Irodalmi Szemle, 1965
1965/1 - FIGYELŐ - Fónod Zoltán: Szőke József: Katicabogár
ellenére — ha leszűkítve is inkább a környezet-rajz s a szerző poetikus felfogású mondanivalójának végkicsengésével magyaráznám: Nagy Katalin otthont épít, otthonra vágyik, s maga mégis a társtalanság és az elhagyottság nyomasztó érzésével küszködik. Ezt az érzést és sorsszerű rendelést nemcsak a fő hős faluról városba szakadásának ténye indokolja, hanem a Viktorral bonyolódó — kilátástalanságba és megcsalatottságba torkolló — szerelme is. Nem kis nosztalgiával rajzolódik ki benne az új élet körvonala, s szinte gyermekkorát visszaálmodva állandó hiányérzetet okoz nála a falu „nyílt“ közösségének hiánya. Az új munkakör azonban másfajta emberekkel hozza össze, akik „zárkózottak, nehezen barátkoznak, s csak nagy szükségben segítenek egymáson, mert nincs közöttük összekapcsoló erő, a házon, az utcán és azon túl, hogy egy levegőt szívnak, egy üzletbe járnak. ..“ A városi élet számára „kulcsra zárt külön világ“ — s ezzel a különvilággal ő nehezen tud békülni. A rászakadt másfajta életstílus elkaphatja őt is, a szerelmi idill felelősség és felelőtlenség kérdését felvető nagy válaszútja azonban a gyötrődéseken, s az önmagával való meg- hasonuláson keresztül is, de megláttatja és felismerteti vele az emberileg járható egyetlen helyes utat. Szégyenét, a póruljárt lány problémáját új szempontokkal, napjaink közerkölcsének új felfogásával nem gazdagítja ugyan a szerző, de az utolsó naplósorok végkicsengése „Én azt szeretném, ha ő lenne a legszebb baba a világon! Jó és bátor, olyan, mint amilyennek Viktort hittem, amikor méhemben Ő megfogant“ nemcsak az anyaságot vállaló lány erkölcsi megigazulását bizonyítja, hanem szerelme őszinteségét, társkereső vonzódása tisztaságát is. S ez az a viszonylag mégis új, s egyben a tanulság is, mely a kálváriát megjárt lány sorsán keresztül figyelmeztetőként, felkiáltójelként mered az olvasó elé. S tisztaság ez akkor is, ha a hozzávezető út bűnön és szennyen keresztül vezet és az anyaság vállalása ellen riaszt. Más lapra tartozik, hogy az író által bonyolított életút nem mindig indokolt. Az őszinte szerelmi fellángolást követő kiábrándulás író által vezetett kalandjai — gondolva itt dr. Bar- tossal való viszonyára — szükségtelennek, s az orvosi etika szempontjából ízléstelennek tűnik. Feltételezhetően a váratlan helyzet szülte kétségbeesés hangsúlyozottabb alátámasztásának igényével magyarázható az írói szándék. A szerkesztés előnyére Írandó viszont, hogy a tornyosuló gondfelhőket, erő- szakoltságtól mentesen, nem a látszat-barát- nők, hanem közvetlen munkatársai, az egyszerű emberek józan ítélőképessége és megértése oszlatja el élete egéről. A naplóregényben, a fő hős szubjektív feljegyzései alapján, nemcsak a barátnők, a négy lány — négy út ténye domborodik ki, hanem — ha sokszor villanásnyi rövidséggel is — a társadalom küiönböző típusai is feltűnnek, s felmerülnek napjaink időszerű kérdései. Persze, a mellékalakok esetében a vázlatosság nem is volna hiba. Viktor esetében azonban a túl szimpatikus ábrázolás az átmulatott éjjelt követő gázolás után egyszeribe fordul zord színekbe. Alakoskodása, züllöttsége csak levele nyomán válik nyilvánvalóvá, míg cinizmusa nyomaira korábban jóformán egyetlen jel sem utal. A regény második felében ugyanakkor megtörik a szerkesztés figyelme is, s az erkölcsi, etikai kérdésekről kevésbé közhasznú problémákba bonyolódik, mint pl. a magzatelhajtás, vagy a művi beavatkozás érdekében vállalt kevéssé meggyőző kaland. Vitatható és felesleges az írott nyelvről, festészetről, szobrászatról szóló vonaton utazó egyetemisták néhány soros párbeszéde is (145. oldal) s ugyanakkor erőszakoknak tűnik az anyaság első érzésének jelentkezése, s a barátnők hirtelen ráhibázása — a falusi búcsúban, a körhintában. Alapjában véve lényegtelennek tűnő észrevétel, hogy az ártatlan, tapasztalatlan falusi lány, aki az érintéstől szinte megremeq — egyszeribe „fuldokolva csókolózik“ (52. oldal). A szerkesztés aránytalanságaihoz, következetlenségeihez feltételezhetően a folytatásos forma is hozzájárult. A napló-regény műfaji szigorához nem ragaszkodik következetesen a szerző. Inkább az események felvonultatásának könnyebbségét látja benne, mely végső megoldásaiban helyenként erősen hajlik az én-regényhez. Egészében véve azonban művészi erővel s hitelességgel birkózik meg a témával, s formai bravúroktól mentesen tanúságát adja helyzetteremtő képességének, választékos elbeszélő tehetségének. Bár a filmszerű vágástechnika elegyíti a műfajt; a múlt és jelen dialektikájának művészi ábrázolását, egymást magyarázó, kiegészítő váltakozását kívánja szolgálni. Összegezésként annyit: a Katicabogár érdekes ifjúsági regény, s ezen tulajdonságainál fogva joggal számíthat az olvasók érdeklődésére. A szerző előző kötete, „Az asszony vár“ után előremozdulást jelent az elmélyültebb művészi ábrázolás s a kedvezőbb írói erények érvényesítése felé. A mostani találkozás felvillantja s erőteljessé teszi ezeket a jellemzőket, s biztató reményekre jogosít. Fonod Zoltán
