Irodalmi Szemle, 1965
1965/7 - Bohumil Hrabal: Tánctanfolyam
Bohumil Hrabal t^ncTa«,0'am A táncteremből kisablakos ajtó vezetett a konyhába, és az ablak tejüvegén egy frakkos férfi-sziluett rajzolódott ki. Mutató- és hüvelykujja között kecses pózban talpas poharat tartott, mint egy aperitifreklám. Aztán ugyanolyan kecses mozdulattal szájához emelte a poharat, és egy hajtásra kiitta a zamatos snapszot. Majd eltűnt, és a teremben megjelent a táncmester frakkban, lakkcipőben. A terem közepére sietett, sebesen végig zongorázott nadrágja sliccén, és megszólalt: — Hát uraim, sajnos a hölgyek még mindig nincsenek itt, akárcsak legutóbb, kivéve egyet! — és a tükör felé mutatott, ahol kockás gyapotruhában Hroudová kisasszony ült, körmeit egy hatalmas zsebkendőbe vájva —, de uraim, ami késik, nem múlik. Hölgyek lesznek! Igenis lesznek! Megígérték részvételüket a haladók és idősebbek táncóráin. De egyelőre leszámolom önöket, és a páros számúak megmaradnak abban a szerepükben, amelyre az Isten teremtette őket, a páratlan számúak azonban elvállalják a hölgyek szerepét! Most pedig elismételjük a keringőt. Karmester úr, kérek egy Straussot! — kiáltotta a táncmester, és végiglépkedve tanítványai során, leszámolta a párosakat és páratlanokat, és amint rámutatott az utolsóra, kiadta a vezényszót: — Uraim, kérjék fel a hölgyeket! És a karmester, aki fiatalkorában a Špírkben és az öreg Hölgyben játszott, meghajolt, de amikor végignézett a vedlett táncosokon, elszédült, összezavarodott, és a zongorához a tükörbe akart menni. — Verfluchte Paralyse, — káromkodta el magát, végül is leült az igazi pianínó elé, és a táncteremben felharsantak a Tavaszi Hangok. — Utána a Császárkering őt! — kiáltotta a táncmester, — nekem a konyhába kell mennem, interurbán hívom a szép hölgyeket! És gondterhelten a szép hölgyek miatt, kisietett a teremből. Sziluettje egy pillanat múlva újra kirajzolódott a tejüvegen, ahol azonnal megjelent egy kéz, hogy az árnyjátékba benyújtsa a talpas poharat. — Jézus Mária —, mondta Bucifal úr, a cégvezető úr hölgypartnere —, miféle emberek ezek itt? — Ügyfelek — felelte szárazon a cégvezető úr —, azt a mészárost ott a tükör alatt mindjárt az első órán behúztuk a csőbe. A legmagasabb nyugdíjat kötötte le. Látja Viktort, Bucifalkám? Timik lakkozómesterrel táncol. Ha jobban körülnéz, rájön, hogy csupa idősebb iparos meg tintanyaló van itt, meg egy pár bolondos agglegény... mert ki más iratkozna be tánciskolába itt a külvárosban ? — Jaj, bocsánat — kiáltotta Bucifal úr —, nem rúgtam meg nagyon? Úristen, és ki az a pasas, aki egymagában táncol? — Az Jiroušek segédkertész — suttogta a cégvezető úr —, az első órán ő volt a hölgypartnerem. De mindjárt a polka elején kitépte magát a kezemből, és elkezdett egyedül táncolni. Individualista alak. Két elmebeteg fia volt, akik még tizenötéves korukban sem ismerték az órát. Egy vekkeren tanította őket, naphosszat állítgatta a mutatókat, és időközben a fejüket verte a vekkerrel... Most már valamivel jobb a helyzet, az egyik fiú felakasztotta magát, a másik meg ha negyed hat van, akkor fél hatot mond, és a kertésszel madarat lehet fogatni, hogy a fiú ilyen jól fejlődik.
