Irodalmi Szemle, 1965
1965/8 - Fábry Zoltán: A koronatanú
Fábry Zoltán a koronatanú A „KORTÁRS“ Gaál Gábor emlékének szentelt — valójában feltámasztását célzó — tavalyi ankétjának bevezetőjében ezt Írtam: „Gaál Gábor örökével nemcsak szűkebb hazájában sáfárkodtak rosszul, de mi is mindnyájan kivétel nélkül. Példaként emlegetjük, mintává avatjuk, de hogy lehessen példa és minta, amikor nincsen kézbevehető, olvasható példatára?! A „Korunk“ évfolyamai — és sokszor foghíjasán — csak könyvtárakban olvashatók. Hányan lesznek, akik ez ankét után fáradságot vesznek maguknak, és beülnek egy könyvtárba, hogy fellapozzák Gaál Gábor írásait, melyeknek nagy része különben is más és más álnéven jelent meg?! A mondottak után a feladat önmagától adódik: a példakép példatárát sürgősen össze kell állítani. Gaál Gábor írásait könyvbe kell gyűjteni, könyvekké kell sűríteni: örökét csak így lehet közkinccsé tenni és hasznosítani... Gaál Gábor példatára: ez ma mindennél szebb és halaszthatatlanabb jóvátételt jelent és jelez: mulasztáspótló elkötelezettséget!“ Ma már tudjuk: gazda nélkül csináltuk a számadást. Amikor mi még reklamáltunk, Gaál Gábor hagyatékának romániai sáfárjai már lázasan készítették elő írásainak válogatott kiadását, melynek első kötete most itt fekszik előttünk: Gaál Gábor: Válogatott írások. I. kötet — Irodalmi könyvkiadó, Bukarest. 1964. írói hagyaték, vagy válogatás önmagától adódó veszélye — különösen ha kritikusról és cikkgyűjteményről van szó — elévülése, elavultsága, elkopása. Lehet hasznos irodalom- történeti adat és adalék, de élő ösztönzésre legtöbbször kevés a sugalló ereje. Amikor íróról szólva, sugalló hatásról beszélünk, akkor az egyéniség szuggesztív hatását értjük alatta elsősorban. Az egyéniség: egyszeriség. Ismétel- hetetlen. Utánozhatatlan. De épp ezzel hat. Él, éltet és életben marad. A megmaradáshoz azonban más is szükséges. Az emberi igazság: társadalmi igazság. Az igazi kritika fogantatása szociológiai eredetű: koradottságokat, korproblémákat igyekszik rögzíteni, felmérni és kibogozni. És ehhez egyéni meglátásnál, egyszeri megragadásnál több kell: társadalmi igazságokat csak szocialistaként, csak a marxizmus segítségével lehet kodifikálni. A koradottságokat úgy kell megragadni, hogy az apropó általános érvényű következtetéseket ' eredményezzen. A tegnap aktualitásában kimondott igazságának a ma és a holnap — az időteljesség — lesz a próbája. Ekkor dől el, élő örökségről van-e szó, vagy csupán kegyeleti aktusról: emlékező, áldozó tisztelgésről. Amikor Gaál Gábor leírja e sorokat: „A kritikus nem az élvező egyéni, hanem a közösségek tiszta céljaiért küzdő emberi szellem képviselője“, akkor önmaga mértékével mondja ki lényegét, és adja kezünkbe értékelésének kulcsát: példakép-voltának bizonyosságát, egy élő örökség valóságát, logikáját, melyet épp a „valóság“ szó és fogalom fed fel igazában. Gaál Gábor öröksége a realizmus perének elorozhatatlan tanúsága, letagadhatatlan, meg- tagadhatatlan tartozéka. Tegnap és ma, mindenütt és mindenkor a valóság: az irodalom próbatéte. Valóságirodalom: egyszerre és egy céllal szövegeztük a szót. Gaál Gábor élte utolsó éveiben kiadott cikkgyűjteményének címe „Valóság és irodalom“ volt, az én soron következő könyvem, mely a „Korunk" anyagából válogat, „Valóságirodalom“ címen fog megjelenni. A „Korunk“ a valóságirodalom számonkérője és számontartója volt. A húszas-harmincas években az igaz érdeklődés tárgya nem a regény, hanem a bibliográfia, az életrajz lett. Ekkor írta Gaál Gábor: „A mai embert nem a regényvilág, de a valóság- világ érdekli... rájött, hogy a valóság művészi
