Irodalmi Szemle, 1965

1965/7 - Bohumil Hrabal: Tánctanfolyam

érkezett, nagyapám a harmadik lépcsőfokon keresztet vetett, és zsupsz a grófnő szoknyája alá nyúlt...

— Feszt volt a vádlija? — állt meg a harmadik pár.

— Nagyapa azt mondta, hogy ilyen vádli még nem volt a kezében. És akkoriban olyan nők voltak, hogy a férfiak nem is tudták megbecsülni — méltatlankodott a kéményseprőmester —, csakhogy a főherceg előhúzta a revolverét és le akarta puffantam nagyapámat. De az iparosok letérdeltek a főherceg elé és könyörögtek, hogy kímélje meg. Ha legalább két kéményseprő volna a városban, mondták, akkor egye fene, nem könyörögnének érte, de csak egy van. Erre a főherceg azt mondta, hogy nagyapám egy héten belül vigyen kétezer aranyforintot a konopištéi kastélyba az elszegényedett nemes hölgyek alapjára. Nagyapa egy álló hétig szaladgált fűhöz-fához, de a végén összekaparta a kétezer aranyforintot és elvitte, és aztán a többi iparossal úgy bepijált, hogy tek- nőben kellett hazavinni, és útközben a borbélynak eszébe jutott, hogy leborotválja nagyapa körszakállát. Le is borotválta, és otthon nagyapát a kanapéra fektették. És amikor délben felébredt és a lavórból egy maréknyi vizet dobott a pofájára, elállt a szívverése, odament a tükörhöz, megnézte magát, és azt mondta: „Ez nem én vagyok.“

— És hol végezte? — kérdezte a kéményseprőmester, és édesen ringatta csípőjét a tangó ütemére.

Bloudek ápoló úr bólintott:

— Nálunk, a bolondokházában

— Kérdem önöket, lehetett valaki nála híresebb? Ki tapogatta még meg egy grófnő vádliját? De azt is meg kell adni, hogy ilyen csak az osztrák időkben történhetett meg!

De mikor újra előtangózott a partnerével, Hurdálek nyugdíjas főirodavezető úr feléje fordult és hangosan odaszólt neki:

— Csak lassan a testtel. Nem engedem az első köztársaságot sértegetni.

— Mondjon bizonyítékot, — felelte a kéményseprőmester, és egy cifra tangó- figurát vágott ki gúnymosoly helyett.

— Hát, uraim, az én apám harmincegy éves korában már csendőrhadnagy volt — mondta a bizonyítékot Hurdálek.

— Ilyet még nem ettem! — kiáltott fel a nyugdíjas törzsőrmester, — harmincegy éves korában senki se csinálhatott ilyen karriert.

— Pedig ez így igaz —, nézett örvendezve Hurdálek úr a táncospárok felé, akik a tangó alaplépéseit tanulták körülötte. — Az apám csendőrzászlós volt Hostivarban, ahol állandó készenlét volt, mert ott lakott Švehla miniszterelnök úr. És amikor néha meglátogatta a köztársasági elnök úr, akkor a miniszter- elnök a villája kertjében minden ribizkebokor alá egy csendőrt bújtatott, tlát az apám is ott ült egy ribizkebokor alatt, és estefelé bejött a kertbe a miniszterelnök úr az elnök úrral.

„Nos, akkor menjen előre“ — hallotta az apám, és látja, hogy az elnök úr kigombolja a nadrágját, és rávizel a ribizkebokorra meg az apámra. Az apám persze, mert a demokrácia az demokrácia, meg se mukkan. Amikor a parancsnok bevonta az őrséget, azt mondja: „Hurdálek, maga meg hol ázottt meg?“ Mire apám megmondta, hogy az elnök úr lehugyozta. A hadnagy megveregette a vállát és azt modta: „Hurdálek, maga sokra fogja vinni, csak becsülje meg magát!“ És amikor a parancsnok jelentést tett a miniszterelnök úrnak, dicsérettel megemlítette, hogy apám milyen hősiesen viselkedett a ribizkebokorban. És amikor a miniszterelnök úr felment a várba,' rögtön elmondta az elnök úrnak a ribizkebokrot. Jót nevettek a dolgon, aztán az elnök úr megkérdezte: „Hát most mit csináljunk azzal a zászlóssal? Léptessük elő hadnaggyá?“ Hát így lett az apám harmincegy éves korában csendőrhadnagy! — kiáltotta büszkén Hurdálek, és könnyedén továbbtáncolt a partnerével.

— Hát így én is levizeltetném magam! — kiáltott a nyugdíjas törzsőrmester.

De a terembe besietett a táncmester, és vörösen a dühtől kiabálni kezdett:

— Ilyeneket beszélnek maguk a táncórán ? Ezt hagyják akkorra, amikor vala