Irodalmi Szemle, 1965
1965/4 - Béládi Miklós: Illyés Gyula köszöntése
Béládi Miklós Több mint húsz esztendeje írta Németh László: „Jövő korok szemében a mi nemzedékünknek, úgy hiszem, Illyés Gyula lesz a talányos írója“. Igaza lett-e a félelmetes emberlátó jövendölésnek? Valami igaza máig megmaradt. Az inkább csak a felületet jelzi, hogy Illyés műve és személye körül oly gyakori volt a félrehallás s a makacsul megrögződő félremagyarázás. Elég a jelzőire gondolni, a pályát kísérő kritikai minősítésekei idézni s látható lesz azonnal, hogy ily változatos jelentésű érdemrendekkel kevés írót dekorált föl a sokértelmű irodalmi igyekezet. Volt „mosolygó forradalmár“ és a szalonokban is gyanús otthonossággal forgolódó pusztafi. Elmondták róla, hogy egyik kezével Dózsa népét riadóztató forradalmi verseket ír, de a másikkal meg Babitsét fogja, s hogy a zavar tökéletes legyen, ő maga is vallotta, hogy egyszerre kíván szolgálni a földműves népnek és Pascal eszméinek. Szóba került az is, nem tudni, minek tartsuk: hagyományőrzőnek, konzervatívnak, a nemzeti jelleg kései vagy épp időszerűtlen őrének vagy a magyar irodalmat hatalmas műveltséggel lassan és szívósan modernizáló nyugatosnak? Az is kérdés volt gyakran, hogy melyik igazabb: műve szép harmóniája, a derűt árasztó kedély és humor vagy az a fékentartott, megfegyelmezett sötét gomolygás, amiről némelyik verse hirt adott, elűzve a lebegő délibábokat? Németh László sem döntötte el 1943-ban portréja felrajzolásakor, hogy igazi otthona hol is fekszik: Ozorát lássuk-e annak, vagy Párizst, vagy éppen Babits Nyugatját, a szellem tiszta önkormányzatát? A mai olvasó az idő jóvoltából már könnyebb helyzetben tudja magát. A pálya kirajzolódik előtte, látszanak kanyarodói s az újabb művek közül többre is hivatkozhat, mely oldja a talányosságot, nemcsak előre, de visszafelé is világít. A legelső, ami szembeötlik — a drámák, új versek, tanulmányok példája nyomán is —, hogy Illyés Gyula igazi, a szó nemes értelmében vett forradalmár. Van ennek a fogalomnak szűkítő értelmezése is. Gyakran csak politikai szabadságot jelöl vagy jobbára tagadást, elutasítást fejez ki és szűkösséget, megrekedést foglal magába. Az igazi forradalmár azonban nemcsak rombolni akar, hanem a legnemesebb igények szerint az életet újraszőni s a gondolatot, szellemet is a legmagasabb mértékek példája szerint képviselni. A társadalomjavító elkötelezettséget Illyés soha föl nem adta. Az sem mond ellent ennek, hogy útja során sok kérdőjelet látott s ha egyik vagy másik művét figyeljük, a lemondás reménytelenségével is szembetaláljuk magunkat. A fiatal kor hevületét és elkötelezettségét azonban végig megőrizte. Akkor is — a harmincas években vagy a háború idején — amikor ez a magatartás elsősorban hősi józanságot, tárgyilagosságot és illúziótlanságot követelt, épp ezáltal is nem kevés félreértést szülve. A for- radalmiság értelmezi igazán Illyés Gyula pályáját. Ám úgy forradalmár, hogy minél több érték elhódítását és megőrzését tartja kötelezőnek. Ezért vélhette olykor még a legértőbb kritikus is, hogy műveit ellentétek járják át és hiányzik a békítő és értelmező összhang. Az összhangot ma már csalhatatlanul kimondják a művek. Az életrajz is erről tudósít. Alig van írónk, aki ne vallaná, hogy elkötelezettje és adósa szülőhelyének — Illyés talán az egyetlen, akinek egész életműve is Illyés Gy ula köszöntése
