. Akik ócsárolják. Eltörpülő, jelentéktelen százalék vagy ezrelék csupán, de megakad. A szókimondás, az igazság szembe mondása nem mindig és nem mindenkinek kényelmes. Ady rá a legjellemzőbb példa. A maradiság és acsar- kodás azonban sem Adynak, sem Illyésnek nem állhatta és nem állhatja útját. Illyés is biztosan elmondhatja Adyval: ,

Ifjú szivekben élek s mindig tovább,

Hiába törnek életemre

Vén huncutok és gonosz ostobák,

Mert életem millió gyökerű.

Millió gyökér. Manapság különösképpen nagy szükség van rá. Ez a gyökérzet nemcsak népinemzeti, hanem — a költő szavaival élve — a népek testvériesüléséből táplálkozik. Szép, sokat sejtető mély értelmű kifejezés ez. Akárcsak az össze,ismerkedés. Sürgetően időszerű. Ehhez azonban az kell, hogy ne csak az egyik fél ismerkedjék. „Az összeismerkedés egy néppel nem állhat meg ott, hogy mi mit látunk rajta, a mi szemünkkel, a mi szempontunkból. Mit lát ő mirajtunk a maga szemével, a saját szempontjából, ezt is kell tudnunk, a mérleg csak így működik helyesen.“ Ez áll irodalmi vonatkozásban is. Nálunk is. Sokféleképpen próbáltuk már meghatározni helyünket a környező világban. Illyés így látja: „Irodalmunk a világirodalom közlekedő edényén legyen egy kis ág; akármilyen szerényen is, de annak állását jelezze!" Szemléletes, meggyőző, elfogadható.

Illyés segít a határon inneni és határon túli magyar irodalom viszonyának tisztázásában is, mondván: az irodalmi műveltség fő csatornája az anyanyelv. „Emberiesség és tisztesség kívánalma — írja —, hogy ezek felé (mifelénk) az anyanyelv melegét, a közösség e hűségét a legemelkedettebb — legvilágirodalmibb — szinten sugározzuk. Erre van képességünk, s ez nem kis dicsekednivaló.“ Jólesik ez a kinyújtott kéz, amelyre elég sokáig vártunk. A cseh és szlovák irodalomhoz való viszonyunk már eléggé tisztázott, világos. Illyésnek ez a gesztusa, amelynek — hisszük

— nem csak egyéni nézete a rugója, homályt oszlat az egyetemes magyar irodalom viszonylatában is.

Az Ingyen lakoma természetesen nemcsak annyi, amennyi ízelítőt adtam belőle. Ennél sokkal több. A még meg sem említett, kiterjedt tematikájú esszék, művészi arcképek, műhelyvallomások, novellizált emlékek, nyelvészeti értekezések az ismeretek és élmények olyan gazdagságát nyújtják, amilyet ritka könyv nyújtott az elmúlt időszakban. Igazán ingyen lakoma, ízletes, jó, egészséges, egyszóval becses szellemi táplálék. Vajha minél többen élnénk vele!

A könyv előszavában ezt írja Illyés: „tró az, aki világosan és élvezetesen közli a bonyolultat is, a fájdalmasat is." Illyést e két kötetnyi tanulmányban ilyennek ismertük meg. Könyve föllebbezés az igazság és az élet tökéletesedéséért.