Irodalmi Szemle, 1965

1965/6 - JÓKAI NAPOK 1965 - Dobos László: Földönfutók (Részlet egy készülő regényből)

dett. Később is megfigyelhettem ezt magamon; ha váratlanul rámszaikadt valami vadító érzés, nem tudtam vele mit kezdeni. A lelkem görcsbe rándult.

— Mária segíts — ismételte a szomszédom.

A körmenet sorai lazák voltak. Időnként a harangozó gyorsabb lépésre ösztökélte a lemaradozókat. Velünk baja volt. Egy jó lépéssel hátrább jártunk a sorbeliektől. Mire harmadszor szólt ránk a soványnak született egyházfi, már beleizzadtam az igyekvésbe. Az énekes asszonyok vagy előre léptek, vagy lemaradtak.

— Mária segíts — vonaglott, már nem is tudom, hányadszor az ének.

Egyedül maradtunk a sok keresztény között. Együtt és mégis egyedül. Kicsinyke kör képződött körülöttünk, amit szerettünk volna összébb húzni.

— Haragszol? — kérdezte remegő hangon Nelli.

— Nem!

— Neheztelsz.

— Nem.

„Mária segíts“ — rezegte a szomszédom.

Már jó néhányszor körbe jártuk a templomot. Nyomunkban gyengén szállt a por. A füvön is látszott, hogy sok láb taposott rajta. Nelli kétségbeesetten kérdezgetett.

A kör egyre nőtt köröttünk. Tágult s engem egyre fojtogatóbban szorított. Mi vittük a szentséget. Mi voltunk a keresztre feszített isten fiai. Az eredendő bűn, amit tisztának és ártalannak éreztünk. Már csak a hosszúra engedett vénasszony szoknyák súrolták a kör szélét. Ilyen lehet az akasztófa kötélhurka* így szoríthat. Karikák, piros karikák.

Szemem előtt felbomlott a környezet rendje. Előbb minden egy pontba futott* aztán száz felé mozdult. Nem tudtam lépést tartani. Eltévesztettük. Belezavartak a vénasszonyok. Ravasz tekintetükkel megszégyenítettek. Odébb húzódtak tőlünk. Nem volt ránk szükség. Kettőnk közelségét nem bírta el a hitük. Lépkedtek* énekeltek, de már gyűlöltek is... Körbe fordult előttem a világ; az asszonyok* a pap, a kereszt, a ministránsoik, a templomkert, az ég, a> föld. Elmozdultak a felhők; a Gallai lány arca egy kopott képre szökkent. Zászlórudak nőttek a hívek kezébe; vigyázva formált női szentek arcára szállt a por.

— Mária segíts!

Minden női szent szép. Valamennyi Nellire hasonlít. Nelliről szenteket is lehetne mintázni. Szebb, mint a szentek. Kívánatosabb. A pápák megégettetnék, őket is kísértésbe vinné. Nelli követeli a szerelmet.

Ismerkedésünk izgalmai eltörpültek. Naív, gyermekes mozdulatoknak tűntek a szerelem forróságához képest. A körmenet minden szempára végig matatott rajtunk! Felülről lefelé néztek ránk, akár az egyház főbenjáró bűnöseire. Azt is gondolhatták: „ezek a bűnbeesés okai, ilyenek miatt szenved a világ“.

— Üdvözlégy Mária!

Elhúzódtak tőlünk, de nem tágítanak közelünkből. Körbe fontak. Kísértek. Bűneik terhe ránk nehezedett. Adták, szabadultak tőle szívesen. Féreg gonoszságuk keresztet képzelt a vállamra. Kísértek. Gyűlöltek, örültek és sajnálkoztak bűnhödésünkön. Örömmel tettem. Hagytam, hogy Nelli forrósága, követelőző szerelme maga alá temessen.