Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Akác István: Versek
— Itt vagyok. — Már azt hittem, szétbontottak. Miért nem beszélsz? Miért hallgatsz? — Blőd helyzet — szólalt meg nagy erőfeszítés után. — Miért hallgatsz? — kérdezte ezúttal ő. Ekkor felcsendült a lány nevetése, megtöltötte részeg vidámsággal a készüléket: — Mit nem adnék, ha láthatnálak, Didili! Ha láthatnám a gyászkeretes képedet! Két fekete lovat kellene eléd fogni s fuvaroznád a koporsót a temetőbe. — És te ezen viccelsz ? Neked ennyire nem fontos ? Én azt hittem ... — Nyugi, nyugi, nincs semmi vész. Tudom a kötelességem, nem hagylak szégyenben. Mához egy hétre bekötöm a fejedet, nehogy a kartársak ujjal mutogassanak a megesett tudományos kutatóra. — Ne haragudj, kérlek, nem értem. Elvégre, ha egy dolgozó bejelenti... — A dolgozó nem jelentette be. — No, de miért nem? — Mert úgy látszott, hogy minden rendben van, Didilikém. Ezért. És különben is hérázom van tőle, hogy a góré tudja. — Akárhogy is vesszük, kérlek, egy ilyen kivételes alkalom ugyebár ... Ami nem ismétlődik, vagy hogy mondjam... Át kellene érezned, kérlek. — Hol hagytad az eszed ? Ügy viselkedsz, mint a tarhonyagyáros, aki elvesztette az úristen címét. Attól, hogy ma délután örök hűséget esküszöm neked, a góré nem kap prémiumot. Nincs mese, a különmunkát le kell tiporni. A dolgozók államában a legfőbb érték a prémium. Ez a szitu. A vonal másik végén némaság. — Most meg miért hallgatsz, mint a dinnye a jégen? Vedd elő az eszedet, Didili, mert pártában maradsz. — A helyzet rendkívül kellemetlen. Te nem érted az ilyesmit. Mit csináljak a tanúkkal? Az én kedvemért feláldozták a vikendjüket. Egy miniszteri főosztályvezető és ... Még kétszer elhalasztották az esküvőt, de végre megtörtént ez is. Nem találkoztak sűrűn, elfoglaltságukat ritkán sikerült egyeztetni. A szabadságukat viszont egyeztették. Ősszel utaztak el, körülkerülték a Balatont a Trabantban s hol itt, hol ott vertek sátort. Az időjárás kedvezett nekik, sütött a nap, a víz meleg volt. Valójában ekkor szerették meg egymást. Utolsó nap egy domb hátáról búcsúztak a Balatontól, mely lassan könnyű ködökbe öltözött. Dezső arra gondolt, hogy ebben a bűbájos teremtésben megtalálta élete boldogságát. Valami ilyesmit gondolhatott Anikó is, mert hirtelen szembe fordult a férfival és így szólt: — Állati szerencsém van. Ez az első házasságom és máris ilyen boldog vagyok. Mit szólsz, Didili ? Akác István Radnóti öröm Zúzott kezével vérző lábát törölte, szájában honi ízek: alma, körte, s asszonyi csók! s hű ölelés a testén! jaj, halálig-gyalázott, új Sebestyén, kinek szívét a bánat meggyötörte. Hat nap után a hetedik vasárnap — vizébe holdfény-testű lányok kacagva fürdeni járnak. 0, napfény-szemű, világ keblére zárva: egykedvű priccsen sikolt vak árvasága, örök szavától tébolyult az éjjel — mosolytalan kor sovány íródeákja. A lányok hétfőtől szombatig gyöngy-házmosollyal járnak hat nap után a hetedik: vasárnap. Prandl Sándor felvétele („Árvíz után" sorozat)
