Irodalmi Szemle, 1965

1965/7 - FIGYELŐ - P. Sándor János: Bábi Tibor: Tízezerév árnyékában

Saját szöveg-környezetéből kiemelve, valahogy így hangzana: (a’i): az elforgó égitestek árnyékában (bi, b’i) pici szentjánosbogár röppen a langyos esti szélben (ai) Az expozícióhoz való visszatérés kis változ­tatással szó szerinti ismétléssel kezdődik. A változás az, hogy a puszta tudomásulvételt a természettel való párbeszédes együttélés váltja fel. Ami történik, annak így kell tör­ténnie, ezért hát: a’z: „Sercenj, fű, pattanj, bogár, zümmögj, kicsi szúnyog, selymes, lágy szél, simogasd arcunk,“ A természet élete mellett az ő egyéni élete is megkapta minden dolgok közös értelmét, a fennmaradni akarás küzdelmes szépségét. 03: „lobogj bennünk, láthatatlan láng, ó, szerelem! S jer, asszonyom: tenyereden új városok, bolygók, az egész jövendő, mint e pici szentjános­bogár, mely a langyos esti szélben röppen. Szállj, zöld fényő, parányi csillag, álmunk, az elforgó égitestek árnyékában ballagunk alattad, s könnyed, biztos lépteink nyoma, bár láthatatlan, itt marad utánunk. Tovább fog, mert tovább akar élni. Nem néhány arcvonásban vagy mozdulatban, amit akaratlan átörökít a természet, hanem új vá­rosokban és bolygókban, amelyeket ő akar, és amelyek láthatatlanul ott élnek már a társa tenyerén, hogy — miként a Föld — más idő­ben (és esetleg más térben is) megint csak önmagát ünnepelje. Ebben a láthatatlanul lo­bogó lángban így izzik eggyé a mindenség és a magunk szerelme* Szólnom kell még röviden nyelvi formájáról is. Nagyjából azonos szótagszámú sorokból épült szabadvers. Elsődleges tagoló eleme a beszédhangsúly, a versmondatok egy lélegzet- nyi ízekre, illetve az ezekből álló tagokra bonthatók. Egy-egy íz vagy tag mögött olykor felsejlik valami ismert metrum, megjelenik egy-egy rejtett vagy sorvégi rím. Elejétől végig enjambement-okkal is egymáshoz fűzött, fölösleges szavaktól mentes, arányosan szer­kesztett mondatok ritmikus áradása az egész. Hogy gondolati felépítése tudatos vagy ösz­tönös - munka eredménye-e, az teljesen mind­egy. Ha pontosan tudnánk, hogy melyiké, úgyis a másikat kellene csodálnunk benne. Egyszerűen csak szép. Az újabb magyar líra egyik legszebb alkotása. „A versekhez ... érzés, indulat, őszinteség, emberiség és világérzés kell, aztán érzék a szavakhoz. Ezen fordul meg minden“ — vallja Illyés Gyula. Bábi verseiben azt az emberi teljesség utáni vágyat érzem, ami talán a fent elemzett versben — kötete befejező cik­lusában — jelenik meg legtömörebben: harmó­niában élni a kozmosszal és a közvetlenül körülvevő tájjal; szeretni minden embert, és megtalálni azt az egyet, aki tenyerén hozza a jövőt, az alkotást, az emberi élet célját és értelmét. Ezért a harmóniáért önti el olykor az indulat, borítja el néha a kétségbeesés. A szavakhoz is van érzéke, érti a kiválasztás és elrendezés művészetét. Elemzett verse eb­ben nemcsak az ő számára lehet mérték. — Valami mégis gyakran a vers és közém áll, érzés és indulat valahol megtörik. Bábi lírája elsődlegesen gondolati líra. A gondolat az alkotás folyamán azonban csak egyféleképpen válhat úgy verssé, hogy hiánytalanul és töretlenül jusson el az olvasó­ig. És mintha az egyetlen megfelelő szót, vagy a szavak egyetlen lehetséges sorrendjét nem mindig keresné elég kitartóan, vagy oly­kor nem sikerülne megtalálnia ... Elernyedése néha csak annyi, hogy beír egy fölösleges szót. Ilyennek érzem például az „éppen csak annyi dolga van neki“ (Kályha) vagy: „Merengő furcsa kedve van neki“ (Kisdiák) sorokba bekerült neki-1, amely mindkét eset­ben hívórím. Másutt egy-egy szó kiválasztása nem a leg­szerencsésebb. Az utóbbi versben például kicsit furcsának hatnak a következő sorok: „Glóbusz pörög két vézna ujj alatt, s elképzelt, roppant óceán hörög.“ Nem azt mondom én, hogy az óceán adott esetben nem höröghet, de itt az utolsó sorban ismét visszatérő pörög rímszón kívül ezt sem­mi nem indokolja. A Jóság című versnek asszociációk révén egymásba kapcsolódó kép­sorát bontja meg bennem az alábbi sorpár: „friss pékcipó, mely hűs polcon csücsül, demokrácia, mely óv, megbecsül,“ A csücsül szó hangulatát nem tudom beillesz­teni a vers szövegkörnyezetébe. „A tábornokok fenyegetéseikkel siralomházzá tették a Földet, az egész Földet egyetlen nagy siralomházzá tették:“ Ezzel a képpel indítja A kétely és bizalom éneke című ciklusának első versét, mely har­mincöt soron keresztül, gondolatismétlésekkel, halmozásokkal, egyszerű szavakban árad, mint egy ószövetségi zsoltár. A megrázó víziók sora

Next

/
Oldalképek
Tartalom