Irodalmi Szemle, 1965

1965/1 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (2. folytatás)

Reggel nyolc órakor Oswald elfoglalta helyét a raktárban. Kapott egy köteg megrendelést, és emeletről emeletre, helyiségből helyiségbe járt, kiválasztotta a kért könyvet vagy könyveket, és a címek szerint kiegészítette a küldeményeket. Egyszerű munka volt, s a munkabér is ennek megfelelő: Oswald volt a raktár egyik leggyengébben fizetett alkalmazottja.

Az elnök érkezése előtt — különben is ebédidő volt — egy csomó hivatalnok kiment az utcára vagy az épület elé, de Oswald nyilván bent maradt. (Az ügyész azzal akarta vádolni, hogy ötödik emeleti irodája ablakából Kennedyre tüzelt — de Wade maga is beismerte, hogy nincs rá tanú.) Mikor aztán a rendőrök elfoglalták az épületet, egyikük a kantinban találta Oswaldot: a Coca Colá-s automata mellett állt, és épp egy üveget nyitott ki. Az őrszem közvetlen közelről nekiszegezte a pisztolyát, majdnem a gyomrába nyomta a fegyvert — de mihelyt Truly, az igazgató, megerősítette, hogy egyik alkalmazottjáról van szó, hagyta Oswaldot, és tovább szaladt.

Közben a rendőrök körülzárták a raktárt. Oswald azonban így is kijutott az utcára. Egy darabig gyalog ment, majd autóbuszra ült, de hamarosan kiszállt, taxit fogadott, és tovább vitette magát vagy öt tömbbel a lakásától (együttvéve körülbelül 6 kilométert utazott), s aztán visszagyalogolt a panzióba. Ott átöltözködött, magához vette a pisztolyát, és távozott.

(A raktárban állítólag eközben megállapították az alkamazottak személyazonosságát: csak Oswald hiányzott. 12,36-kor rádión át minden rendőrőrs és minden nyomozó, illetve rendfenntartó kocsi megkapta Oswald pontos személyleírását, a paranccsal együtt: letartóztatni! T. D. Tippit, az egyik rendőr, aki a Tizedik Keleti utcán hajtott, állítólag meglátta a panziótól néhány tömbnyire Oswaldot, és kiszállt az autóból. Oswald — folytatja a rendőrség — 13,18-kor háromszor rálőtt, és megölte a rendőrt.)

A Jefferson utcai Texas moziban, nem messze a Tizedik Keleti utcától azon a napon a ,,Harcrahívás“ és a „A háború pokol“ című filmet játszották. Oswald vásárolt egy jegyet, és bement. A terembe hamarosan behatolt néhány rendőr. McDonald őrmester, a vezetőjük, felgyújtatta a villanyt. A rendőrök rátaláltak Oswaldra, leteperték (állítólag lőni akart, de a fegyver csütörtököt mondott), és börtönbe zárták.

Negyvennyolc órán át folyt a rendőrségi kihallgatás ügyvéd nélkül. Mégsem vallott Oswald — sem Tippit meggyilkolásáról, sem az elnök ellen elkövetett merényletről. (Ezt Henry Wade is megerősítette.)

Mielőtt az államügyész vagy a vizsgálóbíró kihallgatta volna, Oswald meghalt.

4.

„Legközelebb csak egy nagyon bátor ember hozhatja meg azokat a kemény és népszerűtlen döntéseket, amelyekre szükség lesz, hogy helytálltunk az erős ellenséggel vívott harcban“ — írta John F. Kennedy „profiles in Courage“ (A bátorság profiljai) című könyvében, amelyért 1957-ben megkapta a legjelentősebb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pullitzer-díjat.

Miért „legközelebb“, és miért nem mindig? Azért, mert a politikus még a tizenkilencedik században sem lehetett olyan összpontosított és tömeges nyomásnak kitéve, mint a mi korunkban.

Az okok kézzelfoghatók: a politikai pártok centralisztikusabb szervezettsége; a legkülönbözőbb „lobbies“, azaz jellegzetes érdekcsoportok, hihetetlenül kiterjedt ügyvédhálózat- tal rendelkeznek, akik közbenjárnak érdekükben a képviselőknél és a szenátoroknál, azok pedig a minisztereknél és helyetteseiknél; a

tömeges hírközlés szervei, a rádió és a televízió. Egy „jelentéktelen“ mondat is gyorsabban terjed, mint a fény, a reakció a szavak tízmillióit eredményezheti, és amellett a népszerűség vagy népszerűtlenség a repülő és a képernyő jóvoltából nemcsak hogy sokkal tömegesebb jellegű mint azelőtt, hanem egészében véve személyesebb jeilegú is. Ti? egykor a politikus az emberek nagy többségén“ ; csak egy halom újságbetűt jelentett, a rádió a szavaknak színt és hangsúlyt adott, a televízió a politikus arcát és jellegzetes mozdu'atait is hozzáadta

— a repülő pedig lehetővé tette a mindennél fontosabb fizikai kapcsolatot. Azelőtt soha nem volt a poltikus annyira az emberek szeme előtt, s ez már önmagában véve is a nyomás egy fajtája.

Tehát bátorság — de valóságérzék is.

A poltikusnak „tekintettel kell lennie n különböző hatalmi és érdekszövetségekre, választóira, pártjára, a kollégák baráti kapcsolataira, családja szükségleteire, a saját tekintélyére, a kompromisszumokra, és arra is, hogy a pozícióját megtartsa“.