Irodalmi Szemle, 1965
1965/4 - HAGYOMÁNY - Jarka Pašiaková: Az ismeretlen Radnóti Miklóssal
kosztot eszik. A jóság oly áradata, amely csak börtönben jakadhat. Fogházirodába osztják be és öten dolgoznak együtt. Társai, a sikkasztó hivatalnok, a rovottmúltú úri szélhámos, a mások pénzével megbukott textilkereskedő és a hosszúhajú kommunista jogász, a politikai fogoly. Négy nagy erővel megrajzolt portré. Ma él mindegyik, mondom találkozom velük uccán, máshol, de hogy a könyvben is élnek, olyan szavakat mondanak ki, amilyeneket csak ők mondhatnak, az az író érdeme. És a többiek is, akiket úgy mutat be végigszaladva velük a fogház csillag alakban összefutó folyosóin, hogy a bemutató pár szó után bennünk marad örökre a zsebtolvaj, a betörő, a gyilkos és a többi. És az őrök. A jók és a kellemetlenkedő rosszak. A smasszereíc figurái. És mikor kiszabadul, visszaváltozik minden. Eltűnik Krisztus, újra embereket lát az Emberek helyett, nagyot lélekzik és igyekszik eltűnni, hamar a börtön közelségéből. Szégyenli volt társait és erőszakosan, gyorsan felejteni akar. És éli abbahagyott életét. Élő embereknek igaz könyve ez az írás. Nincs benne egy sor, amit indokolatlannak, valószínűtlennek éreznénk. Minden sora lélekzik, dobog. Nagyon jó író könve, aki nem fél az ilyen regényekkel járó keményebb megítéléstől és ellenőrzéstől és akinek vannak meglátásai. Glatter Miklós Eddig az idézetek. Sajnos helyszűke miatt itt nem tudok kitérni a lapban szereplő további írók bemutatására, sem konkrét analógiákra, annyit azonban összefoglalóan meg kell állapítani, s ez ha csak a Radnóti szemelvényeket vizsgáljuk is, kitűnik, hogy az „1928“ expresszionista folyóirat volt, méghozzá a német expresszionizmusboz állt a legközelebb. Ez a tény már azért is érdekes, mert mint ismeretes, a magyar avantgard a francia és olasz avantgard útját járta (tehát a szürrealizmusát és futurizmusát). Ez alól talán egyedül a fiatal Kassák kivétel a maga dina- mikusságával, vitalitásával és konstruktivitá- sával. A magyar avantgardisták pszichikai temperamentuma, de az egész háború utáni magyar irodalom is közelebb állt az emberiség megújhodásának latin eszményéhez, mint a fájdalmas, ködös, misztikus, vizionárius, extaktikus és patetikus német expresszioniz- tnushoz. Az „1928“ című folyóirat bemutatott szemelvényei (és számos további példákra is hivatkozhatnánk, prózában, költeményben egyaránt) a messzianizmus, a rossz elleni erkölcsi tiltakozás nyilvánvaló expresszionista nyomáról tanúskodnak. Nem véletlen a Tolsztojra és Dosztojevszkijre való hivatkozás sem, amely oly any- nyira jellemző a német expresszionizmusra is. A kiinduló forrás nálunk is kettős. Részint hazai példákra támaszkodik (lásd Goethe Faustja már expresszív ember és a további ív az extatikus Hölderlinen keresztül egészen az „emberfölötti“ Nietscheig ér, akinek a tudatában a nagybetűs Én a halott istent kívánja helyettesíteni). A másik forrás Tolsztoj és Dosztojevszkij már említett messianizmusa. Az „1928“ című folyóiratban megőrzött Radnóti-művek, különösképpen pedig az eddig sehol nem közölt Nyár van című vers értékes irodalomtörténeti dokumentum, amely híven bizonyítja Radnóti korai költészetében az expresszionista hatást, a szeretet és a gyűlölet kettősségét, a megalázottak sorába állásának messianizmusát. Talán ennek az életérzésnek a kiailakulásához a költő tudatában élő önvád is hozzájárul, az ugyanis, hogy születésével egyszerre két ember halálát okozta, anyja és ikertestvére is meghalt. Ez a tény, hogy a születés drámájában ő egyedül maradt életben, különösképpen arra kötelezte, hogy ne csak a saját, de mindenki életének a szolgálatába lépjen, hogy ezzel váltsa meg ártatlanul elkövetett eredendő bűnét. Különös szuggesztivitással hatnak a Rad- nóti-versek mai olvasóira, az előérzetnek, a figyelmeztetésnek és a rossz végzetnek megdöbbentő sejtései, amelyek szinte egyenlő erővel vetődnek papírra 1928- és 1944-ben. Végezetül hasonlítsuk össze a fiatal Radnóti és a halál küszöbén álló két versét: Sirálysikoly „(1928)“ Vészes sirály sikollyal ha fölsikoltok nem hallja senki pedig testvéreim a milliók sikoltanak akik meghalnak valahol. Nem bírta hát... (1944) (Dési Huber István emlékére) Ember vigyázz, figyeld meg jól világod, ez volt a múlt, emez a vad jelen, — hordozd szívedben. Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.
