Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - : Ivan Diviš költészete - Ivan Divis: Versek (Kovács Farský Vladimír fordítása)
Ivan Divis költészete Ivan Divíš Prágában született, 1924-ben. A Károly Egyetemen filozófiát és esztétikát tanult. 1961 óta a prágai Mladá fronta kiadó felelős szerkesztője. Első verseskötete 1947-ben jelent meg. Utána tizenhárom évig hallgatott. Most nyolc verseskötete ismert — egy kötetének kéziratát elvesztette. Kétségtelenül a legtermékenyebb cseh költő. Állítólag egy éjszaka tíz verset is megír. Az irodalomban a „szó démona“ nevet kapta. Nincs az a cseh kifejezés, melyet ne ismerne. Verseiben felhasznál mindent, ami a fülnek és az értelemnek jól hangzik, legyen az technikai kifejezés, vagy ősrégi szó. Ügyesen kombinálja az egyetemen tanultakat azzal, amit dolgozó munkásként lesett el az egyszerű emberektől. Divíš hosszú mondatait telezsúfolja metaforákkal. Ebben van az ereje, de a gyönge- sége is. Sokan kritizálták verbalizmusát és barokkos díszítő módját, melyek között sokszor elvész a gondolat. Akadt olyan vélemény is, hogy manierizmusa veszélyes jelenség, mert sok kezdő költő éppen azt veszi át tőle. Rengeteg új szót is alkotott. Verseinek cifrázó hatását még inkább emelte optimisztikus pátosza. Az olvasónak az az érzése, hogy a költő boldog transz állapotában van írás közben és a szavak ömlenek belőle még akkor is, ha nem akarja. Utolsó versesköteteiben (Vérömlés, Umbriana) egyszerűbb és líraibb hangot ütött meg, de ahogy már a címből is látható, az „ömlés“ megmaradt. Pátosz helyett tanítói pózt vett fel, de szabadon engedte viszont eddig kissé pórázon tartott fantáziáját. Sokan azt tartják „Vérömlés“ című köíetéről, hogy benne új kiindulópontot talál a cseh költészet számára, amely az utóbbi időben igyekszik letérni minden járt útról. Ivan Divíš a negyvenes nemzedék tagja, állandóan forrong, kísérletezik s a fiatalokkal is együttműködik. A prágai Viola irodalmi színpad első műsorának („Kié a dzsessz“) ő írta a címadó versét és részt vett az első est megrendezésében. Verseit oly módon építi fel, hogy egyszerű, az életből vett eseménnyel indul, aztán a mondanivaló lavinává nő, jönnek a különös szavak, filozófiai megállapítások, vers vers mellé épül, s végül az az érzésünk, hogy már a kötet is egyetlen vers. Ezért sokszor nem is választja el a verseket címmel, csak nagybetűvel írja a kezdő sorokat, s ezzel is tudtára adja az olvasónak, hogy egészről van szó. Aki Divíš verseit igazán élvezni akarja, egy kicsit nyelvésznek is kell lennie, különben a sok régi és csinált kifejezés érthetetlenné teszi számára a mondanivalót. A magyar irodalom ismerője mintha modern Fodor Józsefet fedezne fel benne. Divíš persze ledöntött minden korlátot, rímet, szótagszámot, rendszeres ritmust s csak a szavak és képek varázsának él. Annyira sajátos költő, hogy elég egy-két sort hallani tőle s az ember rögtön eltalálja, ki írta a verset. Az alább közölt két kisebb vers a nagy hallgatás utáni első kötetéből való. A „Beszélgetés a költészetről“ csupán részlet és a „Vérömlés“-ből vettük. Különösen az utóbbi vers tett nagy hatást a fiatalabb nemzedékre. A két különböző keletű szemelvényen jól látható az eddig megtett út és a költő fejlődése, aki még elég fiatal ahhoz, hogy még később mondja ki majd az utolsó szót. Beszélgetés a költészetről (Részlet) Hatodik rendszeres kérdés Van értelme e beszédnek a küzdelmetek szempontjából? Nyújt megoldást? Tévútra visz? Hát akkor mért akartok minden áron tudni valamit a költészetről? Mit tesz például a hattyú, ha lelövik a párját?
