Irodalmi Szemle, 1965

1965/2 - SZÍNHÁZI FIGYELŐ - Dušan Pokorný: DALLAS Szilfa utca 12,30 (3. folytatás)

képviselete alól“. (Ugyanott). Lehetséges, hogy a nézeteltérések pont a leglényegesebb kérdést érintették: mennyiben tartsák magukat Ruby eredeti érveléséhez, és menynyiben támaszkodjanak az utólag felépített konstrukcióra.

Természetesen nem zárhatjuk ki, hogy a dallasi rendőrség bosszút állt Rubyn: hisz az egész világ előtt tökéletesen megszégyenítette. Azon sem csodálkoznék, ha Wade, akit Belli a törvényszéki eljárás folyamán könyörtelenül, és helyenként igenigen éles személyi hangsúllyal támadott, legalább a per befejezése után be akarta volna bizonyítani a körmönfont és a texasi viszonyokhoz képest finom kaliforniai ügyvédnek, hogy elejétől végig ügyefogyottan viselkedett. Részletes vizsgálat nélkül szintén aligha állíthatnánk teljes bizonyossággal, vajon Ruby eredeti kitételei — legyenek bár önmagukban véve egész „értelmesek“ — nem voltak-e már valamilyen abnormis lelkiállapot vagy tényleges beszámíthatatlanság megnyilvánulásai.

De Ruby egész élete inkább arról tanúskodik, hogy megfontolt szándékkal cselekedett.

A tettes

Az ügyvédek, akik Ruby tollát vezették, amikor a börtönben a maga kis védelmét fogalmazta, tudták, hogy megható meséjük a hazafiról, aki az elnök halála fölött érzett fájdalmában megzavarodott, feltételez egy megfelelő képet az ember egész jelleméről, akit ez a sajnálatos balszerencse sújtott. Ezért találkozunk Ruby önarcképében az eszményi amerikai polgár sok jellemvonásával, ahogy azokat a konformista irodalomból, a reklámokból és általában a modern amerikai „folklórból“ ismerjük: gondos vállalkozó (a pénzt naponta beviszi a bankba), humánus munkaadó (nem küldött-e az alkalmazottjának pénzt a hátralékban levő lakbér törlesztésére?) gondos fivér (egész félnapokat tölt el beteg nővérénél), istenfélő ember (imádkozik a televíziós vevő előtt, iparkodik a templomba), rendes honpolgár, aki tudja, mi illik és mi való (becsukta a klubot, mégpedig ellenlábasaitól eltérően az egész vikend idejére) és osztozik a felháborodott dallasiak tipikus véleményében (Oswáld kommunista vagy szélső jobboldali elem, a nővére retteg a harmadik világháborútól. Csak így történhet meg, hogy ugyanazt a Rubyt, akit Belli „falusi bohócnak, ha úgy tetszik falu bolondjának“ nevez (New York Times, 1964. március 16.). Joe Tonahill úgy magasztalja, mint a „bővérű, csontja velejéig becsületes amerikai hazafiság“ megtestesítőjét (New York Herald Tribune, 1964. március 24.).

Abban, hogy ez a két meghatározás kölcsönösen nem zárja ki egymást, hanem ellenkezőleg, egész jól megfér együtt, a taktikának is része van. A kaliforniai jogász, az előkelő társaság tagja, a kötekedő és a vaslogikájú ember, mindvégig hű marad a kliens beszámíthatatlanságára épített konstrukciójához. De alig tűnik el Belli a színről, a hangnem rögtön megváltozik. A hazai ügyvéd, aki texasi és ismeri honfitársait, a hazafiságukra hivatkozik, hogy feltámassza együttérzésüket az emberrel, aki, mint ők, száz százalékos amerikai, és kizárólag azért kell most szenvednie.

De a tények megmutatják, hogy Ruby nem bohóc és nem is a megtestesült erény.

„Klubja“ „lebuj, két lánnyal“ (Time, 1963. december 6. és 1964. február 14.), s igaz, hogy az egyik fő útvonalon helyezkedik el, de csak fent az emeleten; nővére, Éva vezeti Ruby másik mulatóját, a külvárosi Las Vegas bárt (New York Times, 1963. november 26.). Csak Dallasban kétszer volt Ruby letartóztatásban, mert fegyvert rejtegetett (először 1954. májusában, másodszor 1963. júliusában), alig néhány nappal Oswald meggyilkolása előtt a rendőrség ismét lefülelte egy verekedés miatt (New York Herald Tribune, 1963. november 25.); továbbá büntetve volt a hatósági záróra megszegése és tiltott alkoholkimérés miatt) a rendőrség szóvivője Dallasban a Reuter hírügynökség jelentése alapján 1963. november 25-én). Különösen érdekesek azonban az általa alkalmazott strip-tease-görlök tanúvallomásai:

Egyikük, akit a jelentések nem neveznek meg, panaszt emelt Ervin Nazcei-nak, a varieté-művészek területi szakszervezeti titkárának, hogy Ruby ütlegelte őt. Később Ruby azt mondta a titkárnak, hogy adott a lánynak száz dollárt. Erre az eljárást megszüntették. (New York Times, 1963. november 26.)

Karen Lynn Bennett, akit „Kis Lynn“ néven ismernek, tizenkilenc éves. Még 1963. november 22-én is, mint mindig, eljött Ruby mulatójába, hogy ott a közönség előtt levetkőzzön, és 1963. december 23-án megjelent a tárgyalóteremben „rózsaszínű