Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - JÓKAI NAPOK 1965 - Kardos István: A magyar nemzetiségű dolgozók kulturális színvonalának minősítése
A nőtlenektől és hajadonoktól elvonatkoztatva azt látjuk, hogy a vizsgált személyek 994 családot képviselnek. A 994 családra eső gyermekek száma 2209 (átlagban 2,22), ebből 917 iskolaköteles. A vizsgált személyek átlagos kora a féirfaknál 44,5 év, a nőknél 39,4 év. A foglalkoztatott személyek mintegy 70 százaléka fizikai jellegű munkát végez. A foglalkoztatottak 36,7 százaléka (383 személy) naponta utazik munkahelyére. Az utazással elveszített napi összidő 1064 óra (az egy-egy utazó munkásra eső átlag 2,7 óra). Nagyon elgondolkodtató szám ez, különösen akkor, ha figyelembe vessszük, hogy ez az idő majdcsak kizáróan hasznosítatlanul, sőt az utazás mai kulturáltságának lehetőségeihez képest (munkásvonatok, zsúfolt hajnali autóbuszok) az adott helyzetben hasznosíthatatlan is. Különösen a szélsőséges példák elkeserítők, csak a kutatás aránylag szűk területén is tapasztalhattuk, hogy számos munkás sötétben indul munkahelyére és sötétben tér haza, s így megtörténik, hogy gyermekeivel csak a hét végén válthat szót... A vizsgált személyek iskolai végzettségére vonatkozó adatokból megállapítható, hogy a munkahelyi besorolás és képesítés közötti kapcsolat nem tér el az országos gyakorlattól, habár ez a viszony nincs is összhangban a társadalmi igényekkel. Persze egészen más kérdés a vizsgált 1103 személy iskolai végzettség szerinti struktúrája, mert ebben már számos kifogásolható jelenség tapasztalható. Különösképpen feltűnő az alapfokú képzettséggel (elemi) nem rendelkezők, tehát mindenképpen továbbképzésre szorulók nagy száma és a főiskolai végzettségűek alacsony százalékaránya (3,24 °/o, s vegyük figyelembe, hogy ennek több mint a fele Felső Ped. Iskolát és Ped. Intézetet végzett tanító!). A kép teljessége kedvéért tegyük hozzá, hogy az érettségizett dolgozók száma is csak alig haladja meg a 8 %-ot (a szakérettségiket is beleszámítva). Ezek után talán könnyebb eldönteni azt a gyakran felmerülő kérdést is, hogy van-e csehszlovákiai vidéki magyar értelmiség ? Igen, van. Csak ezzel válaszolhatunk még akkor is, ha leszűkítjük a kérdést és így vetjük fel: a tanítóságon kívül van-e magyar, vidéki értelmiségi réteg? Van, de hol...!? Igen, a megszorított kérdésre adott válasznak szépséghibája is van ... A továbbképzés adott lehetőségeihez való viszonyulás sem kielégítő. Bár 131 személy úgy látja, hogy jelenlegi munkája magasabb iskolai képesítést követel, sőt szeretnének is továbbtanulni, mégis továbbképzésben (intézményes továbbképzésben) csak 38 személy részesül. Ha összevetjük ezt a számot az előző adattal és azzal a ténnyel, hogy 241 személy meggyőződése, hogy még alkalmas lenne tanulni, sőt szükségét is érzi a továbbtanulásnak, csak csupán jelenlegi munkabeosztása nem ösztönzi erre kellőképpen, akkor arra következtethetünk, hogy itt nincs valami rendben! Valóban, szükséges lenne, ha a dolgozók továbbképzését irányító szervek felülvizsgálnák eddigi munkájukat, s figyelembe vennék egyrészt azt, hogy amennyiben lehet, összhangba kell hozni a kommunizmus műszaki-anyagi alapjának építéséből adódó munkaerőszükségletet a személyek érdeklődési körével, márészt azt, hogy a magyar nemzetiségű felnőtt dolgozók továbbképzése különösen anyanyelvű Oktatást igényel. Nem kívánunk senkivel sem vitatkozni (pontos, erre vonatkozó adatokat nem ismerünk), de az az érzésünk, hogy több magyar nyelvű szakképesítést nyújtó üzemi iskolára lenne szükség. De erre már csak azért is következtethetünk, mert az óhajaikat konkrétan megjelölő tanulni vágyó dolgozók többsége éppen mesterséget, szakipari tudást szeretne elsajátítani. De az sem véletlen, hogy sokan mezőgazdasági középiskolán és mezőgazdasági főiskolán szeretnék továbbképezni magukat. Arra a kérdésünkre, hogy „meg van-e elégedve jelenlegi munkájával, munka- beosztásával?“, 932 személytől kaptunk választ. Ezek közül 849 „igen“-nel válaszolt, 16 személy „csak részben“-nel és 67 személy egyértelmű „nem“-m9l. Az arány nem rossz, a dolgozók lelki kiegyensúlyozottságáról is tanúbizonyságot tesz. Meglepő azonban, hogy a nem válaszolók mintegy 78 százaléka
