Irodalmi Szemle, 1965
1965/6 - JÓKAI NAPOK 1965 - Tóth Elemér: Sárga mint a nap
Mint a zsák zuhant a lány lába elé. Az rémülten hajolt föléje. Hirtelen nem is tudta, mit tesz, csak elkapta a lány kezét és maga mellé rántotta. Belecsókolt félig a szájába, félig az arcába. A lány szemében rémület ült. Aztán gyorsan talpra szökkent, és hátra sem nézve indult a vízbe. Öt lépésnyire követte. Ezt eltoltam, a hülye szentségemet! — gondolta. A lány nagyon jól úszott. Kicsit oldalról követte. Egyszer egészen közel ment hozzá. Felvette a lány tempóját. Ekkor a lány hirtelen leállt. Mellig érte a víz. Őt a lendület egy kicsit tovább vitte. Két karcsapással visszaúszott. Akkor szólalt meg a lány. — No, lehűltél? Nem tudta, mit szóljon. A lány nem is várt választ. Üszni kezdett kifelé. A marha fejemet. Ennek beborult — gondolta. A lány éppen befejezte a törülközést mire ő kiúszott. El akart mellette menni. — Hova rohansz? Itt is megszárítkozhatsz... Alig ültek a kávéházban, éjfél felé járt. A pincérek az egyik sarokban beszélgetve várták a zárórát. Csak a fizető cirkált lankadatlanul az asztalok között. — Fizess valamit — mondta a lány. — Jó — mondta a fiú. — Mit? — tette még hozzá. — Mindegy — rántott a vállán a lány. A fiút ez a vállrándítás meglepte és bosszantotta. Nézte a lányt. Az észrevette, átnyúlt az asztal fölött és megsimogatta a fiú kezét. A lány keze hideg volt. A fiú szomorú lett. Nézte a lányt, aztán intett a pincérnek. — Karcsi bácsi! Egy sonkát és egyszer két deci fehéret. Az egyszert külön hangsúlyozta, kis éllel. — Igenis, egy sonka és egy fehér’ — ismételte a pincér. Hangjában csodálkozás volt. Amikor elment, a lány is odafordult hozzá. — Te nem iszol? — Nem! — mondta. Nem iszok. És szerette volna elmondani ennek a sárga bikinis lánynak, hogy ma este ő nem akar inni és azt szeretné, ha ő sem inna. Szerette volna elmondani, hogy a bor őt is bátorrá teszi, merésszé és akkor ömlik belőle a szó. Még Ferin is túltesz olyankor. Persze, ö nem tudná azt sem, hogy ki az a Feri. Magyarázni meg ... Nézte a lányt. Szerette volna, ha nem iszik. Mert eddig ahányszor csak próbálta, mindig ezért maradt abba minden. Pár pohár bor, aztán... Nem sok szószba került. Felmentek hozzá. És ezt utálta meg. Ezt a boros csillogást a szemekben, ahogy ott feküdtek. Másnapra az egészből csak a savanyú, émelyítő szájíz maradt. A bornál minden véget ér. Borzasztóan szerette volna mindezt elmondani. És azt is, hogy őrá csak tiszta szemmel akar nézni. Csak tisztán akarja ölelni, csak tisztán szeretni. Öt napja gondol erre. Szerette volna ezt megmondani neki, de a lány nem nézett rá. így hallgatott. Csak amikor már a bort is megitta, szólalt meg. Nem gondolt rá, mégis a szájára csúszott a kérdés, talán, hogy látta a borospoharat a lány kezében. — Feljössz hozzám? — a hangja száraz volt. Sokáig néztek egymás szemébe. A LÁNY ARRA GONDOLT: Ha most felmegyek hozzá, azt fogja hinni, hogy ócska kis nő vagyok. A FIÚ ARRA GONDOLT: Ha most feljön hozzám, ez is csak olyan ócska kis nő. — Nem, nem megyek fel — rázta a fejét a lány. A hangjában inkább szomorúság volt, min tagadás. A fiú nem vette észre. Örült a nem-nek.. így nem annyira egyszerű. Kimentek. A kis parkban sokáig csókolóztak és a fiú egyre mondta a lánynak.
