Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Tadeusz Róžewicz: Adattár (Tőzsér Árpád fordítása)
szülő nadrágban. Kis táska, folyóirat, könyv, alma. A lány átmegy a szobán egyszer, kétszer. Úgynevezett jó „csaj“. Asztalhoz ül. Átnézi az újságot. Fésülködik. Tükröt stb. vesz elő. A Hőshöz fordul.) A LÁNY: Puszit kérek... A HŐS (a közönség felé): Mikor még a..., istenuccse megfognak botránkozni... mérgelődni fognak ... mulatni fognak azon, amit elbeszélek. A LÁNY: Csókot és egy fél feketét. A HŐS: S miért felet? A LÁNY: Nem érti? Vagy tán rosszul ejtem a szót ki? A HŐS: Maga nem a mi nemzetünkből való? A LÁNY: Meine Hobbies: Reisen, Bücher, Theater, Kunstgewerbe ... ich suche auf diesem Wege einen Frohmütigen und cha- rakterfesten Lebensgefährten... ich bin Vollschlanke, keine Modepuppe ... A HŐS: Maga német? A LÁNY: Igen. A HŐS: Örvendek. Látja, meg kell mondanom, hogy itt tévedés van a dologban. A LÁNY: Ah, so? A HŐS: Ez itt magánlakás. Én lakom itt... természetesen, örvendek ... érezze magát otthon. Meg kell mondanom ... du bist wie eine Blume ... A LÁNY: Akkor ez nem a Krokodil kávé'ház? A HŐS:Maguk fiatalok nem veszik tudomásul... hány éves maga? A LÁNY: Tizennyolc... de hisz nyitva volt... embereket láttam itt, férfiakat és nőket, beszélgettek, kávéztak... A HŐS (az asztalhoz ül a lány mellé, megfogja a kezét. Hosszan az arcába néz. A lány ró- mosolyog.): Kérem. Maguk fiatalok képesek akármin nevetni... vagy csak azok a hülye újságírók mutatják magukat ilyennek ... én megbízok magában ... ne nevessen kérem. Kérésem van Önhöz. Csak néhány percet kérek ... Azt akarom mondani... Hallottam, hogy németül beszélt. Maga német? Igen. Tulajdonképpen nem is tudom mi érdekeset mondhatnék magának. Ne gondolja, hogy el akarom csábítani, hogy az ágyra gondolok ... A LÁNY: Valóban, itt ágy is van, bocsásson meg, nem vettem észre. A HŐS: Úristen! Csak legalább jól megértene! Midez olyan egyszerű. Csak néhány perc, aztán elmegyek, de mindezt kötelességem elmondani magának, s magának kötelessége meghallgatni engem. El akarom mondani, milyen jó, hogy maga egyáltalán van. Hogy ezen a mi világunkon van, s éppen olyan, amilyen. Hogy tizennyolc éves, hogy ilyen a szeme, a szája, a haja, hogy mosolyog. így van ez jól. Ennek éppen így kell lenni. Fiatal, az arca tiszta és fényes, s a szeme még nem látta ... nem látta. Csak azt akarom mondani, hogy semmiféle gyűlöletet nem érzek maga iránt, hogy azt kívánom, legyen boldog. Azt kívánom, hogy így mosolyogjon mindig és legyen boldog. Látja, én véres vagyok és sáros ... a maga apja és én vadásztunk az erdőben ... A LÁNY: Vadásztak? Mire? A HŐS: Ő énrám, én meg őrá. Puskával és gépfegyverekkel... nem, már nem beszélek többet... az erdők most csendesek, ugye? Az erdőkben csend van. Kérem mosolyogjon . .. Benned van a világ minden reménysége és öröme. Jónak, tisztának és vígnak kell lenned. Szeretned kell bennünket. Mi valamennyien a föld alatt voltunk, borzasztó sötétségben. Még egyszer el szeretném mondani: én, az egykori partizán azt kívánom, legyen boldog. Legyenek boldogok a fiatalok maguknál is, nálunk is. Búcsúzzunk. Már nem látjuk többé egymást. Valahogyan nevetségesre sikerült ez az egész. Olyan butára, olyan szörnyű butára. Miért nem lehet másnak semmit sem elmondani, a másik embernek semmit megmagyarázni? Nem lehet azt adni, ami a legfontosabb... ó istenem! (Egy pillanatig csend van. Aztán megint csönd. A megafonból artikulátlan kiáltozás hallatszik. Aztán érthető szavak: „Aufste- hen. Aufstehen.“ A hős feláll. Vigyázban áll a szék mellett. A lány, mintha nem hallaná a kiabálást, csodálkozva néz a hősre. „Raus! Alles raus! Maul haltén, Klappe zu Schnabel haltén E Willst du noch quatschen? Du hast aber Mist gemacht! Du arschloch, Schweinhund, du Dreck- sack!“ A hős a fal mellett áll. Hozzá szorítja arcát. A megafon elhalgat. Csend. A lány feláll és lábujjhegyen eltávozik a szobából. A piros almát az asztalon hagyja. Egy perc csend.) A VÉNEK KARA: Ne félj! ez a te szobád látod az asztalt s amott a szekrényt az asztalon alma kis buta hát félsz a bútoroktól az az úr már ide sosem jön vissza Félsz a székektől a régi újságtól a falon túli hangoktól zajtól úgy viselkedsz tán eszednél sem vagy
