Irodalmi Szemle, 1965

1965/8 - FOLYÓIRATSZEMLE - Koncsol László: Miről ír a prágai Plamen

Dosztojevszkij „Karamazov-testvérek“ című művén mutatja ki azt, hogy a modern irodalom (s itt Dosztojevszkij volt az ős) a nagy ókori görög és keresztyén mítoszokhoz tér vissza, hogy az embert és a világot a maga epikai, erkölcsi és világnézeti egységében és teljességében, mintegy időtlen dimenziókba állítva ábrázolhassa. A modern irodalom mítoszainak tipológiája során öt mítoszfajtát mutat ki: görög mítoszokat (Gide, Valéry, Sartre, Anouilh, Camus), keresztyén mítoszokat (Gide, Lautréa- mont, Kazatzakisz, stb.), modern, de már gyökeret vert mítoszokat (Valéry, Jarry, Kafka, Steinbeck, Hemingway, Faulkner), s végül olyan művészeket, akik nem adott mítoszokhoz térnek vissza, de közvetlenül benne élnek a mítoszban, eleve mitizáló szemmel nézik a világot, a dolgokat csak mítoszként tudják értelmezni (T. S. Eliott, James Joyce).

Arra a kérdésre, miért vonzódik a modern irodalom ilyen nagy mértékben a mítoszokhoz, Černý azzal felel, hogy ezáltal tulajdonképpen a saját gyökereihez nyúl vissza. A művészet és a mítosz egysége ősállapot, ez az egység — egészen Szokrateszig — a költészet, a filozófia, a vallás, a tudomány, a történettudomány, a politika és a mítosz egységét jelentette; Mivel a költészet egy volt a mítosszal, ma újra egyesülni akar vele, mítosszá akar válni, s ha azzá válik, ez az egység nem árt a költészetnek, nem változtat a lényegén, mint ahogyan árthat, ha a költészet a filozófiával, vagy a tudománnyal jegyzi el magát. Ezt az egyesülést „csak féleszű kritikusok tilthatják meg neki, eredménytelenül: a mítosz nem idegen elem a költészetben, hanem családi örökség, és semmivel sem lett gazdagabb azáltal, hogy lemondott róla. Homéroszban szerintem az ősi teremtő szellemnek ez az elválaszthatatlan egysége késztet ámulatra: a vers, filozófia, a vallás, a tudomány, a politika, a jogtudomány, és az erkölcstan nem vált még el egymástól, az alkotó ember egységes értelmet lehel a világba és az életbe, s ez az embernek teljes kielégülést nyújt, akár érezni, akár érteni vagy akarni, szeretni, sőt irányítani akarja a világot és az életet. A kultúrát teremtő ember pompásan egységes kezdetei ezek“. Az elemeire bomlott kultúra egyesülni akar — folytatja gondolatmenetét Černý1 professzor —, s ezek az egyesítő törekvések ma is a művészetben sikerülnek leginkább.

Tanulmánya befejező részében rendkívül behatóan és mélyen foglalkozik a mítosz fogalmával, a mítosz és a modern művészet kapcsolatával, a klasszikus és modern iroiialmi irányzatok mitizáló törekvéseivel (Cervantes, romantika, szimbolizmus — különösen Baudelaire mítoszai — és egzisztencializmus), s azt bizonyítja, hogy a művészet egységes egész, kizár magából minden fényképszerűt és irányzatosan plakát- szeműt, mind mélyebbre hatol, és ráébred, hogy a dolgok értelmét és jelentőségét kell kutatnia ahelyett, hogy a valóságot kopírozná. A modern művészet irányzatai éppen a mítoszban találkoznak, s bár az irányzatok szüntelen harcban állnak egymással, mégis — ha igazi művészetet képviselnek — csupán civódó testvérei egymásnak — fejezi be tanulmányát Černý professzor.

Roland Barthes „A mítosz ma“ című tanulmányában mellőzi a mítoszok történelmi vizsgálatát, s csupán mai, elsősorban francia társadalmi mítoszok elemzésével foglalkozik. Véleménye szerint a mai francia polgári társadalomban valósággal burjánzanak „a mitikus rangú jelenségek“. A francia társadalom, minden változás és reform ellenére, ma is burzsoá társadalom. A burzsoázia mint gazdasági tény minden nehézség nélkül nevén nevezhető. Mint politikai tény már nehezebben: a parlamentben nincs „burzsoá“ párt. Mint ideológiai tény a burzsoázia teljesen szétfoszlik, mert gazdasági tényező helyett szellemi tényezőként tűnik fel a burzsoá, s ezért a burzsoá társadalom fejlődése egy „exnominációs“ folyamatot hív elő: a burzsoázia olyan társadalmi osztály, amely nem akarja, hogy nevén nevezzék.

A politikában a burzsoázia szembekerül egy makacs csoporttal, amit forradalmi pártnak neveznek. De ez a párt csupán politikai erőt képvisel, a burzsoá társadalomban nincs proletár kultúra, erkölcs, sem proletár művészet, s mindent, ami szellemiekben nem burzsoá jellegű, a burzsoáziától kell kikölcsönöznie, ezért a burzsoá ideológia mindent kitölthet, és bárhol nyugodtan, anonim módon szerepelhet.

Az avantgarde a burzsoá ideológia ellen lázad, de a lázadás szociális szempontból korlátozott (a művészek származása miatt, és azért, mert a polgárnak ír a polgárról), tágadja a polgárt a művészetben, az erkölcsben, de nem tagadja a polotikában, s tagadása ezért nem elég hatásos. Bármilyen pozitív módon viselkedik ;s, végül a magára