Irodalmi Szemle, 1965

1965/4 - FIGYELŐ - Ladislav Mňačko: Szaggatott fehér vonal (Bábi Tibor fordítása)

pontja, keresztút, -ott a végtelen, zárt kocsisor széthull, irány Frankfurt, irány München, irány Bayreuth, a mögöttem vágtatok közül sokan egyenest Nürnbergbe 'tartanak. Nürn- berger Kreutz már csak tíz kilométerre volt, aztán csak öt, aztán már csak két kilométerre, egy hatalmas Achtung, egy kilométer és nyolcszáz méter, aztán négyszáz, végül csak kétszáz méter, majd egy élesen jobbra mutató nyíl, erős kanyar, aztán stop, állj, ott előtted is állnak máir, mögötted is fékeznek, az Auto- bahnon a fények végtelen áradata hömpölyög, jobboldalt fehér fények, baloldalt vörösek, ki kell várni az alkalmas pillanatot, mikor épp kiürül a jobboldali sáv, be kell állnod a sorba, s robogj, robogj, épp olyan sebességgel, mint az előtted száguldó kocsi, hogy ne fékezd a mögötted rohanók Iramát.

Végre ráhajtottam a műútra szinte egy időben az előttem futó kocsival, s már is elkapott az ár, elragadt, tovasodort, jobboldalt haladtam, a sebességet hozzá igazítottam az előttem robogó kocsihoz, száztíz kilométeres sebességgel hajtottam, s az ott előttem ugyancsak száztízzel hajtott, a mögöttem futók is száztízzel, de a mellettem futók is száztízre fogták a gázt. Egy 'hosszú útszakaszon át egy szürke Mercedes mellett futottam, a Mer- cedesről mindenki tudja, hogy jól futó kocsi, százötvennel is hajthatna, ha szabad volna az útja, ha nem lenne előtte a végtelen kocsisor, megtehetné, ha akarná, a hengerek űrtartalma megengedné neki, de van sok Mercedes, mely még száz kilométeres sebességnél sem hajtott gyorsabban, s van sok Volkswagen, mely szabad úton száz kilométernél alább sosem adta.

Száztízre nyomtam a gázt, az én R 8-am számára ez a legkellemesebb sebesség, a motor vígan duruzsol, mondom, jó sebesség ez, elsuhanunk a Nürnberg Őst felé letérő elágazás mellett, aztán a Nürnberg West felé letérő elágazás mellett, nagy kékre mázolt tábla jelezte, hogy Würzburg csak 105 kilométerre van, s én bizonyos voltam abban, hogy ötven perc múlva a Würzburg Őst felé letérő elágazás mellett leszek. A műúton a száz kilométeres sebesség óránként ténylegesen száz kilométert jelent, nincs közben sehol egyetlen falu, ahol lassítani kellene, nincs sehol egy város, nem kell sehol hármasra fogni, nem kell sehol sokáig várakozni, hogy az ember megelőzhessen egy nehézkes teherkocsit. Csak Nürnberg közelében haladtunk két szorosan egymás mellett futó vonalban; egy százkilométeres útszakaszon az autók sora megbomlik, már nem úgy megyünk, hogy kocsi, kocsi hátán szorong, csak itt-ott összefüggő fürtök robognak tova, a középső szakasz már csak előzésre szolgál, nem haliad mindenki egy irányiban, a

kocsik egy része letért Erlagen felé, egy részük más falvak és városok felé, az útvonalon most szabadabb a levegő, könnyebb lélegzemi, több a tér, ami lassúbb nálad, egyszerűen megelőzöd, ami gyorsabb nálad, megelőz téged, nincs erre semmilyen szabály, csak egy visz- szapillantó tükör kell hozzá, belenézel, nem látsz semmit a hátad mögött, rátaposol a gázpedálra, a kocsi felmordul, előreugrik, meg- gyújtod az irányjelző fényt, letérsz a mellékvonalra, balra előzöl, s ha akarod, ottmaradsz, vagy újra heállsz a kocsisorba, a jobb oldalon. Előzhetsz egy kocsit, vagy megelőzhetsz egy egész kocsisort, s 'ha úgy tetszik, megint be- állsz közéjük, vagy egymagad vágtatsz tova, vagy kisebb csoportban, előtted a vörös stop- lámpák végtelen sora, baloldalt az ellenirányú vonalon a tompított fényű reflektorok ugyancsak végtelen sora, a távfényszórót a műúton csak figyelmeztetésként, jelzésként használják, mondjuk jobboldalt haladsz, s valami fürge darázs, egy Porsche zümmög a hátad mögött, bekapcsolja egy pillanatra a távfényt, azt akarja mondani vele, ne állj az utamba, taposs a gázra, vagy térj ki jobbra, meg akarlak előzini!

Városokat és falvakat hagytunk el. Egy sereg kis motelt, itt Räststätte a nevük. A motelekben komplett a kiszolgálás, tökéletes a berendezésük, autószervisz és benzinkút áll rendelkezésedre, pompázatos fényeikkel felverik az éjszakát, hívogatnak, csábítanak Éjszaka a német városok is mesebeli fényben tündökölnek. Nem tudom, miért érzem úgy, hogy a mi városaink fényei valahogy szennyesek. Hiszen a fény nem lehet szennyes. A fény az fény. Vagy ki tudja, mégis lehetséges?

A Würzburg Őst feliratú táblánál az órára pillantottam. Pontos voltam! Pontosan 55 percig tartott az út. A sebességmérő mutatója megállt a száztízes szám felett, mintha odahegesztették volna. Egy régi útvonalon robogtam, még Hitler idején épült, a betonja már töredezett, a jobbszélén jobban töredezett, mint baloldalt. A kocsi szabályosan ringatód- zot-t, a kerekek gumiabroncsa neki-nekiütődött az aszfalttal beöntött„varrataknak“, az ütközéseket mind hallottam, mind megéreztem, szabályosan ringatóztam, azt mondják erről, hogy veszélyes, hogy a műútra történt balesetek legnagyobb részének az álmosság az oka, csakhogy engem az út túlságosan felizgatott, ez a rohanás valami egészen új számomra, bejártam Európa keleti országait, utaztam Fontenaifoleaufoó 1 Párizsba, egy rozzant kocsival végigjártam Izraelt, de ez merőben új érzés volt, a rohanás izgalmából, a zavartalan iramból, az elhagyott ezerkilométerekből fakadt, ebből a szünet nélküli mozgásból, ezernyi